Az este összeröffentem a barátnőimmel egy kis “megbeszélésre”.
Megígértem a férjemnek, hogy pontban éjféli 12-kor otthon leszek.
De a buli túl jól sikerült, koktél, tánc, még több koktél és az idő elszaladt.
Végül hajnali háromra értem haza, mondanom sem kell, hulla részegen… Épp becsuktam magam mögött az ajtót mikor a ku*va kakukkos óra rákezdte:
KAKUKKKAKUKKKAKUKK.
Mivel tudtam, hogy a férjem fe………l fog ébredni a zajra gyorsan én is rázendítettem…és kakukkoltammég kilencszer.
Megúsztam egy veszekedést – gondoltam és büszkeséggel eltöltve eme zseniális ötletért, szép nyugodtan lefeküdtem a férjem mellé.
Az utolsó gondolatom elalvás előtt az volt, hogy mennyire okos és fürge eszű vagyok, még a kritikus pillanatokban is feltalálom magam.
Másnap mikor a férjem reggeli közben megkérdezte, hánykor értem haza, lazán válaszoltam, hogy pontosan éjféli 12-kor, ahogy megígértem!
Nem szólt semmit, sőt, még kételkedni sem látszott.
Na ezt megúsztam, CSODÁS!
…gondoltam…mikor megszólalt:
– Apropó, ki kéne cseréltetni a kakukkos órát!
– Igen?
Miért szerelmem?
– kérdeztem remegve.
Mire ő:
– Hááát…az éjjel felébredtem, mikor hármat kakukkolt és a fene tudja, hogy miért vagy hogyan, de utána azt kiabálta, hogy BA**ZA MEG!
…aztán még négyet kakukkolt és miután végig hányta a folyosót, másik hármat kakukkolt, miközben majd megszakadt a röhögéstől.
Utána még egy kakukk, majd botladozás közben rálépett a macskára és összetörte a telefonasztalt a nappaliban.
Az utolsó kakukkot már mellettem az ágyban adta ki magából, aztán egy fingás kíséretében egyszerűen elaludt.
Ennyi.
Mit szólsz hozzá, drágám?
Vicc: A róka meg a nyuszika bandukolnak az erdőben, amikor meglátnak egy tündért az ágak közé gabalyodva
Kiszabadítják, mire a tündér felajálja nekik, hogy három kívánságukat teljesíti.
– Én egy zöld szemű, szőke rókakislányt szeretnék!
– szól a róka.
A következő pillanatban máris ott termett a kívánt rókalány.
– Én egy szuper motort szeretnék!
-szól a nyuszika, és máris ott termett egy gyönyörű Harley Davidson.
– Most egy barna rókalányt akarok!
-szólt a róka.
– Én pedig azt szeretném, hogy soha ne fogyjon ki a benzin a motorból, és ne kelljen javíttatni!
-így a nyuszika.
– Végül egy vörös rókalányt akarok!
-szól a róka.
Mikor ezt is megkapta, már neki is készülődött, hogy magáévá teszi a három rókalányt.
A nyuszika nem szól semmit, csak felül a motorjára, bepöccenti, egy kicsit túráztatja, egyesbe kapcsol, majd megszólal:
– Utoljára azt kívánom, hogy legyen a róka impotens!
Vicc: – Fekete pötty a Holdon?
Mi az?
– Cigány a Holdon.
– Kettő fekete pötty a Holdon?
– Kettő cigány a Holdon.
– Sok fekete pötty a Holdon?
– A megoldás.
Vicc: Pistikét történelemórán felszólítja a tanár
– Pistike, mondd meg, mi volt Olaszország államformája a második világháború alatt!
Pistike nézegeti a térképet, majd bizonytalanul megszólal:
– Háááát… csizma?
Vicc: – Apu, Apu!
A Nagyi ért a belsőégésű
motorokhoz?
– Nem.
– És a hidraulikus fékrendszerekhez?
– Azokhoz sem.
– De a tengelykapcsolókhoz biztos ért!
– Neeem, fiam, de mért kérdezed?
– Mert ott fekszik a busz alatt…
Vicc: – Doktor úr, rettenetesen félek a foghúzástól
Esküszöm inkább szülnék még egy gyereket.
– Döntse el asszonyom, mert akkor úgy állítom a széket…
Vicc: Képzeld, a varjak ismét elvitték a termést!
– Csináld úgy, mint én, tegyél ki madárijesztőket.
– Azt már próbáltam, de nem érnek azok semmit.
– Ragaszd rájuk az anyósod képét!
– Miért, az hatásos?
– Mi az hogy!
Nemcsak hogy nem esznek azóta semmit, de a tavalyi termést is visszahozták!
Vicc: – Honnan tudja a szőke nő hogy ki fogják rúgni a munkahelyéről?
– A főnökétől kiviszik a heverőt…
Vicc: Egy házaspár a harmadik gyerek születése
után elhatározza, hogy spórolni fognak.
Az
asszony azt kéri a férjétől, hogy mondjon le a
sörözésről.
A férfi nagy nehezen beleegyezik.
Nem sokkal ezután viszont egy nagyobb
összegű számlát talál a feleségénél
kozmetikumokról.
Kérdőre vonja az asszonyt:
– Megegyeztünk, hogy lefaragunk a
kiadásokból, te mégis egy vagyont költöttél
magadra!
– Drágám, ezeket azért vettem, hogy neked
jobban tetsszem!
– válaszol a feleség.
– Miért, mit gondolsz, a sör mire volt jó?
Vicc: – Miért tekeri a szőke nő egész nap a szobabiciklit?
– ???
– Mert el akar érni a szoba másik feléig.