– Mi az:
Arnold Schwarzeneggernek hosszú, Bred Pittnek rövid, Madonnának nincs, a Pápa meg nem használja?
– ???
– Vezetéknév!
Vicc: Rajzóra van az iskolában, kérdi a tanár:
– Móricka te mit rajzoltál?
– Egy tehenet ami a mezőn legel.
– Na de Móricka, teljesen üres a papírod, hol van itt a tehén?
– Az előbb mondtam:
elment a mezőre legelni!
Vicc: Egy paraszt bácsi bement az autóhifi boltba:
– Van egy kocsim és kéne bele autóhifi.
– Tessék parancsolni, van többféle.
– Melyik a leghangosabb?
– Ez itt.
– Mikrofont lehet rákötni?
– Hááát, tulajdonképpen lehet.
– Kipróbálhatom?
– Tessék, itt a mikrofon.
– Dinnyét vegyeneeeeeeek!
Vicc: A falu nyugdíjba vonuló lelkésze helyett egy fiatal érkezik a templomba
Az idősebb türelmesen elmagyaráz mindent, a fiatal pedig bólogat.
Egy hét múlva az öreg pap lopva beül a gyóntatófülkébe, ahol a fiatal éppen gyóntat.
Mikor végez, az idős pap félrevonja kezdő társát:
– Fiam, a gyóntatással kapcsolatban szeretnék neked pár dolgot mutatni.
Próbáld utánam mondani:
„Ezennel feloldozlak bűneid alól, Ámen.”
A fiatal csodálkozva utána mondja.
– Látod fiam, mennyivel komolyabbnak tűnik ez, mint amikor a térdedet csapkodod, nevetgélsz, és azt mondod:
„Nem mondod komolyan!
Tényleg?
És aztán mit csináltál vele?”
Vicc: A múltkor csengettek, kinyitom az ajtót, és ott áll egy magas, jóképű pasas, és azt kérdi, itthon van-e a férjem
Mondom, nincs, erre felkap, bevisz a szobába, lerak a franciaágyra, és jól megdug.
Utána egy héten át minden egyes nap ugyanez történt… Na most már megöl a kíváncsiság, hogy vajon mit akarhat ez a pasas a férjemtől?
Vicc: Csörög a telefon a KGB központjában:
– Szeretném bejelenteni, hogy Igor Szergejevics a rendszer ellensége.
Gyémántokat rejteget a tűzifájában!
A KGB azon nyomban kiszáll Szergejevics házához, felforgatják a pincét, gyémántokat nem találnak.
Hogy biztosak legyenek a dolgukban, egyesével átnézik a tűzifát, sőt mindegyiket széthasogatják, hátha azokban rejtették el a gyémántokat.
Mivel semmit sem találnak, elnézést kérnek, majd elvonulnak.
Kis idő múlva csöng a telefon Igor Szergejevicsnél:
– Halló, Igor?
– Igen.
– Volt nálad a KGB?
– Igen.
– Felvágták a tűzifát?
– Igen.
– Akkor most te telefonálsz, fel kéne ásni a kertemet…
Vicc: Egy férfi meséli a haverjának:
– Képzeld, a bátyám egy ezermester.
A múltkor csinált magának egy olyan járgányt, aminek a motorja egy Fordé volt, a sebességváltója egy Volkswagené, a kipufogó meg egy Mercedesé.
– És, mi lett belőle?
– Másfél év felfüggesztett.
Vicc: Két szomszéd beszélget:
– Figyeljen csak, szomszéd!
Mikor is van a születésnapja?
– Aztán miért kérdezi?
– Meg szeretném ajándékozni egy szép függönnyel az ablakára, hogy ne kelljen látnom, amit a meztelen feleségével művel.
– Aha… És a maga születésnapja mikor van?
– Hát azt miért kérdi, szomszéd?
– Megajándékoznám egy szemüveggel, hogy lássa kié is az a feleség, akit a lakásomban lát…
Vicc: Új orvos költözik a faluba
Egy kislány, akinek nagyon tetszik a csinos, nőtlen doktor, mindenáron meg akar ismerkedni vele.
Mivel nem talál jobb módot rá, elmegy hozzá és megvizsgáltatja magát.
– Hol fáj, kislány?
– kérdi az orvos.
Mire a kislány:
– Ahol csak akarja!
Vicc: A kőműves, az ács és a villanyszerelő azon vitatkoznak, hogy melyikük munkája volt előbb a földön
– Mi építettük fel a gízai piramisokat – mondja a kőműves -, tehát először mi léteztünk.
