HumorViccek

Vicc: Boldog voltam. Már idestova egy éve…

Boldog voltam.

Már idestova egy éve járok ezzel a

lánnyal és így elhatároztuk, hogy

megházasodunk.

Szüleim mindenben

segítettek, a barátok bátorítottak.

És a

barátnőm?

Ő egy álom.

Csak egy dolog zavart, de nagyon, a leendő anyósom.

Anyósom, egy

karrierista, okos de főleg nagyon szép

nő és időnként nagyon is célzó

pillantásokat irányított felém

olyannyira, hogy többször hozott

zavarba.

Most már a készülődés vége felé

jártunk mikor meghívott lakására,

kontrollálni a már kinyomtatott

meghívókat.

Elmentem.

Egyedül várt leendő

anyósom s közvetlenül megérkezésem után csendes csábító hangon közölte

velem, hogy hát most már csak egy

hónap és utána már nős ember leszek

ám neki igenis nehezen legyőzhető

vágyai vannak irántam tehát mielőtt

lánya életéhez kötném saját életemet szeretne velem egyszer szeretkezni.

Ezt

pontosan így mondta.

Mit mondjak úgy meglepett az egész,

hogy szinte gyökeret vert a lábam a

földbe.

Szóval nézd, folytatta, én most bemegyek a halószobába, Te pedig, ha

te is benne vagy akkor nyugodtan

gyere utánam.

Evvel lassan ellibegett,

nyálcsorgatva néztem utána…

Egy pár pillanatig még ott álltam, aztán

a lakás bejárati ajtaja felé indultam… kinyitottam és kiléptem a lakásból.

Kint

a férje állt és könnyes szemekkel ölelt

át

– Boldogok vagyunk fiam, a mi kis

vizsgánkon nagyon sikeresen álltad

meg a helyedet, és lányunknak nem kívánhattunk volna jobbat és

megfelelőbbet mint Téged.

Fiam vagy.

Tanulság:

Mindig tartsd az óvszereidet

az autódban!

Mikor megkérdezed Chuck Norristól, hogy hány óra van, ő csak annyit mond:

„Már csak két másodperc…”.

És ha megkérdezed, „Két másodperc micsodáig?”, akkor fordulatból pofánrúg.

Egy újdonsült házaspár nászútra megy egy elegáns hotelbe

Az ifjú ara az

első napon kora reggel elhagyja a szállodát.

Nemsokkal utána lejön a férfi,

csomagokkal együtt és szól a portásnak:

– Kijelentkezem.

– Na és a kedves felesége, miért ment el már kora reggel?

– Elhagyott.

– Nahát, talán nem sikerült jól a tegnap éjszaka?

– De ez volt életem legjobb éjszakája.

– Akkor miért ment el a felesége?

– Mert a szobalánnyal voltam.

Két gyerekkori cimbora összefut az utcán

Megörülnek egymásnak, elbeszélgetnek.

– Tűzoltó lettem.

– mondja az egyik.

– Igen?

– csodálkozik a másik.

– A fiam is az akar lenni.

– Akkor adok egy tanácsot.

Minél előbb állíts fel a házadban egy rudat, amin gyakorolhatja a lecsúszást.

Az a legnehezebb ebben a mesterségben, hogy fel kell pattanni az éjszaka közepén, megragadni a rudat és lecsúszni rajta.

… Tíz év elteltével a két fickó megint találkozik egymással.

– Na, mi újság?

Tűzoltó lett a fiad?

– Nem.

Viszont a lányom sztriptíz-táncosnő lett.

Két anyós beszélget:

– Úristen!

Mi történt a szemeddel?

– Megsértette a kötőtű.

– Kötés közben?

– Nem, a kulcslyukon keresztül!

Hitler megkérdezi az egyik rabtól:

– Mekkorát tudsz ugrani?

A rab ugrik egy métert, kap egy kenyeret.

A másodiktól is megkérdezi ugyanezt, ő azt

mondja:

két métert.

Ugrik is, két kenyeret kap.

A harmadiktól is megkérdezi,

mire az nagy büszkén három métert ugrik.

Erre Hitler:

– Lőjjétek le, át tudja ugrani a kerítést!

Cigány megfázik, elmegy az orvoshoz

Vizsgálat után így szól az orvos:

-Alsógatyát kéne hordanod cigány, mert először is meleg, másodszor mert higiénikus.

Cigány hazafele vesz egy alsógatyát, és felhúzza.

… Hazaérvén a cigányra rájön a szarhatnék, ráül a bilire.

Egy idő után megszólal:

-Tényleg meleg.

Feláll, visszanéz a bilire….És milyen higiénikus!

!

!

Szőke pasit kérdi a haverja:

– Te meg miért vagy ilyen szótlan?

– Ne is mondd, fáj a nyelvem.

A barátnőm tegnap azt kérte, csináljak neki francia pirítóst, és a kenyérpirító nagyon megégette a nyelvem.

Megkérdeztem a nejemet mit szeretne a születésnapjára

Azt mondta, legyen piros és 3mp alatt gyorsuljon 0-ról 100-ra.

Vettem neki egy piros fürdőszobamérleget.

Azóta nem áll velem szóba

Chuck Norris lenyugtatta a mérgesgombát, felidegesítette Békéscsabát és ha úgy akarja Vastag Csaba vékony lesz

Ezeket láttad már?

[social-share total_counter_pos="leftbig"]
Szia, Mazsola vagyok a bikuci.hu honlap tulajdonosa. Az oldalamon vicces képeket, mémeket, vicceket, humoros videókat és érdekes cikkeket találsz a világról. Célom, hogy szórakoztassam honlapom látogatóit és egy kis nevetést hozzak az életükbe. Gyere és…

EZ MÉG ÉRDEKELHET