A nyolcéves Dávid és a tizenkétéves Viktória lelkesen beszélgették meg a nagyszülőjükkel történteket. – Nagyszerű munkát végeztetek, és nagy örömöt szereztetek a nagyidnek – dicsértem meg őket, miközben mindkettejüknek 8000 forintot nyújtottam át a pénztárcámból. Ezen felbuzdulva úgy tűnt, ez nem volt elegendő. Dávid boldogan elfogadta a pénzt, viszont Viktória taglejtős arccal eltávozott a szobába. A feleségem utána ment és beszélt vele valamilyen dolgot, majd visszatért az asztalhoz.
Harmonikusan folytatódott a karácsonyi lakoma. Néhány napja érkeztem haza Olaszországból, hogy megünnepeljem a karácsonyt a családommal. Három év telt el anélkül, hogy meglátogattam volna őket, mert sikeres volt a munkám, és nem gondoltam úgy, hogy sok utazás értelmezhető. De idén elveszítettem az állásomat, mivel a hölgy, akit ápoltam, meghalt, és még nem találtam új munkát. Ezért úgy döntöttem, hogy a következő tavaszig otthon maradok.
Mint házigazda, rendben tartom a saját otthonomat. Azonban olyan szomorú lenne, ha a karácsonyt egyedül töltödöm el, ezért meglátogattam a fiamat, aki a közelben él. Ő is saját házban él, aminek a felújításában sokat segítettem, bár a legtöbb munkát ő végezte el. Szeretném, ha sikerül megtakarítni a mestereknek szánt pénzt.
A kapcsolatom nagyon jó a fiammal, és a feleségével is. Bár nem adom oda neki minden pénzemet, mert szükségem van rájuk, mindig segítek neki, ha őszintén kér.
Karácsony este a fiamnál voltam.A feleségem remek lakomát rendezett – a finomabbnál finomabb ételek töltötték meg az asztalt. Nagyon megszerettem az olasz konyhát, mindent élvezettel megkóstoltam, de különösen lenyűgöztek a feleségem pampuszkái – a finomságuk miatt biztos nem tudtam volna ilyeneket készíteni.
Természetesen megdicsértem őt és hálásan köszöntem a fáradozásaiért, hiszen valóban sok időt és energiát áldozott a sütnivalókra.
Azután a gyerekek elkezdték a karácsonyi történetet tanulmányozni. Meglepetésemre egész éneket énekeltek végig, és sikerült is jelentős előrehaladást tenni. Mint jutalom, mindkét gyermek 8000 forintot kapott.
Úgy tűnt, hogy Viktória számára ez nem volt elegendő. Átváltoztatta a forintra és rájött, hogy nem vehet semmi drága dolgot ezért, és szomorúan elhagyta a helyiséget. A feleségem nem szólt semmit, de a fiam először nyíltan kifejtette a véleményét.
Őszintén szólva dühös voltam. Tényleg úgy gondolja, hogy 8000 forint nem elegendő? Az én érzésem szerint ez elég volt. De miután az este véget ért, nem csak Viktória volt csalódott, hanem én is.
Amikor hazaértem, szomorú érzés fogott el. Ezután felhívott a barátnőm, Mária, aki az olaszországi karácsonyi ünnepeken maradt. Elmondtam neki a történteket, abban reménykedve, hogy megértő lesz. A szavai azonban meglepett és talán megalázott.
– A fiadnak igaza van! Biztos voltál benne, hogy a gyerekeknek, akiket három éve nem láttál, elég lesz 8000 forint? – kérdezte.
Mária nem támogatta a döntésemet, sőt, azt mondta, hogy mivel én külföldön dolgozó nagymama vagyok, többet is adhattam volna a gyerekeknek.
– A feleséged aki feltálalta, gazdagon. Tudod, mennyit költött arra? Miközben te csak jöttél enni – tette hozzá.
Azt ajánlotta, hogy menjek vissza a fiamhoz, adjak a gyerekeknek 15 000 forintot vagy többet, vagy vigyem őket vásárlásra, és vegyek számukra valami hasznos dolgot.
– Te vagy a nagymama! Foglalkozz a gyerekeiddel, ha nem most, akkor mikor? – mondta Mária.
Ezután összezavarodtam. Lehetséges, hogy valóban túl keveset adtam? Mit gondoltok, van igazuk vagy másképp kellett volna cselekednem?
