Egy prédikátor híres a szűkszavúságáról.
Egyik nap azonban a szokásos negyedórás prédikációja helyett három órát beszél folyamatosan.
Megkérdi az egyik híve:
– Tisztelendő úr, most miért beszélt ilyen hosszan?
– Sajnos reggel a feleségem műfogsorát tettem be véletlenül, aztán azóta nem tudom befogni a szám.
Vicc: Egy részeg ember botorkál hazafelé az utcán
Megállítja az első járókelőt:
– Elnézést!
Nem tudja véletlenül, merre lakik a Kovács Józsi?
– De hiszen maga az!
– Azt én is tudom, csak azt nem, hogy hol lakom!
Vicc: – Mi az:
Öreg emberek ugrálnak le a hídról, lábukon gumikötéllel?
– ???
– Bácsijumping.
Vicc: Két szöszi beszélget:
– Mit csinálsz?
– Hajat mosok!
– De víz nélkül?
– Persze, mert az van ráírva a samponra, hogy „Száraz hajra!
”
Vicc: – A csirke átment az úton – gondolta Stirlitz
– Csak akart – gondolta a kamionos.
Vicc: Egy fickó elviszi a szomszéd cigány két két gyerekét ejtőernyős kiképzésre
Azt mondja az edzőnek, hogy minél gyorsabban tanítsa ki a gyerekeket.
Pár hét múlva az edző lelkesen meséli a fickónak:
– Ilyen fantasztikus tanítványaim még sosem voltak, nagyon gyorsan elsajátították az ejtőernyőzést.
De elárulná, miért kellett ennyire gyorsan?
– Az anyósom azt mondta, csak akkor hajlandó elköltözni, ha majd cigánygyerekek potyognak az égből!
Vicc: Élt egy farmer, akinek közvetlenül az USA-Kanada határon volt a farmja
A két kormány állandóan vitatkozott, hogy a kérdéses földterület melyik államhoz is tartozik igazából.
Az utóbbi években Kanadához tartozott, de egyszer csak a farmernek mondja a felesége:
– Amíg nem voltál itthon, jött egy ember az USA kormányától, és azt mondta, hogy a földünk hozzájuk tartozik, amennyiben elfogadjuk a feltételeiket.
Vissza kell neki szólnunk, hogy Kanadához vagy az USA-hoz akarunk-e tartozni.
A farmer gondolkodik, majd válaszol:
– Hívd azonnal az embert, hogy elfogadjuk.
Jobb dolgunk lesz az USA-ban, elegem van már ezekből a rohadt hideg kanadai telekből!
Vicc: A tanító néni éppen a három kismalac történetét meséli a gyerekeknek:
„Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer 3 kismalac.
A kismalacok házat akartak épiteni, de nem volt elég téglájuk.
Elhatározták, hogy kérnek téglát az emberbarátjuktól.
Az első kismalac el is ment hát az emberhez, s amikor odaért, azt kérdezte:
– Szia, házat szeretnénk építeni.
Tudnál nekünk téglát adni?”
A tanárnő itt megáll és a gyerekeket kérdi:
– Mit gondoltok, mit mondott erre az ember?
Móricka jelentkezik:
– Nézd már bazzeg!
Egy beszélő malac!
Vicc: Az orvos, a természettudós és a politikus vitatkozik, hogy kinek a mestersége volt előbb:
– Az orvostudomány már az emberiség megjelenése óta létezik.
– mondja az orvos.
– A dinoszauroszok már az emberiség megjelenése előtt léteztek, előtte csak a nagy káosz volt – mondja a természettudós.
Erre megszólal a politikus:
– És mit gondoltok, ki okozta a káoszt?
Vicc: Egy pasas felszed egy nőt, hazaviszi a lakására
Levetkőznek, a nő meglátja, hogy a pasasnak bizony nincs nagy oka a büszkeségre, megkérdi:
– És mit gondolsz, ki fog azzal a kisméretű micsodáddal kielégülni?
– Hogyhogy ki?
Hát én.
Vicc: A cigány horgászik a folyóparton, kifogja az aranyhalat
– Te, cigány!
Dobj vissza, teljesítem egy kívánságod!
A cigány visszadobja a halat, de gondolja, jól kitol vele!
– Azt kivánom, hogy cseréljed fel nekem Európát Amerikával, Afrikát meg Ázsiával!
– Te, cigány!
Én ehhez túl kicsi vagyok!
Kívánj valami könnyebbet!
