Lakást bérelni sosem egyszerű feladat. Ahogy a következő történetek is bizonyítják, a bérlőknek számos kihívással kell szembenézniük, és néha szó szerint a világ minden fájdalmát is megismerhetik.
1. ,,Már egy hónapja panaszkodom a falakban észlelt élőlényekről. Ma áttörtek a plafont, pont az asztalom felett”.
2. ,,A laptopom akkumulátora felrobbant és kiégette a padlót. Úgy tűnik, búcsút mondhatok a kauciónak.”
3. ,,Hallottam, hogy a kutyám játszik valamivel a másik szobában. Az összes istennévre rászórtam, amikor megláttam, hogy mivel.”
4. ,,Miután elég sok meglepetéssel teli történetet olvastam, úgy döntöttem, hogy felhívom a főbérlőmet. A fal gyanús részének átvizsgálásakor kiderült, hogy szivárgott az egyik vízcső.”
5. ,,Eltűnt a bejárati ajtó kilincse és a zuhanycsap. A főbérlő nálam járt, miközben dolgozni voltam. Nagyon meglepett, amikor hazaérve láttam, hogy nincs kilincs és zuhany sem.”
Az ajtó úgy néz ki, mintha ő is sokkot kapott.
6. ,,Eltört az egyik kilincs. A főbérlő eredeti módon oldotta meg a problémát: most ezen a lyukon keresztül átnyúlva lehet nyitni az ajtót.”
Istenem, miért nem tudta egyszerűen kicserélni a zárat!?
7. ,,Viszlát, napsütés! A szomszédom eladta a telkét és most egy társasház épül közvetlenül az ablakom alatt.”
8. ,,A főbérlőm állította, hogy nálam volt, amíg dolgoztam, és kitakarította az ereszt…”
9. ,,Síházat béreltünk. Alig 5 perccel a beköltözés után leestem a lépcsőn, eltörtem a korlátot, és erősen megütöttem a csípőmet. Most nem tudok síelni menni, és valószínűleg a kauciót sem kapom vissza.”
10. ,,Már 2 hete élünk egy ilyen lyukkal a plafonon. Hideg, nyirkos és dohos a szaga. A tulajdonos megígérte, hogy mindent megjavít.”
11. ,,Van valami ötletetek, hogy hogyan tudnék megszabadulni ettől a foltól a padlón?”
,,Kiderült, hogy a karácsonyfa folyadékkal teli állványa végig lyukas volt, és az ünnepek végére egy ekkora meglepetésben volt részünk.”
12. ,,2 évig laktam ebben a lakásban, soha semmi baj sem volt. Holnap költöznék ki, erre ma eltörtem a sütő ajtaját.”
13. ,,Olyan szerencsétlenek vagyunk, hogy egy nappal a kiköltözésünk előtt eltörött egy cső az albérletünkben és sok minden tönkrement.”
Lehet, hogy a főbérlő szándékosan csinálta? Talán nem szeretné visszaadni a kauciót.