Könnyekkel a szememben örültem, amikor lányom, Liza, hozzámegy Dánielhez. Szemben álltam velük a menyegzőn, még érzem az izgalmat. A kezdeti lelkesedés után Liza mutatta be nekünk a vőlegényét, majd lelkendezve mesélt róla.
– Anya, higgy el, ő mindössze 23 éves, de már sikeres üzletember. Az apja állami tisztségviselő, az anyja pedig üzletvezető – dicsérte Lizám a férfit.
– Drága kincsem, mindez nem a legfontosabb – igyekeztem elmagyarázni neki.
Liza olyan érzésben élt, mintha fost lenne Dánielhez. Pedig igazán intelligens, az iskolában kiemelkedő eredményeket ért el, az egyetemet pedig kitüntetéssel fejezte be. Zenei és táncelméleti tanulmányait ötvözte. Nem vagyunk szegények, mindig rendelkezésünkre állt minden szükséges dolog. Igyekeztem meggyőzni Lizát, hogy éppolyan értékes, mint Dániel, és a férfi nagyon szerencsés, hogy őt találta meg feleségül.
Az idő elteltével a fiatal pár házasságot kötött, Liza és Dániel pedig együtt kezdtek élni. Később megérkeztek az unokák is. Liza soha nem panaszkodott, bár láttam, hogy a családjukban nem minden ment gördülékenyen. Dániel határozottan ellenállt annak, hogy Liza dolgozzon. Úgy vélte, hogy a helye otthon van a gyermekek mellett, és csak a háztartást kell vezetnie. Nem engedte, hogy elmenjen bárhová – sem a barátaihoz, sem pedig hozzám. Lizának csak akkor volt lehetősége hozzám futni egy rövid időre, amikor Dániel a munkahelyén volt, ezt pedig titokban kellett tennie.
– Otthon nincs mit tenned? – kritizálta Dániel.
Az igazság az, hogy Dániel nem volt rossz ember. Liza biztonságban érezte magát mellette, és minden szükséges dolgot megkapott tőle. De nem szórakozott, és nem vett részt semmilyen közösségi eseményben, csak megjött hozzám egy csésze teát inni. Mint nulladik személy, 68 éves vagyok, és rendkívül magányos vagyok a férjem elvesztése óta. Liza ezt megértette, és igyekezett minél gyakrabban meglátogatni. Viszont néha este, amikor felhívom, suttogva mondja:
– Anya, most nem, Dániel itthon van.
Nem értettem, hogy mi történt. Csak nem tiltja meg Dániel, hogy a saját anyjával beszéljen telefonon?
Nemrég, amikor Liza átjött hozzám egy délutánra, hirtelen megszólalt a mobilja. Véletlenül meghallottam a beszélgetést.
– Hol vagy? – kérdezte Dániel.
– Átugrottam anyához – válaszolta Liza.
– Miért? – felelt Dánieltől éles hang.
– Csak megnézni, hogy van – válaszolt Liza gyengéden.
– 10 percnél tovább ne maradj ott! – mondta Dániel, majd lerakott.
Szinte nem hittem a fülemnek. De Liza bólintott, és pontosan 10 perccel később sietett haza, attól félve, hogy Dániel megtudja, ha késett.
Aznap este elindultak a könnyeim. Másnap elhatároztam, hogy személyesen beszélgetek Dániellel.
Amikor megérkeztem, Dániel meglepődött, jelezve, hogy nem szereti a nem tervezett vendégeket.
– Anya, baj van? – nézett rám aggodalmasan Liza.
– Szeretnék beszélgetni Dániellel – mondtam határozottan.
– Figyelek – válaszolt Dániel, próbálva elfedni az ingerültséget.
– Miért nem engeded, hogy Liza kapcsolatot tartson velem? – kérdeztem egyenesen.
– Nem vagyok az ellen, hogy kapcsolatban legyen veled, csak időpocsékolásnak tartom – felelte Dániel.
– Szerinted jó, ha Liza börtönben érzi magát? – mondtam kifogyva a türelmemből.
– Nem, de mi egy család vagyunk, vannak családi szabályaink – válaszolta hidegen a vejem.
– El tudod képzelni, hogy mi lesz, ha a gyerekeid felnőnek, és egyetlen percet sem szánnak rád?
Próbáltam elmagyarázni a nézőpontomat, de hiába. A döbbenetes az volt, hogy Liza éppen ő hárította el, és megsértődött, amikor én Dániellel beszéltem. Most nem tudom, hogy hogyan tovább. Félek, hogy a lányom csapdába esett. Mit tegyek – nézzem tétlenül mindezt továbbra is?
