HumorViccek

Vicc: A szőke nő betelefonál a repülőtéri ügyfélszolgálatra: – Jó…

A szőke nő betelefonál a repülőtéri ügyfélszolgálatra:

– Jó napot!

Azt szeretném megkérdezni, hogy mikor indul Amerikába a Malév 2810-es gépe??

– Egy pillanat…

– Köszönöm szépen.

Vicc: Egy főiskolán a hallgatóknak egy olyan mondatot kellett fogalmazniuk, amelyben a „szeretet” és a „szex” szó is

Egy főiskolán a hallgatóknak egy olyan mondatot kellett fogalmazniuk, amelyben a „szeretet” és a „szex” szó is előfordul.

– Egy női hallgató fogalmazása:

„Amikor két ember mélységesen és szenvedélyesen szereti egymást, és mindkettőjükben megvan az egymás iránti magas fokú és kölcsönös tisztelet, akkor a társadalom morálisan és spirituálisan is támogatja, hogy ez a két személy a fizikai szex mámorában egyesüljön.”

– Egy férfi hallgató munkája:

„Szeretem a szexet.”

Vicc: A Microsoft Word szinonimaszótárát használva egymás után a kiadott szavakra:

Maradék > hulladék > szemét > hitvány > csenevész > korcs > degenerált > bolond > bolondos > vidám > ünnepi > ünnepélyes > emelkedett > magasröptű > szárnyaló > választékos > finom > jóízű > jó > jószívű > kenyérre lehetne kenni > nagylelkű > bőkezű > pazarló > kihányó > könnyelmű > bohém > léha > szabad > üres > kopár > kopasz > újonc > kiskatona > gyalogos > járókelő

Tehát:

a maradék egyik szinonimája a járókelő…

Vicc: A szőke nő bemegy a szexboltba:

– Szeretnék egy zárlatos vibrátort.

– Zárlatosat?

De miért?

– Azt akarom, hogy agyonbasszon.

Vicc: Két pszichológus megy az utcán, amikor az egyik sikátorból nyöszörgést hallanak

Belesnek, látják, hogy egy férfi fekszik ott, a hasából kiáll egy kés, minden csupa vér, brutálisan összeszurkálták.

– Kérem segítsenek!

– nyöszörgi a férfi.

A két pszichológos összenéz, majd sétálnak tovább.

Az egyikük megszólal:

– Te, öregem, azt hiszem, aki ezt a brutális késelést tette, az igazán rászorulna a segítségünkre!

Vicc: Stirlitz megitatta a macskát benzinnel, az ment öt lépést, és összeesett

– Biztosan kifogyott a benzin – gondolta Stirlitz.

Vicc: – Ki az abszolút szegény?

– ???

– Akinek még az aranyere is rézből van.

Vicc: Piroska sétál az erdőben, előugrik a farkas és azt mondja:

– Nem félsz Piroska?

– Miért félnék?

Pénzem nincsen, dugni meg szeretek.

Vicc: A Mikulás elmegy az oviba és ölébe ülteti az első gyereket, pöckölgeti az orrát simogatja az arcát, majd megkérdi a gyereket:

– Mit szeretnél kapni?

Erre a gyerek megszólal, hogy puncit…

A Mikulás:

– Miiit?

– Puncit – válaszolja a gyerek, de nehogy azt mond, hogy nincs, mert érzem az ujjadon!

Vicc: Először utazik a székely bácsi a repülőn

Kérdezi a stewardestől:

– Mondja kedves, aztán van-e itt elég ejtőernyő mindenkinek?

– Nagyon ritka, hogy egy repülő lezuhanna, így mi nem tartunk ejtőernyőt!

– Hát a hajók is ritkán süllyednek el, aztán ott mégis mindig van mentőcsónak… pedig gondolom úszni többen tudnak, mint repülni!

Vicc: A cigány elmegy az orvoshoz és panaszkodik, hogy az asszony nem akarja bekapni a farkát

Az orvos azt tanácsolja neki, hogy kenje be csokoládéval.

