Érdekességek, listákHumorHumoros listák

18 hihetetlenül szerencsés eset, amelyeket szinte kizárt, hogy nem terveztek meg előre

A véletlenek tudományos magyarázata alapján az az ok, amiért létrejönnek, az úgynevezett „szerialitás”. Ez egy alapvető fizikai erő, amely a látszólag összefüggéstelen dolgokat egyesítheti. Persze, ez csupán egy elmélet, hiszen számos tudományembernek van saját nézete a véletlenekről. Függetlenül a választól, mi valahányszor véletlenek szemtanúi lehetünk, örömmel tölt el minket.

Akarva akaratlanul, úgy véljük, minden nap történnek valamilyen véletlenek a környezetünkben, de nem mindig veszük észre őket. Szerencsére ez a 18 ember rögzített néhány igazán bámulatos eseményt.

”Kutyám éppen ugrik a vízbe”

”Ez én vagyok?”

„A cica labkái azonosak a hűtő tetejével”

„Kaptam egy Bonsai fát, amiben volt egy kis tojás. És ma a tojás kikelt!”

„Egy hópihe pont a szempillámra esett.”

„Az időzítés nem sikerült, ahogy azt vártam.”

„Sorbab álltam, és közben Tinderen nézegettem a lányokat, amikor észrevettem hogy a lány akit az alkalmazás kidobott, pont előttem áll. A sors játéka?”

Az autók szépen sorban.

„A kerti kamerám pont ezt a pillanatot rögzítette!”

„Ez a két cica a kedvencem.”

„Pont akkor készült a kép, amikor a másik fényképezésnél a vakut használták.”

Ez egyetlen kép.

„A húgom lakást keres, és talált olyan helyet, ahol látta azt a festményt, amit középiskolás koromban festettem!”

„Sirályokat fotóztam, majd ez történt.”

„A taxisofőr haja 25-öst formáz.”

„Egy fesztiválon találkoztam a hasonmásommal!”

„A testvérem pontosan úgy néz ki, mint az ajándék, amit neki adtam”

„Tetszik a pózom?”

Ezeket láttad már?

[social-share total_counter_pos="leftbig"]
Szia, Mazsola vagyok a bikuci.hu honlap tulajdonosa. Az oldalamon vicces képeket, mémeket, vicceket, humoros videókat és érdekes cikkeket találsz a világról. Célom, hogy szórakoztassam honlapom látogatóit és egy kis nevetést hozzak az életükbe. Gyere és…

EZ MÉG ÉRDEKELHET