“A legsötétebb pillanatainkban nincsen szükségünk megoldásokra vagy tanácsokra. Egyszerűen emberi kapcsolatra vágyunk – csendes jelenlétre, gyengéd érintésre. Ezek az apró gesztusok azok a horgonyok, amelyek szilárdan tartanak bennünket, amikor az élet túl soknak tűnik.
Kérlek, ne próbálj megjavítani. Ne vállald át a fájdalmamat, és ne lökdösd el az árnyékaimat. Csak ülj mellém, miközben a saját belső viharaimon dolgozom. Légy a biztos kéz, amelyet elérhetek, miközben megtalálom az utat.
A fájdalmam az enyém, a küzdelmeim az enyémek. De a jelenléted emlékeztet arra, hogy nem vagyok egyedül ebben a hatalmas, néha ijesztő világban. Ez egy csendes emlékeztető, hogy méltó vagyok a szeretetre, még akkor is, ha összetörve érzem magam.
Azokban a sötét órákban, amikor eltévedek, itt leszel? Nem megmentőként, hanem társként. Fogd a kezem, amíg felvirrad, így segíts emlékezni az erőmre.
A csendes támogatásod a legértékesebb ajándék, amit csak adni tudsz. Egy olyan szeretet, amely segít emlékezni arra, hogy ki vagyok, még akkor is, ha esetleg elfelejteném.”
Ernest Hemingway