– Dehogy!
– tiltakozik fejét rázva az ács.
– Mi már jóval korábban elkészítettük Noé bárkáját.
Erre a villanyszerelő kuncogni kezd.
– Mi olyan vicces?
– kérdi az ács.
– A teremtés első napján Isten azt mondta:
„Legyen világosság!
” -magyarázza a villanyszerelő – Addigra mi már lefektettük a kábeleket!
Vicc: Két cigány beszélget:
– Hol laksz?
– Sehol.
És te?
– Veled szemben.
Vicc: – Mi az abszolút selejt?
– Az Alföld!
– És miért?
– Mert erre se-lejt, meg arra se-lejt.
Vicc: Stirlitz ül a moziban, ahol tűz üt ki
– Hmm, már megint elfogyott a Gestapo lőszere – gondolja Stirlitz.
Vicc: Székely bácsika rohan a vonat után, végül csak elkésik, a vonat akkor gördül ki a peronról, mikor odaér
Erre a bácsi:
– Eredj csak, eredj, a jegy úgyis nálam van!
Vicc: – Miért rossz szeretők a rodeósok?
– ???
– Mert azt hiszik, ha 8 másodpercig sikerül rajta maradniuk, akkor az már egy jó menet.
Vicc: – Mit csinál a hacker a börtönben?
– ???
– Letölti a büntetését.
Vicc: Pistike felel történelemből
Kérdi a tanárnő:
– Hol írták alá a függetlenségi nyilatkozatot?
– Hát szerintem biztos a lap alján!
Vicc: Ha egy bűnözőnek segítesz mikor a bűnt elköveti, akkor te tettestárs vagy
Ha utána segíted, akkor ügyvéd.
Vicc: Egy fickó hazajön a mexikói nyaralásáról, és a barátainak élményeiről mesél
– Szörnyű dolog történt ott… Képzeljétek a helyzetet:
indiánok jobbról, indiánok balról, indiánok előttem, indiánok a hátam mögött…
– És mit csináltál?
– Mit?
Megvettem az egyik takarót, amit árultak.
Vicc: Két kezdő filmszínésznő beszélget
– Az első rendezőm megígérte, hogy ha teljesen rábízom magam, hozzásegít egy Oscarhoz.
– És?
Nem hallottam, hogy kaptál volna.
– Dehogynem.
Idén íratom be Oszkárt az első osztályba.
Vicc: A tanítónéni megkérdezi az iskolásokat, hogy melyik családnak ki a védőszentje
Jelentkezik a kis Jancsi és közli, hogy nekik Szent Péter a védőszentjük, mert a Mennyország kapusa, és majd tőle várnak bebocsájtást a Mennyországba.
– Jól van Jancsika – mondja a tanító néni.
Jelentkezik Péterke is, hogy az ő családjukban Szent Ferenc a védőszent, mert életében annyi jócselekedetet hajtott végre.
Őt is megdícséri a tanítónéni.
Pistike már majdnem kiesik a padból annyira jelentkezik, mire a tanítónéni felszólítja.
– Na Pistike, a te családodban ki a védőszent?
– Aba Sámuel – vágja ki Pistike.
– Ugyan Pistike!
Hogy lehet Aba Sámuel védőszent?
– Úgy tanító néni kérem, hogy az éjjel meghallottam, amikor anyukám egyfolytában azt fohászkodja, hogy:
– Ne hagyd abba, Sámuel!
Vicc: Két rendőr beszélget:
– Képzeld, mennyit változott a világ.
Eddig nem is lehetett a vallásról beszélni, most meg a rádió bemondta a vatikáni időjárást is.
– Tényleg?
– Persze.
Ma reggel a rádióban hallottam, hogy Pápa felett tiszta az ég.
Vicc: 1848 március 16-án Petőfi Sándor leül a Pilvax kávéházban egy asztalhoz
A pincér odamegy hozzá és megkérdezi:
– Petőfi úr!
A szokásos unicumot hozhatom?
– A fenét!
Tegnap láthatta milyen balhét csapok, ha részeg vagyok.
Vicc: – Mi ez a kopogás, Jean?
– Csak a cipője kopog, uram.
– Hát akkor eressze be végre!
Vicc: Az Etióp iskolaorvos méri az etióp gyerekek súlyát:
– Hm, ez igen, 40 kiló!
Kérem a következő osztályt!
