Jótanácsok kisgyerekeknek:
– Ha apukád megkérdezi, hogy:
„Te hülyének nézel engem?”, ne válaszolj!
– Ne csúfold a bátyádat, ha baseball ütő van a kezében!
– Amikor a szüleid veszekszenek, ne hagyd, hogy fésüljön az anyukád!
– Ha szeretnél egy cicát, kezdd azzal, hogy egy lovat kérsz!
Vicc: A NASA az első Mars-expedíciót szervezi, azonban a nehézségek miatt az űrhajósokat nem tudnák visszahozni, így elhatározzák, hogy csak egy
A NASA az első Mars-expedíciót szervezi, azonban a nehézségek miatt az űrhajósokat nem tudnák visszahozni, így elhatározzák, hogy csak egy embert küldenek.
Nekiállnak hát önkéntest keresni az öngyilkos akcióra.
Jön az első jelentkező, egy mérnök:
– Én egymillió dollárt kérek cserébe, ezt az egyetemre hagynám, hogy ezzel is hozzájáruljak az emberiség fejlődéséhez!
A második jelölt egy orvos:
– Én kétmillió dollárt kérnék.
Egymilliót hagynék a családomra, a másikat pedig a kórházra hagynám, hogy ezzel is segítsek az emberek szenvedését csökkenteni.
Végül, a harmadik önkéntes, egy ügyvéd:
– Én hárommillió dollárt kérek!
– Hogy-hogy hárommilliót?
– Nézzék, egymilliót adnék maguknak, egymilliót megtartanék magamnak, a harmadik millióért meg menjen a mérnök!
Vicc: A kopasz skót bemegy a gyógynövényboltba:
– Állítólag az önöknél kapható hajnövesztő csodákat művel… Én is kipróbálnám.
– Rendben – feleli az eladó.
– Kicsi vagy nagy üveggel kér?
– Kis üveggel kérek, – feleli skót – nem szeretnék túl gyakran fodrászhoz járni.
Vicc: Az ifjú pár megérkezik a szállodába
Mikor indulnának a szobájukba, a recepciós udvariasan megkérdezi:
– Hánykor kérnek ébresztést?
A feleség szeme felcsillan:
– Egykor, háromkor, ötkor, és hétkor…
Vicc: Az autószerelőnek panaszkodik a tulajdonos:
– Ha kanyarodom, mindenféle furcsa koppanás hallatszik a kocsi hátuljából.
A szerelő megy egy próbakört, és tényleg hallja a furcsa hangot.
Ha balra kanyarodik, akkor a jobb oldalról, ha jobbra kanyarodik, a bal oldalról.
Felnyitja a csomagtartót, majd visszaviszi az autót a tulajnak:
– Szerintem meg fog szűnni a kopogás, ha kiveszi a csomagtartóból a tekegolyót.
Vicc: – Pistike, addig nem állhatsz fel az asztaltól, amíg meg nem eszed a vacsorát!
– mondja haragosan az anyuka.
– Jaj, de jó, akkor holnap nem mehetek iskolába!
Vicc: Egy férfit az anyósa leküld a boltba zöldségért, de a lelkére köti, hogy csakis szép, tiszta, vegyszermentes terméket vegyen
A férfi bemegy egy boltba, és elkezd a zöldségek között válogatni.
Odamegy hozzá az eladó, a férfi pedig megkérdi tőle:
– Ugye ezeken a zöldségeken nincsenek mérgező vegyszerek?
Az anyósomnak viszem őket.
– Nincsenek uram, azokat a szomszédos patikában vehet rájuk.
Vicc: Két dolog is bizonyítja, hogy Ön a tettes:
Egy, magánál volt a gyilkos fegyver.
Kettő, csipkebokor vessző.
Vicc: Közúti ellenőrzéskor igazoltatja a rendőr a jó tündért, aki így szól hozzá:
– Rendőr, a lelked mélyén jó ember vagy.
Teljesítem három kívánságodat!
Mit kérsz?
– Személyit, jogosítványt, forgalmi engedélyt!
Vicc: Az Egyház embereket bíz meg, hogy minél több Bibliát adjanak el
Két hét múlva a gyűlésen beszámolót tartanak.
Valaki eladott ötöt, valaki tízet, de a legnagyobb eredményt a dadogós érte el, aki több, mint húsz Bibliát adott el.
Kérdezik tőle, hogy csinálta?
– A-A-A-Azt mo-mo-mo-mondtam, ha nem ve-ve-ve-veszik meg, fe-fe-fe-felolvasom.
