1Sok ember álmodik arról, hogy egy nap összefut egy hírességgel, akivel több képet is készíthet. A nagyszüleink vagy épp a szüleink fiókjaiban több képet is lehet találni, amin bizony olyan személyek is láthatók, akiket ma már a Tv-ben, és egyéb oldalon lehet viszont látni, például Bruno Marst, Chuk Norrist, Samuel L. Jacksont vagy Robin Williamst.
2“Apám és David Bowie, együtt vakációztak Görögországban, 1988-ban.”
3“Egyszer láttam Samuel L. Jackson-t egy repülőtéren, aki észrevette, hogy én és az unokatestvérem mennyire csetlünk-botlunk, mert nem mertük megkérdezni, hogy készíthetünk-e vele képet. Ezután hirtelen ott termett és megkérdezte, hogy akarunk-e vele egy képet csinálni.”
4“1983-ban három másik tanulóval együtt lehetőséget kaptunk, hogy interjút készítsünk Ozzy Osbourne-al. Az érzés egyszerűen felbecsülhetetlen volt.”
5“Egyszer megállítottam egy kocsit, és kiderült, hogy Al Pacino ült benne. Sosem volt olyan boldog, mint akkor.”
6“A képen nagyapám és Elvis Presley állt az 1950-es évek végén a német háború után. El sem hiszem, hogy ismerték egymást.”
7“A nagybátyám és Jimmy Carter egy képen szerepeltek 1980-ban.”
8“A szobatársam anyukája az 1980-as években randizott James Gandolfini színésszel.”
9“Az édesapám olyan osztályban végezte el a tanulmányait, ahol Chuck Norris volt a tanár.”
10“A barátnőm édesanyja találkozott Al Pacinoval és nem bírta ki, hogy ne csináljon vele képet.”
11“Egy nyaraláson találkoztam Shaquille O’Neal-al, aki a “nyakamnál” (valójában a karomnál) emelt fel.”