Vicc: A koncentrációs táborban Hitler futóversenyt rendez a raboknak!
– Na, zsidók!
A verseny szabálya a következő!
Az elsőt és az utolsót lelőjük!
A többieket elengedjük!
A zsidók nagyon örülnek a lehetőségnek, amikor megszólal a hangosbemondó:
Az első két versenyző álljon a startvonalhoz!
Vicc: A skótot megkérdezték, hogy miért vett a barátnőjének születésnapi ajándékul egy ajakrúzst
– Azért – feleli a skót – mert ez az egyetlen ajándék, amit kis részletekben, de lassanként visszakapok tőle.
Vicc: Az őrmester az első kimenőre készülődő újoncokat oktatja:
– Emberek, ha a vendéglőben a szomszéd asztalnál ketten összeverekednek, maguk ne avatkozzanak közbe!
Igyák ki a sörüket, és csendben távozzanak a helyiségből.
Világos?
Az eligazítás után az őrmester meg akar győződni róla, hogy megértették a mondanivalóját, ezért megkérdi:
– Tóth honvéd, ha a szomszéd asztalnál két férfi elkezd verekedni, maga mit tesz?
– Jelentem, kiiszom a sörüket, és csendben távozom.
Vicc: A kis falu plébánosa kijön a templomból és látja, hogy Miska bácsi mint mindig, most is tök részeg
– Miska bácsi, mikor szokik végre le az alkoholról?
– Öreg vagyok én már ahhoz, hogy leszokjak róla.
– Leszokni soha nem késő.
– Akkor még ráérek…
Vicc: Akciós, kampány előtti oboaoktatás politikusoknak Vöröslámpa utcai oktatási központunkban!
Képzett külföldi lányaink most díjmentesen szólaltatják meg az Ön hangszerét, és a bemutatóról készült videókazetta másolatát adjuk ajándékba, hogy meg ne feledkezzen rólunk!
Vicc: – Drágám, szeretnél egyszer egy hatalmas, kék, sok-sok lóerős kocsiban utazni, amelyet nem kell vezetni, mert sofőr ül a volán
– Drágám, szeretnél egyszer egy hatalmas, kék, sok-sok lóerős kocsiban utazni, amelyet nem kell vezetni, mert sofőr ül a volán mögött?
– Igen, ez nagyszerű lenne!
– Akkor gyere, szálljunk fel a buszra!
Vicc: Figo, Ronaldo és Becham állnak a mennyország kapuja előtt
Szent Péter nyit ajtót.
Figohoz fordul és kérdezi tőle:
– Mondd fiam!
Szerinted mivel érdemelted ki az örökkévalóságot?
Figo így válaszol:
– Én egy művész vagyok.
Az én példámon felnőve lesznek a tehetséges fiatalok nagy focisták, és így megmentettem őket a bűnözéstől.
Szent Péter elismerően bólint.
Ronaldo kerül sorra, ugyanazt a kérdést kapja.
Ő találóan így felel:
– Amikor focizom, mindenkit egyenlően kezelek, nem teszek különbséget az emberek között az etnikai hovatartozásuk miatt.
Egy riói srác ugyanolyan nekem, mint egy madridi szupersztár.
Szent Péter ismét elismerően bólint.
Végül Bechamhoz fordul:
– Feltételezem fiam, te csak a labdádért jöttél!
Vicc: Az első osztályban a tanítónéni megkérdezi:
– Mit mond a tehén?
– Múú.
– Mit mond a macska?
– Miáúúú.
– Remek!
És az egér?
– Klikk!
Vicc: Szőke nő beszélget a barátnőjével:
– Olyan boldog vagyok a 3 gyerekemmel!
– mondja a szőke.
– Nem akarsz még egyet?
– kérdezi a másik.
– Nem, mert azt olvastam, hogy a világon minden 4.
gyerek kínai!
Vicc: Két barát beszélget:
– Miért sírsz?
– Elvittem az anyósom az orvoshoz, aki azt mondta, hogy már csak 28 napja van hátra.
– Nyugalom, meglátod, hogy az a 28 nap hamar elrepül!
Vicc: Három kukac megy libasorban a sivatagban
Megszólal az első:
– Előttem a sivatag, hátam mögött két kukac.
Megszólal a második:
– Előttem egy kukac, mögöttem egy kukac.
Megszólal a harmadik:
– Előttem két kukac, mögöttem is két kukac.
Hogyan lehetséges ez?
Megfejtés:
a harmadik kukac egy kicsit hazudós.