Érkezik a postára egy levél, a Mikulásnak címezve.
A postások felbontják, és kiderül, egy kisgyerek írta:
– “Kedves Télapó!
Mi nagyon szegények vagyunk, így nem tudok a szüleimnek ajándékot venni.
Jó lenne, ha tudnál küldeni nekem 20.000 forintot.”
A postások megsajnálják, gyűjtést rendeznek, össze is jön 10.000 forint, ezt elküldik a kisfiúnak.
Megérkezik a köszönőlevél, izgatottan olvassák:
– “Kedves Télapó!
Köszönöm a pénzt, de képzeld, ezek a a szemét postások lenyúlták a felét!
”
Az öreg postás már 35 éve hordta ki a küldeményeket nap, mint nap, hóban és szélben éppúgy, mint a legnagyobb forróságban.
Lassan elérte a nyugdíj korhatárt, és azok az emberek, akik ismerték és szerették, mind megajándékozták valamivel utolsó munkanapján.
Az egyik háznál a teljes család várta, és egy kis ajándékcsomagot nyomtak a kezébe.
A másiknál kapott egy doboz finom szivart.
A harmadiknál nagy doboz csalit kapott.
Az egyik háznál pedig a gyönyörű, szőke, fiatal háziasszony sokat sejtető hálóköntösben várta, megfogta a kezét, bevezette a hálószobába, és élete legszenvedélyesebb sze*ében részesítette.
Miután kipihenték magukat, a lány kiment a konyhába, és nagyszerű reggelit készített.
Miközben a postás evett, meglátta, hogy kávéscsészéje alatt egy százas lapul.
– Amit eddig kaptam, túl szép ahhoz, hogy szavakba lehessen önteni – mondta – de szeretném megkérdezni, a százast miért kapom?
– Tegnap este mondtam a férjemnek, hogy ma lesz az utolsó munkanapod – válaszolt a lány – és megkérdeztem, mit adjak neked.
Azt mondta:
“b*zdmeg, adj neki egy százast!
”
– De a reggeli már az én ötletem volt…