Egy januári reggel indultam el a munkahelyemre, amikor egy szokatlan jelenet tárult elém a szemem láttára. Találkoztam egy idős hölggyel, aki a hótakaró alatt feküdt mozdulatlanul, a hidegebbnél hidegebb időben. Ez a találkozás életem egyik legmeghatározóbb eseményévé vált.
Aznap reggel, míg az autómhoz tartottam, a képzeletem erejével néha belepillantottam az házam kapujába. Egy mozdulatlan alakot vettem észre, amit az elején csak egy szeméthalomnak gondoltam. Ahogy közelebb értem, ráébredtem, hogy egy idős nő fekszik a hóban. Az arcának színe volt, mint a havas hegyek, az ajkai kék voltak, a vékony kabátja pedig nem adott semmilyen védelmet a hidegtől.
Riadtan lehajoltam az ő oldala felé és megkérdeztem tőle, „Asszonyom, jól van? Tud engem hallani?” Egy halk, alig hallható hang válaszolt rám, „Egy levél… Neke… A kabátom… zsebében.” Megdöbbentem, mert nem tudtam, honnan tudja a nevemet. De nem volt időm töprengeni, mentőt hívtam, akik hamarosan megérkeztek és elvitték a kórházba.
Miután elmentek, kivettem az említett levelet az asszony kabátjának zsebéből. A borítékban egy kézzel írt üzenet találtam: „Kedvencem, én vagyok a valódi nagymamád. Félmillió forintot hagytam rád. Kérem, látogass meg a kórházban. Szeretettel, Nagymamád.”
Elképedve olvastam a sorokat. Mindig azt hittem, hogy a nagymamám már meghalt, mielőtt születtem volna. Aznap este elmentem a kórházba, hogy találkozzak tehát a nagymamámmal. Amikor beléptem a szobájába, ő egy gyengéd mosollyal fogadott: „Megjöttél, kedvesem.”
„Valóban te vagy a nagymamám?” – kérdeztem hitetlenül.
„Igen,” – válaszolta, a könnyek csillantak a szemében. „Sajnálom, hogy eddig nem kerestelek. Sok hibát vétettem a múltban, de szeretném jóvátenni.”
A következő hetekben sokat beszélgettünk, és én lassanként megértettem a múltbeli döntéseit. Amikor elhunyt, használtam az ő hagyatékát édesanyám emlékére ösztöndíj alapítására, támogatva az egyedülálló anyákat a továbbtanulásban. Ezen kívül támogattam női menhelyeket is, hogy megkönnyítsem mások számára az életüket.
Ez a találkozás nemcsak a családi múltamra adott betekintést, hanem lehetőséget is nyújtott arra, hogy érdemben segítsem az életét másoknak.
