Egy ötvenedik születésnap gyakran új korszak kezdetét jelezheti az ember életében. Azt gondoltam, a sajátom szintén éppen így fog lezajlani – talán egy meglepő ajándékkal, vagy talán egy meghitt vacsorával az egész családdal. Ám, ami a kulcson túl várakozott rám, messze volt az álmaimtól.
Azt reméltem, hogy a sakálok első fényével édes férjem, Gábor, megkegyelmez nekem néhány kedves szóval, esetleg egy csodálatos csokor virággal. Ehelyett, amikor felnyitottam a szemem a napsütésben, csak azt hallottam, hogy gyorsan megebédel, és szemrebbenés nélkül elindul dolgozni. Nem volt benne semmi búcsú, vagy köszönet. Csak a remény maradt bennem, hogy este talán bepótolja a hiányt.
Ötven év vagyok, és a tükörben nézve önmagamra, el kell ismernem, elégedett vagyok azzal, amit látok. Életem nagy részét egy házasságban töltöttem el, ami valaha olyan volt, mint egy varázslatos tánc – tele szeretettel, kapcsolódással, és közös álmokkal. De mindez eltűnt, mint a por a szélben, az unalmas és szürke hétköznapok miatt.
És itt álltam, mindent én csináltam a háztartásban, de senki sem vett róla tudomást. Gábor és a fiaink gyakran egyszerűen eltávoztak az asztaltól, vacsora után, anélkül, hogy bármit is mondtak volna. De így is, naponta felkeltem, és dolgoztam, remélve, hogy a főnököm talán észrevisz és dicsér.
Sokszor késő estig bent ragadtam a munkahelyemen, mert otthon csak a szomorúság várt. Egy napon azonban, Sándor, a főnököm, megkérdezte, nem vagyok-e túl fáradt, mivel mindig én voltam, aki a legkésőbb távozott. És akkor kezdődött el az, amin keresztül újra megtanultam, mit jelent élvezni az életet.
Sándor észrevett, és figyelmi központba helyezett. Idővel intim és mély beszélgetéseink során rájött, hogy valami nincs rendben az életemben. Ő maga elvált, és nem volt már fiatal, de tiszteletben tartott, és motivált a munkámban. Megosztottuk egymással életünk történetét, és egy közös pontot találtunk, hogy mindketten magányosak voltunk.
Aztán az életem drámaian megváltozott. Egy este Sándor bevallotta, hogy kedvel engem, és azt mondta: „Ildikó, milyen jó lenne, ha mellettem lenne egy ilyen nő, mint te.” Felajánlotta, hogy költözzek be hozzá. Hosszas mérlegelés után úgy döntöttem, hogy változtatok az életemen. Amikor beszéltem Gáborral erről, el sem hitt, hogy komolyan gondolom. Aztán, amikor összepakoltam a holmim, és beadta a válókeresetet, rádöbbent, hogy szétesik a világa.
A belső változás nem jött könnyen. Gábor, sokkhatásával küzdve, hibáztatta mindenért, és a fiainkat is használta fel ellenem. De végül is, mégsem bántam meg. Most már életem egy új szakaszában járok, ahol végre érzem, hogy valaki törődik velem. Nem csak a kötelességeimet látja, hanem azt is, hogy én vagyok a nő, akit szeret, tisztel és mellett van tűz elé is.
Imádok reggelente felébredni, és látni, hogy az asztalon már vár rám a frissen készült kávé és a finom reggeli. Sándor mindig hallgatott rám, és szívében volt hely nekem. A költözés új életet hozott nekem, amelyben végre boldognak érezhetem magam, és újra védettnek. És bár a gyerekeim nem értik, miért döntöttem így, de én most már tudom, mi az igazi boldogság, és tudom, hogy soha nem késő változtatni, még ha már 50 éves vagyok is.