Két hét múlva visszamegy a cigány az orvoshoz, aki megkérdezi, hogy változott-e a helyzet.

A cigány:

Doktor úr, a feleségem bekapná, de nem fér oda a gyerekektől!

Vicc: – Pistike, addig nem állhatsz fel az asztaltól, amíg meg nem eszed a vacsorát!

– mondja haragosan az anyuka.

– Jaj, de jó, akkor holnap nem mehetek iskolába!

Vicc: – Melyik a világ leggyorsabb állata?

– ???

– Az a csirke amelyik élve átfut Etiópián.

Vicc: A községi plébános elmegy a körzeti megbízotthoz

– Édes fiam, segíts, mert ellopták a kerékpáromat.

Mit csináljak?

– Mit, atyám?

Vasárnap a prédikációjában tessék elsorolni a tízparancsolatot, és amikor odaér, hogy „ne lopj”, nézzen jól körül, mert aki elbújik, az a tolvaj.

A mise után a plébános elmegy a rendőrhöz.

– Az Isten megáldjon, édes fiam, megvan a biciklim.

– Úgy történt, ahogy mondtam?

– Majdnem… Elkezdtem sorolni a parancsolatokat, s amikor odaértem, hogy „ne paráználkodj”, azonnal eszembe jutott, hol hagytam a kerékpárom.

Vicc: Egy férfi elmegy a rabbihoz, és megkérdi:

– Nekem azt mondták, hogy a szex az munka, és így tilos szombaton végezni.

Igaz ez?

– Dehogy, a szex az szórakozás.

– mondja a bölcs rabbi.

– És ez biztos?

– kérdi a férfi.

– Teljesen – mondja a rabbi.

– Ha munka lenne, akkor a feleségem rábízná a bejárónőre…

Vicc: Japán turista beszáll egy taxiba Budapesten, és ad egy csomó pénzt a taxisnak, hogy körbevigye a városban

Mennek a rakparton, egyszercsak megkérdezi a japán:

– Ez mi?

– mutat a várra.

– Ez a Budai vár.

– És meddig épült?

– 50 évig.

– válaszolja a taxis.

– Nálunk egy ilyet 10 év alatt felhúznának – mondja a japán.

A sofőr morgolódik egyet de nem szól semmit.

Kis idő múlva jön az újabb kérdés:

– Na és ez mi?

– Ez a Lánchíd – válaszol a taxis.

– És ez meddig épült?

– 7 évig – jön a felelet.

– Nálunk egy ilyet 1,5 év alatt felhúznának.

– büszkélkedik a japán turista.

A taxisnak kezd vörösödni a feje, de nem szól semmit.

Öt perc múlva megérkeznek a Parlament elé és a japán rögtön kérdezi:

– Ez mi?

– Mit tudom én, tegnap még nem volt itt!

Vicc: Két lány elmegy a diszkóba, az egyiküket felkéri egy jóképű pasi

Tánc közben a lány megkérdezi a fiút:

– Olyan sápadt vagy.

Miért nem mész gyakrabban a napra?

– Most szabadultam a börtönből.

– És miért kerültél be?

– Megfojtottam a feleségemet, levágtam a fejét és bedobtam egy folyóba.

Tánc után a lány visszatér a barátnőjéhez és ezt súgja neki:

– Képzeld, nőtlen!

Vicc: Móricka, amikor elmentem itthonról, a hűtőszekrényben még két szelet torta volt, most viszont csak egy van

Hogyan lehetséges ez?

– kérdi morcosan az anyuka.

– Hát úgy, hogy a másikat nem vettem észre.

Vicc: – Apa – szól a skót gyerek az apjának – adj egy fontot, hogy megnézhessem az állatkertben az óriáskígyót!

– Fölösleges – mondja az apa.

– Itt a nagyító, nézegesd vele a gilisztát!

