„Mi, indiánok, tudjuk, mi a csend. Nem félünk tőle. Valójában számunkra a csend erősebb, mint a szavak. Az időseinket a csend útjaira tanították, és ők átadták ezt a tudást nekünk. Figyelj, hallgass, és csak aztán cselekedj – ezt mondták nekünk. Ez volt az életmód. Nálatok ez éppen fordítva van. Ti beszéddel tanultok. Azokat a gyerekeket jutalmazzátok, akik az iskolában a legtöbbet beszélnek. A bulijaitokon mindenki egyszerre akar beszélni. A munkátokban mindig megbeszéléseket tartotok, ahol mindenki mindenkit félbeszakít, és mindannyian ötször, tízszer vagy akár százszor is megszólaltok. És ezt nevezitek ‘problémamegoldásnak’. Ha egy szobában vagytok, és csend van, idegesek lesztek. Ki kell töltenetek a teret hangokkal. Így aztán kényszerűen beszéltek, még mielőtt tudnátok, mit is akartok mondani. A fehér emberek imádnak vitatkozni. Még azt sem engedik meg, hogy a másik befejezze a mondatát. Mindig félbeszakítanak. Számunkra, indiánok számára, ez rossz modornak vagy akár ostobaságnak tűnik. Ha elkezdesz beszélni, nem foglak félbeszakítani. Hallgatni fogok. Talán abbahagyom a figyelést, ha nem tetszik, amit mondasz, de nem foglak megszakítani. Amikor befejezed, eldöntöm, mit gondolok arról, amit mondtál, de nem mondom el, hogy nem értek egyet, hacsak nem fontos. Egyébként csendben maradok, és elmegyek. Mindent elmondtál, amit tudnom kell. Nincs mit hozzátenni. De ez nem elég a legtöbb fehér ember számára. Az embereknek úgy kellene tekinteniük a szavaikat, mint a magokat. El kell vetniük őket, és hagyniuk kell, hogy a csendben növekedjenek. Az időseink azt tanították nekünk, hogy a föld mindig beszél hozzánk, de hallgatnunk kell, hogy meghalljuk őt. Sok hang van ami nem csak a sajátunk”
Ella Deloria
Fotó: Andras Schram
andrasschramstudios.com
www.andrasschram.com
A képen Gene BraveRock látható.