A cigány gondolkozik egy ideig, majd azt mondja:
– Tudod mit!
Itt mos a folyópártnál a féléségém.
Menj oda hozzá, és változtássád át gyönyörűségesen szép királykisásszonnyá!
A hal beleegyezik és elúszik, azonban pár perc után már jön is vissza:
– Te, cigány!
Mi volt azzal az Amerikával?
Vicc: Társkereső hirdetés:
Lány, 23 éves, jól szituált, kellemes külsejű, jó testalkatú, fekete hajú, kék szemű, hasonló tulajdonságokkal rendelkező férfi ismeretségét keresi kinek 10 köbméter tölgyfa gerendát eladna.
Vicc: – Mire használták az indiánok a lóbőrt?
– ???
– Abban tartották a lovaikat.
Vicc: Egyik reggel a százlábút megszólítja a szomszédja, a tücsök:
– Jó napot, kedves százlábú szomszéd!
Hol van a kedves felesége?
Már napok óta nem láttam?
– Elment cipőt vásárolni…
Vicc: – Hogy hívják az számítógépet használó szerzetest?
– ???
– Felhasználó barát.
Vicc: Bíróságon:
– De hát maga már többször volt büntetve!
– Ne legyen ilyen egyoldalú, bíró úr, többször voltam szabadlábon is!
Vicc: Összeveszik a házaspár, és a férj dühösen kiabálja:
– Ha meghalsz, akkor azt fogom írni a sírkövedre, hogy „Itt nyugszik a feleségem – olyan hidegen, mint életében.”
A feleség dühösen vág vissza:
– Ha te meghalsz, én meg azt írom a sírkövedre:
„Itt nyugszik a férjem – olyan mereven, mint még soha életében.”
Vicc: – Hogy mentenél ki egy fuldokló zsidót a vízből?
– Nem tudom.
– Nagyon helyes!
Vicc: – Mi a különbség a brokkoli és a kosárlabda között?
– ???
– A kosárlabdát – ha muszáj – le lehet nyelni.
Vicc: Egy nagyon mérges katona megy oda az őrmesteréhez:
– Őrmester, az igaz, hogy maga azt terjeszti rólunk, hogy mi ketten a kantin mögött csókolóztunk?
– Nem, ugyan, én nem terjesztek semmi ilyesmit!
Mire a katona:
– Hát akkor az van őrmester, hogy valaki meglátott minket!
Vicc: – Ma nagy szerencséje van, mama, – mondja a biciklis fiatalember egy idős néninek, akit éppen elütött
– Szerencsém?
Hát ebben meg mi a szerencse?
– Általában úthengert szoktam vezetni…
Vicc: Pasi bekerül az elmegyógyba
Kérdi az orvos:
– Ön miért került ide?
– Mert elvesztettem a szemüvegem.
– És miért ide hozták?
– Miért, ide hozták?
Vicc: Az etiópok bújócskáznak
Bemegy a házba a hunyó és nem lát senkit.
Egyszer csak egy hatalmas csörömpölésre lesz figyelmes és nézi ahogy a játszótársa kiesik a seprű mögűl.
– Megvagy!
Te vagy a húnyó!
Erre a másik gyerek szinte síró hangon:
– Nem ér, a dagi kilökött!
Vicc: – Ki az abszolút csúnya?
– ???
– Aki ha belenéz a Petőfi hídról a Dunába, Paksig kidöglenek a halak.
Vicc: Pistike felel földrajzórán:
– A földet leginkább egy lúdtojáshoz hasonlíthassuk.
A tanár közbeszól, hogy „tjuk”.
Erre Pistike:
– A földet leginkább egy tyúktojáshoz hasonlíthassuk…
Vicc: – Jean, fejje meg a disznót!
– Minek, uram?
– Hogy disznósajtot csinálhassunk.
Vicc: – Miért hordanak a skótok szoknyát?
– ???
– Hogy megspórolják a nadrágtartót.
Vicc: A feleség kibérel egy hotelban egy szobát, hogy ott a szeretőjével szerelmeskedjenek
Egyszercsak valaki dörömböl az ajtón:
– Biztos a férjem!
Ugorj gyorsan ki az ablakon!
– kiáltja a nő.
– Dehát a 13.
emeleten vagyunk!
– Jajjmár, csak nem vagy babonás!
Vicc: Egy BMW 130-al ment a mellettem levő sávban
A nő a kormány mögött egészen közel hajolt a tükörhöz és festette a szemét.