Vicc: Móricka hosszasan leskelődik a szülei hálószobájának kulcslyukán…
Egyszer csak elvörösödik és mérgében ölével az ajtóba csap:
– És még ezek akarnak pszichológushoz küldeni azért, mert szopom az ujjam…
Vicc: – Hogy hívják a sokat szidalmazott labdarúgó játékvezetőt?
– ???
– Strapa-bíró.
Vicc: Azt mondja egy pasas a papagájának:
– Most lemegyek a boltba, de ha megint megiszod a pálinkámat mire visszaérek, akkor egyenként tépkedem ki a tollaidat.
Le is megy a boltba, kis idő múlva visszajön és látja, hogy elfogyott a pálinka.
Ránéz a papagájra, aki a csőrével épp a saját tollait tépkedi:
– Kell a francnak ez a sok toll!
Vicc: – Móni vagyok, 15 éve használok Calgon-t, ami eddig 435.132 forintomba került!
– Sára vagyok, szarok én a Calgonra, inkább háromévente veszek egy új fűtőszálat 4000 forintért…
Vicc: – Levél – gondolta Stirlitz
– Bejött – gondolta a bomba.
Vicc: Egy vasúti kupéban utazik egy anya a nagylányával, egy katonatiszt és egy kiskatona
Az alagútba beérve elcsattan egy pofon.
– Mire gondol az anya:
„Milyen tisztességes lányom van!
”
– Mire gondol a nagylány:
„Milyen attraktív még az anyám!
”
– Mire gondol a tiszt:
„Ez a kiskatona szemtelenkedik és én kapom a pofont!
”
– Mire gondol a kiskatona:
„A következő alagútban megint behúzok neki egyet!
”
Vicc: Egy társaságban az ikrekről van szó
Egy férfi mesélni is kezd:
– Nekem is volt egy ikertestvérem, de én sokat szenvedtem miatta.
Gyerekkorunkban ha valami rosszat tett, engem büntettek meg, az iskolában én kaptam helyette az intőt, én udvaroltam egy lánynak, és ő vette el feleségül.
De végül bosszút álltam rajta.
– Hogyan?
– Én haltam meg, és őt temették el…
Vicc: – No, használt a rovarírtó szer amit adtam tegnap?
– kérdezi a gyógyszerész Józsitól.
– Semmit sem ért.
Egész éjjel csíptek a dögök, pedig megittam az egészet.
Vicc: Fickó borotválkozik, közben a papagáj folyamatosan mondja neki:
– Elvágod magad!
Elvágod magad!
Megunja a rendőr a rikácsolást és bevágja a papagájt a WC-be.
Csengetnek.
Beengedi a barátnőjét a fickó, de az beszalad a WC-re.
Megszólal a papagáj:
– Nem megmondtam, hogy elvágod magad és még szőrös is maradtál!
Vicc: – Jean!
Vigye le az ágyamat a pincébe!
– Miért uram?
– Mert mélyen szeretnék aludni.
Vicc: – Képzeld mi történt!
A Béla elment dolgozni.
– Tudtam, hogy pénzért mindenre képes.
Vicc: Support:
Nyomja meg a Control + Alt + Del gombokat.
Ügyfél:
Hú, ez kicsit bonyolult így egybe…
Azért próbálja meg, menni fog.
Ügyfél:
Semmi nem történt.
Ismételje meg!
Ügyfél:
Megint semmi.
Pontosan mit csinál?
Ügyfél:
Mit, hát azt, amit mond.
Lenyomom a C, az O, az N, a T, az R, az O, az L + …
Vicc: A második világháborúban Magyarország hadat üzent az USA-nak
Magyarország nagykövete bement a washingtoni külügyminisztériumba, majd átadta a hadüzenetet.
Ezután a következő beszélgetés zajlott le:
USA Külügyminiszter:
– Mi az Önök államformája?
Magyar nagykövet:
– Királyság.
– És ki a királyuk?
– Nincs királyunk, hanem kormányzónk van.
– Ki a kormányzó?
– Vitéz Horthy Miklós tengernagy.
– És van Önöknek tengerük?
– Az nincs.
– Értem.
Van az USA-val szemben területi követelésük?
– Nincs.
– Van valamilyen országgal szemben területi követelésük?
– Igen.
Ausztriával, Csehszlovákiával, Romániával…
– Értem.
És azokkal szemben is hadat viselnek?
– Nem, ők a szövetségeseink.
Vicc: – Merre támad az etióp hadsereg?
– ???
– Amerre a szél fúj!
Vicc: A rabbi, sok évi lemondás után elhatározza, hogy megkóstolja a disznóhúst
Bemegy egy étterembe, rendel egy sült malacot, ám miközben várja, hogy a pincér kihozza az ételt, hirtelen ismerőseinek egy csoportját pillantja meg.
