HírekReceptek

A Nudli – Gyors és egészséges választás bármikor

Az univerzális és minden szupermarketben elérhető nudli elfogyasztása az egyik leggyorsabb módja a táplálkozásnak. Könnyedén áthidalhatjuk vele azt az időszakot, amikor nincs elég időnk a főzésre. Mint sokan mások, mi is mézes joghurttal tálaltuk, spórolva ezzel még a kalóriákon is!

1. Szükséges hozzávalók

Egy csomag fagyasztott nudli

Zsemlemorzsa

Egy csipet só

Két evőkanál méz

Két kisebb natúr joghurt

2. A készítés menete

Az első lépés, hogy máris a kezünkbe vett nudlit kifőzzük a forrásban lévő vízben, mégpedig a csomagolásán található utasítás szerint, ami csupán néhány percet tesz ki. A főzővizet gazdagítom egy csipet sóval.

Közben egy porcelán bevonatú serpenyőben, teljesen zsiradék nélkül, pirítsuk meg a morzsát. A morzsát folyamatosan kevertem, egészen addig, míg világosbarnára nem vált a színe.

A leszűrt, megfőtt nudlit megszórjuk a már előkészített, megpirított morzsával, majd fakanállal kevertetjük, forgatva, mindaddig, míg egészen be nem fedjük az összes nudlit morzsával.

Egy nagy kanál mézet egy kis tálba helyezek, majd néhány másodpercre a mikrohullámú sütőbe töltöm, pont addig, amíg a méz kicsit meg nem folyósodik. Ekkor hozzákeverek egy kis pohár natúr joghurtot és összekeverem a mézzel. Ezzel a honlapra kerülő mézes joghurttal locsolom meg a nudlit, elegendő lesz 1 kanál méz és 1 kis joghurt 1-2 személy számára.

Tradicionálisan a nudlit tejföllel és porcukorral is meg lehet locsolni, de a natúr joghurtos-mézes dressing sokkal kevésbé hizlal.

Mézes natúr joghurttal meglocsolt nudli

Ezeket láttad már?

Szia, Mazsola vagyok a bikuci.hu honlap tulajdonosa. Az oldalamon vicces képeket, mémeket, vicceket, humoros videókat és érdekes cikkeket találsz a világról. Célom, hogy szórakoztassam honlapom látogatóit és egy kis nevetést hozzak az életükbe. Gyere és…

EZ MÉG ÉRDEKELHET