Több mint egy évtizedes időszakon át Olaszországban dolgoztam, ahol egy idős hölgy gondjainak megkönnyítésére használtam az időmet. A feladataim természetesen nem voltak könnyűek, de mindez nem akadály Európákkal távol élő családom iránt érzett mély szeretetem előtt. Fiam, András, és neje, Zsuzsanna, távol élnek tőlem, és találkozásaink gyakorisága sajnos nem nevezhető gyakorinak. Imádom unokáimat és gyakran hiányérzetet élünk át, amikor jó darabig nem látom őket.
A legutóbbi tél során a karácsonyi ünnepkörben sajnos nem tudtam hazautazni. Ezzel párhuzamosan a gondozott nőm rosszul lett, és így komoly felelősséget éreztem iránta. Ennek ellenére a karácsony előtt tettem egy tisztességes gesztust és 150 ezer forintot küldtem Zsuzsannának, aminek keretében a gyerekek számára öltözéket, téli kabátot, csizmát, sapkát és ujjatlan kesztyűt szándékoztam vásárolni. Utóbbiak különösen nagy szükségességet jelentettek, mivel a nagy hideg mellett gyorsan nő a gyerekek. A menyem ígéretet tett a feladat elvégzésére és segítségnyújtásra.
Az újévi napokat követően hazatérõ utam során úgy döntöttem, látogatást teszek családomnál. Fölötte lehangoló volt amikor belépve megpillantottam, hogy az unokáim viselete nem új. A vételi kabátok és cipők szinte érintetlenül ott porosodtak.
“Zsuzsanna! Mi lett az új ruhadarabokkal, amiket a gyermekeinknek alkalmasnak gondoltunk?” – kértem számon a pénz felhasználását, próbálva elfojtani haragom.
A menyem meglepően kötetlenül vállat vont, majd halk hangon mormolta:
– Beiratkoztam manikűrkurzusra… Fénykibocsátó diódás lámpát, géllakkokat vásároltam… Hamarosan beindítom saját vállalkozásom!
Nehezen találtam szavakra. A szívem szakadt meg attól, hogy a gyerekeink segítését célozva, milyen nehezen megkeresett pénzt a saját vállalkozásra költötte.
– Alighanem nem így van rendjén! Esetleg a gyerekeink számára gondoskodás? Miért kell nekik kopott cipőket hordaniuk, miközben te új vállalkozásba kezdesz? – tettem szóvá a helyzetet.
Eközben András közbe szólt, becsületes szándékkal alkalomhoz igazodva:
– Kérem, édesanyám! Zsuzsanna a családot szándékozik támogatni, és ha ez neki sikerül, az jobban megéri a gyerekeknek.
Ettől függetlenül nem hagyhattam figyelmen kívül a helyzetet:
– A pénzt a téli hónapokra küldtem, hogy a gyerekek ne fagyjanak meg. Nem azért küldtem, hogy te megvedd a magadnak a manikứrfelszerelést!
Zsuzsanna felpattant, dühösen becsapva az ajtót, míg András némán maradt hátra.
– Te, András! Miért hagytad, hogy így legyen? Miért nem foglalkoztál a gyerekekkel jobban? – kérdeztem drámaian, keserves hangszínben.
Az unokáim később odasettenkedtek, megöleltek, és egy hosszú, vidám mesét meséltek. Nem tudtam visszatartani a könnyeket. Minden energiámat és erőmet a gyerekeknek szántam, de úgy éreztem, ez csupán hiányosan lett értékelve.
A következő nap megtartott megtakarításaimból új kabátokat és csizmákat szereztem be a gyerekeknek. Közben Zsuzsanna zárkózottan manikűr üzletével próbálkozott, bár vásárlói még hiányoztak. Az egyetlen vevője a szomszéd hölgy volt, aki csereüzlettel csokoládét ajándékozott neki.
Indulásom előtt még egy utolsó üzenetet hagytam András számára:
– Amikor legközelebb pénzt küldök, te leszel a felelős érte. Küldj aláírt nyugtát, különben nem küldök többet.
Most rettenetesen nehéz ezzel az emlékkel szembenézni. Szeretem a családomat, de úgy érzem, hogy Zsuzsanna visszaél a kedvességemmel. A távolságoknak köszönhetően mindinkább tartok attól, hogy minden erőfeszítésem cseppet sem segít.