Azok is észreveszik és odaülnek az asztalához.
Ekkor megjelenik a pincér, kezében egy hatalmas tálcával, amin egy egész sült malac fekszik, a szájában egy almával.
Döbbent csend, ám a rabbi feltalálja magát:
– Ez igen!
Az előbb rendeltem egy sült almát, és nézzétek, milyen tálcán hozták!
Vicc: – Milyen az abszolút tavasz?
– Amikor még a mellbimbó is kivirágzik!
Vicc: Zidane egy vereség után otthon nem mer kimenni a utcára, végül úgy dönt, álruhában kimerészkedik
Szerzetesnek öltözik az amúgy is cölib frizu miatt.
Az első szembejövő, egy öreg néni rögtön ráköszön:
– Szia Zizu!
Becsinál ijedtében, pánikszerűen hazaszalad, kilihegi magát, majd úgy dönt, lefürdik, átöltözik.
Szakállat vesz fel, lepedőt, és mint emír, kisurran megint az utcára.
A néni még mindig ott áldogál, megint ráköszön.
– Szia Zizu!
Zizu összefossa magát.
Hazamegy, megint lefürdik és átöltözik, ezúttal már ki is sminkeli magát, behidrogénezi a haját, a felesége ruhájába beöltözik, zoknikat dug a cicijei elé, és egy ridiküllel a kezében, mint transzvesztita megint kilibben az utcára.
Néni már messziről integet.
– Zizu, szia Zizu!
– Honnan tetszik megismerni folyton?
– Hülye vagy, vazze?
Én vagyok az, Barthez!
Vicc: Anyuka mondja a felnőtt lányának:
– Azzal, hogy sosem mentél férjhez, rengeteg minden kimaradt az életedből.
– Azt nem mondhatnám, legfeljebb csak az esküvő!
Vicc: – Képzeld, tegnap 20 percig ültem egy villamosszékben
– Huhh, és hogy maradtál életben?
– Leszálltam a végállomáson.
Vicc: Felirat egy kocsmában:
„Kérjük ne dobjanak égő cigarettacsikket a földre, mert megégetheti a távozó vendégeink tenyerét és térdét!
”
Vicc: A gazda összehívja az állatokat, hogy megbeszélje velük, melyiket milyen mártással készítse majd el ebédre
Megszólal a kakas:
– Gazda elvtárs, mi egyáltalán nem akarjuk, hogy elkészítsen bennünket ebédnek!
– Kakas elvtárs, Ön eltért a napirendtől!
Vicc: Egy cigányasszony 10 kölykével masírozik végig a városban, valami kegyetlen hangerővel
Megszólítja őket egy rendőr:
– Csókolom, de zajosaknak tetszenek lenni.
Kié ez a sok gyerek?
– Há’ kérem, ez mind a enyimé!
– Csak úgy kíváncsiságból:
ki csinálta ezeket a gyerekeket?
– Há’ a nagyját az apja, az apraját meg a nagyja.
Vicc: – Mit mondott Hófehérke, miután szeretkezett az összes törpével?
– ???
– Na, ez a hét gyorsan elment…
Vicc: A székely utast vesz föl a kocsijára
Ahogy mennek a kanyargós úton, egy kivételesen éles kanyar tűnik fel előttük, de a székely nem fékez, sőt odacsap a lovak közé.
– Fékezzen bátyám, mert kisodródunk!
– Negyven éve ezen az úton járok, eddig mindig sikerült bevennem ezt a kanyart.
Nem is lassítanak, és be is veszik a kanyart.
Nemsokára egy újabb éles kanyar tűnik föl előttük.
Az utas megint megszólal:
– Fékezzünk, bátyám, mert itt halunk meg!
– Negyven éve ezen az úton járok, eddig mindig sikerült bevennem ezt a kanyart.
Nem lassítanak, de beveszik ezt a kanyart is.
Ezután egy harmadik kanyar is föltűnik, de az utas már nem szól semmit, gondolja, tudja a székely a dolgát.
A kanyarnál a kocsi kisodródik, felborul és drabaokra törik.
A kocsi roncsai közül egyszer csak kikászálódik az öreg székely, és így szól:
– Negyven éve ezen az úton járok, de ezt a kanyart még sose sikerült bevennem!
Vicc: Két agysebész beszélget:
– Képzeld a múltkor műtöttem egy szőke nőt.
– És?
– Felnyitottam a fejét, de csak egy madzagot találtam benne.
– És?
– Elvágtam a madzagot.
– És mi történt?
– Leesett a két füle…
Vicc: – Hogy hívják a halott indiánt?
– Már sehogy…