„Doktor Úr, mi a gyerek miatt nem válunk el, meg akarjuk várni, amíg nagykorú lesz, mert nem akarjuk őt tönkre tenni. Doktor Úr, mi azért válunk el, mert nem akarjuk, hogy a gyerek ebben a pokolban éljen. Doktor Úr, én soha többé nem megyek férjhez/nem nősülök meg, mert nem akarom, hogy a gyereknek mostohája legyen. Doktor Úr, én azért megyek férjhez/azért nősülök meg, hogy ne legyen csonka a család. Mindenre a gyerek az ürügy. Az olyan öreg pszichológus, mint amilyen én vagyok, ettől a falra mászik. Ismerik a régi viccet? Férj és feleség elmegy a válóperes bíróhoz, véget akarnak vetni a házasságuknak.
– Hány éves a bácsi? – kérdi a bíró a férfitól.
– Kilencvenkét éves vagyok – válaszolja a pasas.
A bíró nagyot néz, és a nőhöz fordul:
– És maga?
– Kilencven.
– És most jutott eszükbe, hogy elváljanak?
– Dehogy, mi már évtizedek óta el akarunk válni, csak meg akartuk várni, míg a gyerekeink meghalnak, nehogy traumát okozzunk nekik!
Személy szerint az a véleményem, hogy a gyerek számára egy kulturált, tehát nem gyilkos indulatokkal telített, nem gyűlölködő válás jobb, mint egy finoman vagy durván cizellált családi pokolban élni. Egyébként többnyire valójában nem a gyerekekről van szó, amikor rájuk hivatkoznak, hanem arról, amit a szülő akar, ami neki jobb.” Popper Péter: Szerelemről józan nappalon – 25%-os kiadói kedvezménnyel megrendelhető itt:
