A hátunk mögött sok minden történik, és nagyon sok nem értünk. A hátunk mögött beszélők rólunk beszélnek, tetteinkről, vagy tétlenségünkről szólnak. Ítélkeznek, pártoskodnak, és gödröt ásnak, mondjuk nekünk.
Sokszor hiszik azt, hogyha mi nem fordulunk meg, akkor nem is halljuk meg, nem is tudunk róla. Ez nem így van. Az okos ember nem így tesz. Lehet, hogy tud, hall, és érez, de nem azért nem fordul meg, mert annyira jól esik a háta mögötti intrika, hanem azért, mert sajnálja rájuk az időt.
Mert tudja, hogy bármit tesz, mindig lesznek olyan „bátor” emberek, akiknek csak a háta mögött jön meg a szava. Mindig lesznek olyanok, akiknek nem fog tetszeni ahogy él, és cselekszik, gondolkodik.
Arról, és azokról beszélnek a hátuk mögött, akik már valamit tettek, megtettek, vagy tenni akarnak, és általában azok beszélnek a hátuk mögött, akik semmit nem tettek, és semmit sem fognak tenni.
Semmi értelme rájuk haragudni, ők ilyenek, a velük való vita csak újabb csámcsogni valót szül, és nem nyugalmat.
Érző gondolkodás