HumorViccek

Vicc: Egy kolostorban élt egy pap, akinek minden este egy apáca segített a…

Egy kolostorban élt egy pap, akinek minden este egy apáca segített a kádban fürdeni.

Egyik reggel ez a nővér találkozott a zárdafőnök anyával, és így szólt hozzá:

– Tisztelendő anyám, üdvözültem!

– Hogyan történt ez a nagy esemény, kedves nővér?

– Tegnap este, miközben József atyának segítettem a fürdésnél, megfogta a kezemet és a lába közé tette, és azt mondta, hogy amit fogok, az a mennyország kulcsa, és ki kellene próbálni az én záramban, hogy lássuk, megnyílnak-e a paradicsom kapui és üdvözülök-e.

– A vén gazember!

– mondta a tisztelendő anya.

– És mi történt még?

– Az atya azt mondta, eleinte kicsit fájni fog, mert a mennybe vezető út nehéz és fájdalmas, de a végén nagy gyönyörben lesz részem.

Hát, kipróbáltuk a zárat, és így is volt.

– A vén kurafi!

– kiáltott fel a tisztelendő anya.

– Engem meg azzal hitegetett, hogy az Gábor arkangyal trombitája és húsz éve fújatja velem.

Vicc: Mária Katalin nővér belépett a csend kolostorába

A főpap közölte vele:– Nővér, ez a csend kolostora.

Itt maradhatsz, ameddig csak akarsz, de nem beszélhetsz addig, ameddig azt nem mondom, hogy beszélj.

Mária Katalin 5 éve élt már a kolostorban, amikor a főpap így szólt:– Mária Katalin nővér, 5 éve vagy itt.

Most szólhatsz két szót.

Mária Katalin így szólt:– Kemény ágy.– Sajnálattal hallom – mondta a főpap.

– De kerítünk neked egy jobb ágyat.

Újabb 5 év után Mária Katalint hívatta a főpap.– Újabb két szót szólhatsz, Mária Katalin.– Hideg étel – mondta Mária Katalin, és a főpap megnyugtatta, hogy az étel jobb lesz a jövőben.

Mária Katalin 15.

évfordulója közeledett a kolostorban.

Eljött a nap, és a főpap megint az irodájába hívatta Mária Katalint.– Két szót szólhatsz ma.

– mondta a főpap.

– Most kilépek.

– mondta Mária Katalin nővér.– Ez a legjobb, amit tehetsz – mondta a főpap.

– Mióta itt vagy, csak a nyavalygásodat hallani.

Ezeket láttad már?

Szia, Mazsola vagyok a bikuci.hu honlap tulajdonosa. Az oldalamon vicces képeket, mémeket, vicceket, humoros videókat és érdekes cikkeket találsz a világról. Célom, hogy szórakoztassam honlapom látogatóit és egy kis nevetést hozzak az életükbe. Gyere és…

EZ MÉG ÉRDEKELHET