Vicc: Az irodában dolgozó csinos nőhöz mindennap odamegy a kollégája, odaáll szorosan mellé, nagy levegőt vesz, és megszólal:

– Hmmmm….

Csodálatos illatod van!

A nő egy ideig tűri, majd felmegy az igazgatóhoz:

– Szeretném beperelni a kollégámat és a céget szexuális zaklatás miatt!

– De miért?

– kérdi a főnök döbbenten.

– A kolléga mindennap odaáll elém, elkezd szimatolni, majd azt mondja, hogy jó illatom van!

– És ez miért lenne szexuális zaklatás?

– Mert a kolléga egy törpe, és csak a derekamig ér!

Vicc: Hat sebész iszogat, és arról beszélgetnek, milyenek az ideális páciensek

Mondja az első:

– Én a művészeket szeretem a legjobban.

Amikor műtét közben felvágom őket, szinte érzem a belőlük áradó sugárzást és fényt.

– Az semmi!

– mondja a másik.

– A legjobbak a könyvelők.

Az összes belső részük pedánsan helyezkedik el és még be is van számozva!

– Ugyan már!

– fanyalog a harmadik.

– A könyvtárosok az ideális betegek.

Minden belső szervük ABC sorrendben található.

A negyedik is megszólal:

– Személy szerint én a mérnököket kedvelem.

Ők mindig megértőek, ha esetleg a műtét végén kimarad néhány alkatrész.

– Mit tudtok ti a műtétekről!

– szól közbe az ötödik sebész.

– Az ideális páciensek természetesen az ügyvédek!

Nincs szívük, sőt gyakorlatilag csak két fontos szervük van:

a fejük és a seggük – ráadásul képzeljétek, minden gond nélkül felcserélhető a kettő!

Vicc: Az anyós örömmel mondja a vejének:

– Képzeld, elmúlt a reumám!

– A fene egye meg – mondja a vő – akkor honnan fogjuk ezentúl tudni, hogy időváltozás lesz?

Vicc: – Hogy hívják a sportos szeszesitalt?

– ???

– Olimpia.

Vicc: Vasútállomáson a hangosbemondó:

– Az Á vágányon vonat érkezik, kérjük vigyázzanak!

Az emberek eligazodnak, jön a vonat, belehajt a tömegbe, többen meghalnak, még többen megsebesülnek.

Másnap a hangosbemondó:

– Az Á vágányon vonat érkezik, kérjük, nagyon vigyázzanak!

Jön a vonat, még több ember hal meg, sok száz sérült.

Másnap:

– Az Á mint Álámér vágányon vonat érkezik, kérjük vigyázzanak!

Vicc: Egy paraszt vett egy Mercedes-t a Daimler-Chrysler-től

Sokat mérgelődött az extrákért fizetendő felár miatt.

Nem sokkal később a Daimler-Chrysler egyik vezetőségi tagja vett ettől a paraszttól egy tehenet a hétvégi birtokára.

A következő számlát kapta:

Számla:

– 1 tehén – alapmodell – Alapár 2.400,– EUR

– 1 tehen – kétszinű (fekete/fehér) – Felár 150,– EUR

– Marhabőr huzat:

100,– EUR

– Tejtartó nyári és téli üzemre:

50,– EUR

– 4 lefejtő szelep:

12,50 EUR/db, 50,– EUR

– 2 lökháritó, szaru:

17,50 EUR/db, 35,– EUR

– Trágyázó berendezés (Bio):

60,– EUR

– Paták (párosujjú, négyévszakos):

100,– EUR

– Kétkörös fékrendszer (első és hátsó):

400,– EUR

– Légycsapó, félautomata:

30,– EUR

– Többhangú hangjelző:

135,– EUR

– Becsukható halogénszemek:

150,– EUR

– Vegyes üzemű tápanyaglebontó:

1.250,– EUR

Teljes tehen a kivánt kivitelben:

4.910,– EUR

Vicc: – Mi a különbség a macska és a béka között?

– ???

– A béka nem puffad fel a víz alatt!

