Akromegália – rendkívül ritka betegség, amely következtében felnőttkorban a test hirtelen kezdi túltermelni a növekedési hormont. Ennek folyamata irreverzibilis és az kíséri, hogy egyén külső jegyei degenerálódnak: arcvonásai durvábbá válnak, a kezek és a lábak megnövekednek. Az érintettek gyakran szenvednek migréntól és szerteágazó fájdalomtól.
A betegség gyakran daganatok, koponyasérülések, vagy agyvelőgyulladás okán jöhet létre. Az influenza vagy a kanyaró szövődményeként is megjelenhet, illetve bizonyos esetekben súlyos terhesség és szülés után jelentkezhet nőknél. A betegség nem örökölhető, bárkinél kialakulhat. Ha az érintett nem kezelteti magát, idővel már a tükröben sem fogja felismerni önmagát, és környezetétől rémületet és szánalmat fog tapasztalni – külső képe annyira degenerálódik.
Jelenleg léteznek eszközök az akromegália elleni harchoz, de ez a folyamat továbbra is nagyon nehéz. A növekedési hormon termelését gyógyszeresen lehet elnyomni. Ha szükséges, műtétet hajtanak végre, vagy sugárterápiát alkalmaznak.
Ismert factum, hogy az egykori világbajnok bokszoló, Nyikolaj Valujev is akromegáliás. A sportoló esetében a betegséget az agyalapi mirigy daganata okozza. Minden hónapban terápiára jár, és már több műtéten is átesett. Legalább van valahol gondoskodás.
Mary Ann Websterrel sajnos nem érkezett ez a szerencse. Az egykor gyönyörű lány élete egyik napról a másikra hátborzongató rémálommá változott. A forgatókönyv amit átélt akár egy valós body horror történet alapjául is szolgálhatna, amely a nézőket bizonyára letaglózná.
Mary 1874-ben született London egyik szegény negyedében. Hét kis testvére volt, családjuk szegények voltak, és ahhoz, hogy mindenkinek jusson étel, már fiatalon ápolónőként kezdett dolgozni. Mary szülei büszkék voltak lányukra. Ő volt a támaszuk és a segítségük. Szép is volt, így nagyon valószínűnek tűnt, hogy talál magának egy jó férjet. Mary beváltotta a családja reményeit.
A jövőben boldog anyának és hűséges feleségnek képzelték magát. Soha nem került rossz társaságba, és nem volt dolga kétes személyekkel. 29 éves korában megismerkedett Thomas Bevan virágkötő-dekoratőrrel. Hamarosan összeházasodtak, Mary felvette a férje nevét. A szorgalom és az engedelmesség meghozza a megbecsülést és a boldogságot – ebben volt biztos. És valóban így is történt. Marynek és Thomasnak két fia és két lánya született. A családjuk szerényen élt, de szeretet és megértés uralkodott rajtuk. Pontosan azt az életet élte, amiről fiatalkorában álmodott. Sajnos, viszont egy váratlan esemény árnyékolta be boldogságukat.
Az első gyermek születése után Mary migrénes rohamokba kezdett. Amikor a negyedik gyermekük született, a nő már szinte elviselhetetlenül szenvedett az izom- és ízületi fájdalmaktól. A fájdalom egyre erősödött, és a nő nem igazán sietett, hogy kiderítsék az okát. Többgyerekes anyaként Mary soha nem talált időt, hogy törődjön az egészségével. Ráadásul ebben az időben Londonban nem lehetett ingyen jutni egy jó orvoshoz, és ők sem rendelkeztek felesleges pénzzel.
Amary látása napról napra rosszabb lett. Egy napon, amikor a tükröződését nézte, rájött, hogy a szépsége eltűnt, mintha egy négy gyermek édesanyjának lett volna valami rossz hatással. És ennek nem volt normális magyarázata. Az első szakasz, amikor az arcvonások durvultak, alapvetően megváltoztatta a külső megjelenést, de ez volt csak a kezdet. Hamarosan a koponya is kigúvadt, az alsó állkapocs széles és durva lett, az orra és a fülei groteszk méreteket öltöttek. Aztán a test is követte az arcvonásokat: a lábakkal, a kezekkel, a vállakkal.
Mary már nem hasonlított a sokat próbált törékeny nőre, aki volt. A női ruha furcsán állt rajta, a gonosz emberek szívesen gúnyolták. A férje nagyon szerette, és eszébe sem jutott, hogy elhagyja. Sőt, Thomas mindig is szembe szállt mindazokkal, akik bántották és támogatta őt továbbra is minden erővel, hogy a boldogság ne hagyja el otthonukat. Sajnos azonban a 11 évig tartó házasságuk végül véget ért. Thomas 1914-ben halt meg. Ekkor már Mary is tudta a bajai okát: orvosai akromegáliát diagnosztizáltak, és közölték vele, hogy a betegséget nem lehet megállítani. Így a nő egyedül maradt négy gyermekével és egy gyógyíthatatlan betegséggel.
Mary állapotának súlyosbodása után, hamarosan elbocsátották a munkahelyéről, ahol egész életében dolgozott. Sajnos vezetősége számára külső félelmetesebb volt, mint az eredményei. Az akromegália tovább fokozódott. Az emberek ujjal mutogatták, a gyerekek pedig kövekkel dobálták. A szomszédok sértő beceneveket adtak neki, és csúnyán nevettek rajta.
Maryt nem vették fel sehová dolgozni. Pedig mindenre hajlandó volt, csak hogy megvédje a gyermekeit az éhezéstől. A dolgok nem mentek jól, még a legrosszabb munka sem hozott annyi pénzt, amennyiből el tudta volna tartani a családját. Egy napon, amikor kilépett az ajtón, a szemébe ötlik egy hirdetés. Kerestek nőket a „világ legcsúnyább nője” versenyre. A győztes pénzjutalmat kap.
Mary készen állt, hogy részt vegyen a versenyen, de az a gondolat is félelmet keltett benne, milyen megaláztatásnak kell átesnie. Ma néhány ember számára ez normális, hogy kinevettesse magát, de többgyermekes anyának ez hihetetlenül tragikus volt. Mary már így is alig volt képes emberek között mutatkozni. Külsősége hihetetlen szenvedést okozott neki. Szokástól eltérően nem szokott „szörnyként” élni, mert élete nagy részét szépségként töltötte. Ezt a kontrasztot nehéz volt viselni. Mary számára az egyetlen ok, hogy élni folytassa, a gyermekei voltak.
Azért indult a versenyen. A „világ legcsúny
