„Vidéken nincsenek kijelzők, csak az A4-es papírra nyomtatott menetrend számokkal megjelölt oszlopokra van kifüggesztve. Tudatosan álltam két oszlop között, hiszen tudtam, hogy mindkét helyről indul busz az általam kívánt útirányba.” – osztotta meg az érintett utas, aki abban bízott, hogy mivel aznap ez volt az utolsó buszjárat, mindenképpen megáll majd. Tévedett.
Visszafordították a buszt
Mindez után az utas felvette a kapcsolatot a Volánbusz ügyfélszolgálatával, elmondta a történteket, és meglepő választ kapott. Azt ígérték neki, hogy felveszik a megállóban. A végállomás előtt néhány kilométerrel tényleg visszafordították a buszt – utasaival együtt – és felvették az ifjú útitársat.
Mikor a sofőr megállt, megkérdezte, hogy miért nem állt pontosan az oszlop alatt, mert azt feltételezte, hogy nem a buszra vár.
„Jogos volt ez a megjegyzés a sofőr részéről? Esetleg azt gondolhatta volna, hogy nem díszítésből állok ott bőrönddel, ráadásul el is indultam a busz felé” – tette hozzá az utas.
„Régen soha nem volt probléma ezzel. Mielőtt külföldön éltem, itt laktam, és maximum azt kérdezte meg a sofőr, hogy melyik buszra várok, ha már úgyis megállóban vagyunk, nem nagy kaland megállni” – panaszkodott az utas.
Speciális tanácsok a megállóban
A poszt alatti hozzászólásokban a kommentelők különféle tanácsokat adtak. Egyesek szerint például érdemes a sötét buszmegállókban a telefon vakujával jelezni a sofőrnek, hogy megálljon. Volt olyan is, aki azt tanácsolta, hogy próbáljunk „stopposkodni”, mert külföldön sok helyen a sofőrök csak így állnak meg.
De volt olyan is, aki egy sokkal pozitívabb tapasztalatról számolt be egy buszsofőrrel kapcsolatban:
„A párommal volt egy eset, amikor a munkahelyére menet a busz megállás nélkül továbbment. Még a buszmegállóban tartózkodó másik busz sofőrje is villogott neki. Én nem találtam azonnali telefonszámot, így csak a kontakt felületen tudtam panaszt benyújtani. Szerencsére a villogó sofőr felhívta a központot, és a busz visszatért 20 perc múlva, tele utasokkal, akik mind munkába siettek, majd egy Y fordulót hajtott végre egy utcában” – osztotta meg egy másik hozzászóló.