Vicc: Az újoncok 20 kilométeres menetgyakorlaton vesznek részt

Már egy órája menetelnek keményen, és kezdenek rogyadozni a lábaik a nehéz menetfelszerelés alatt.

Az őrmester elérkezettnek látja az időt egy kis lelkesítésre:

– Katonák!

Eddig mindenki nagyszerűen teljesített, már vagy 5 kilométert leküzdöttünk!

Ha nem tévedek, bármelyik percben elérhetünk a starthelyre, és megkezdhetjük a gyakorlatot!

Vicc: – Mikor a legfáradtabb a kidobóember?

– ???

– Amikor hajnaltájban az utolsókat rúgja.

Vicc: Egy férfi felad egy társkereső hirdetést:

„Feleséget keresek!

Másnap kap egy csomó levelet, mindegyikben ez áll:

„Mit szólna az enyémhez?”

Vicc: A motorosrendőr megáll a pirosnál a motorjával és eldől

Bosszankodva megszólal:

– A fenébe már!

Mióta leszerelték róla az oldalkocsit, mindig ezt csinálja!

Vicc: Az indián család ül a tűz körül

A kicsi egyszercsak piszkálni kezdi a tüzet.

Rászól az apa:

– Kisfiam!

Ne bántsd a telefont!

Vicc: A kezdő focista leszerződik a keménységéről híres csapatba

Első edzésén az edző eligazítást tart:

– A legfontosabb, hogy ha nem tudod a labdát elrúgni, akkor az ellenfélbe rúgj egy nagyot, nehogy elszaladjon.

Na, kezdjük!

Hol a labda?

Mire egy hang a csapatból:

– A fenébe a labdával!

Kezdődjön a játék!

Vicc: – Zöld vagy vörös papagájt vegyünk Jean?

– Vöröset, mert a zöld még bizonyára éretlen.

Vicc: világháború után Józsi bácsi felmegy Pestre egy kicsit körülnézni

A 2.

Megszólít egy rendőrt:

– Bocsánat biztos úr, meg tudná mondani, hogyan jutok el a Ferenc József hídhoz?

– Mit képzel maga öreg, az most már Szabadság híd!

Kotródjék innen, vagy beviszem!

Szegény paraszt gyorsan továbbindul, tépelődik magában, majd megszólít egy másik rendőrt:

– Biztos úr, kérem alássan, mondja meg nekem, merre van az Andrássy út?

– Mit gondol öreg, hol van maga, az már Lenin út!

Pusztuljon innen, vagy beviszem!

Bácsika elsomfordál, leül a Duna partjára és mélabúsan kémleli a vizet.

Egy arra kóricáló rendőr megkérdezi:

– Mit csinál itt maga bácsi?

– Á, hagyd fiam, csak nézegetem a Volgát…

Vicc: Az újdonsült férj a nászútról az alábbi táviratot küldi édesanyjának:

„Nagyon jól érezzük magunkat.

A Mariska egy tündér!

Boldog vagyok!

Az anya elolvassa a táviratot, majd vállat von, s megvetően kijelenti.

– Szép kis dolog!

Máris megtanította hazudni a férjét…

Vicc: A férjet felhívja a korház, mert a feleségét súlyos baleset érte

– Uram, rossz hírem van, a felesége megbénult nyaktól lefelé.

Ezután maga kell, hogy etesse, fürdesse, pelenkázza, semmi remény a felgyógyulásra.

– Istenem, hát ez szörnyű!

– Hehe, uram, ne aggódjon, csak hülyéskedek… valójában meghalt.

Ezeket láttad már?

[social-share total_counter_pos="leftbig"]
Szia, Mazsola vagyok a bikuci.hu honlap tulajdonosa. Az oldalamon vicces képeket, mémeket, vicceket, humoros videókat és érdekes cikkeket találsz a világról. Célom, hogy szórakoztassam honlapom látogatóit és egy kis nevetést hozzak az életükbe. Gyere és…

EZ MÉG ÉRDEKELHET