Dicséretekkel és az 8000 forintos jutalmaknak átadásával ért véget az én és unokáim közötti karácsonyi ebéd. A nyolcéves Dávid békésen és boldogan vette át ajándékát, és míg ő örömét lelte a pénzben, tizenkét éves unokám, Viktória, épp ellenkezőleg, láthatóan bosszús lett.
Ez a karácsonyi vendégség egy unokahúzásunk volt nekik. Három éve már, hogy nem tettem haza a minőségből, mert Olaszországba költöztem, ahol öregasszonyokat ápoltam. De az idén megszabadultam a munkahelytől, tehát ez volt az új munkahelyem Otthonába. A saját házamban szoktam lakni, amit az elmúlt években sikerült helyrehoznom. Azonban karácsonykor mindig bánatot hoz man, hogy egyedül ünnepeljen, ezért idén elhatároztam, hogy fiámnál töltöm az ünnepeket, aki a közelben lakik.
Fiam és menyeimmal jó a viszony, még ha időnként is anyagi segítségre van szükségem. Családi karácsonyi vacsoránkon, menyem lenyűgöző fogásokat készített – az asztal fölénybe hajlott a hatalmas mennyiségű és finomabbnál finomabb ételtől. Menyem különösen elbűvölő pampuszkaif mondhattam el, kimondhatatlanul finomak voltak, és én bizony nem tudtam volna ilyent készíteni. Egy ilyen ünnepen természetesen az unokáimnak is volt egy meglepetése – egy egész karácsonyi köszöntőt adtak elő. Nagyon megörültem nekik ezért az egészséges jutalomért mindegyiküknek adtam 8000 forint.
Az este befejezése után azonban unokám, Viktória, nem volt elégedett az ajándékkal. Megszomorította, hogy ennyi pénzzel nem vehet semmi értékeset, és édesanyja sem mondott eközben semmit, de első alkalommal fiám nem adott bizalmat.
Liker magam mar ezen az estén így, feldühödtem. Meglepípre elvettettem, hogy 8000 forintot ajánlok? Azt hittem, ennyi pénz elég volt. Amikor azonban az est befejeződött, nemcsak Viktória, hanem én is nagyon csalódott voltam.
Hazaérkezésemkor barátnőm, Mária hívott, aki még mindig otthon maradt Olaszországban karácsonykor. Elmesélte neki, hogy mi történt, abban a reményben, hogy megérti majd. Sokkolta a barátnőj reakciója.
– A fiadnak igaza van! Komolyan gondoltad, hogy a gyerekeidnek, akiket három éve nem láttál, elég lesz a 8000 forintot? – kérdezte Mária.
Mária nem támogatta a döntésemet. Meggyőzte, hogy nagyanyaként, aki külföldön él és dolgozik, összegeznem kellett volna a gyerekeknek többet adnom.
– A menőd terítették, ahogy mondod, nagyon gazdagon. Tudod, mennyit költött arra? Te csak azért jöttel, hogy egyél – folytatta.
Azt tanácsolta nekem, hogy látogassam meg fiamat ismét, és adjak a gyerekeknek legalább 15 000 forintot vagy vigyem őket vásárlásra, és vásároljak nekik valami hasznosat.
– Te vagy a nagymama. Törődj a gyerekeiddel, ha nem most, akkor mikor? – mondta Mária.
Ezután kissé összezavartam. Hogy esetleg tényleg túl keveset adtam? Mi a véleményed, igaza van nekem, vagy úgy kellett volna cselekedni?