Egy pillanatra nem néztem oda, csak hirtelen azt vettem észre, hogy a kocsijával jön át az én sávomba.
Annak ellenére, hogy meglehetősen férfias ember vagyok, mégis annyira megijedtem, hogy kiesett a kezemből a borotvám, amelyik kiverte a másik kezemből a szendvicsemet.
Miközben megpróbáltam a térdemmel az autómat a sávban tartani, leesett a telefonom a fülemről, bele a lábam között lévő forró kávémba.
A kávé kifolyt, megégette a legértékesebb testrészemet és megszakított egy nagyon fontos beszélgetést.
Na ezért utálom, ha a nők autót vezetnek!
Vicc: Fiatal pár jön ki a moziból
Megszólal a fiú sejtelmes hangon:
– Tudod mit csinálunk, ha hazaérünk?
– De hiszen a moziban már kétszer leszoptalak!
– Engem???
Vicc: Elmegy a paraszt bácsi az ügyvédhez, mert el szeretne válni a feleségétől
– És Ügyvéd Úr, úgy mégis, mennyiért vállalná el az ügyet?
– 150.000 Ft-ért!
– Meg van maga őrülve!
Beszéltem a vadásszal, 50-ért agyonlövi!
Vicc: A negyedikes iskoláscsoportot a tanárnőjük elviszi az állatkertbe
Csoport lévén kapnak egy vezetőt is, aki mindent részletesen elmagyaráz.
Éppen a fecskéknél tartanak, amikor a tanárnő közbekérdez:
– Elnézést kérek, meg tudná mondani, hogyan lehet az európai és az afrikai fecskét megkülönböztetni egymástól?
– Persze, hölgyem.
Az afrikai fecskének nagyobb a pöcse.
A tanárnő felháborodik, és megy az igazgatóhoz.
Az igazgató, miután meghallja a szituációt, elnézést kér:
– Hölgyem, ne haragudjon, a kollégánknak biztosan csak kicsúszott ez a marhaság a száján.
Szerintem farkat akart mondani, ugyanis az afrikai fecskének nagyobb a farka.
A pöcsük teljesen egyforma méretű.
Vicc: A ruházati bolt vezetője visszajön az ebédszünet után, és látja, hogy az eladónak be van kötve a keze
Az eladó büszkén újságolja:
– Képzelje, eladtam azt a nagyon ronda öltönyt, ami már két éve itt porosodott nálunk.
– Arra a rózsaszín förmedvényre gondol a kék gombokkal?
– Igen.
– Hát ez nagyszerű.
Fogadni mertem volna, hogy azt sosem adjuk el.
De miért van bekötve a keze?
– Amikor kikísértem a vevőt, az a rohadt vakvezető kutya megharapta a kezem.
Vicc: Hopkins időjós volt az egyik tévétársaságnál
Bár képzett meteorológus volt, gyakran téves előrejelzéseket adott.
Miután az egyik helyi lap cikket írt róla, hogy az elmúlt évben 300 alkalommal tévedett, kirúgták az állásából.
Hopkins elutazott egy másik államba, ahol szintén időjósnak jelentkezett egy tévétársasághoz.
A jelentkezési lapon állt a következő kérdés:
– Miért hagyta ott előző munkahelyét?
Igy válaszolt:
– Mert nem felelt meg nekem az időjárás.
Vicc: Székely utazik a vonaton, de nincs jegye
Az ellenőr az első állomáson lerúgja a vonatról, de neki sikerül újra felkapaszkodnia.
A következő állomáson megismétlődik a jelenet, majd mikor már vagy harmadszor rúgja le a vonatról, megkérdi az ellenőr:
– Tulajdonképpen hova akar menni?
– Brassóba, már ha kibírja a fenekem.
Vicc: Amikor az apjuk meghal, a két rendőrfivér úgy dönt, öltönyben temetik el
Az idősebbik fiú ezért elküldi a fiatalabbat, hogy vegyen öltönyt.
Szépen fel is öltöztetik az apjukat, és megadják neki a végtisztességet.
Egy hónap múlva aztán a fiatal rendőr így szól az idősebbhez:
– Testvér, kéne egy kis pénz, hogy ki tudjam fizetni apa öltönyét.
– Jól van – feleli a bátyja.
A kérés ezután hónapról hónapra megismétlődik, és a fivér egyre kevésbé érti a dolgot.
Végül megkérdezi:
– Te, miert vettél részletre ilyen drága öltönyt a halott apánknak?
– Én nem részletre vettem azt az öltönyt, hanem kölcsönöztem!