Talán számtalan találgatás, teória és összeesküvés-elmélet szövi körbe azt a kérdést, miért készült Ausztráliában egy hosszas, több ezer kilométernyi kerítés. Vannak, akik egy fejlett civilizáció maradványainak titkos rejtekhelyét, katonai bázisokat, vagy akár abszurdabb elméletek szerint repülő városokat sejtenek mögötte. A kerítés helyzete térképen ad némi magyarázatot:
A kerítés fő funkciója, hogy Ausztrália délkeleti, lakottabb részeit határolja el a ritkán lakott területektől. Az Antarktisz felé vezető út elzárásával színesített pletykák csupán fabrikációk, bár bizonyos adatok és ősi térképek alapján nem zárható ki, hogy Ausztrália és az Antarktisz valaha egy közös kontinenst alkottak.
Az igazság talán kevésbé spektakuláris, ám annál érdekesebb: a titok nyitja ugyanis egy drótkerítés. Az ember számára könnyen átjárható, léteznek acél és faoszlopokkal megerősített szakaszai is. A kerítés meghaladása nem jelenthetne akadályt akár egy drótvágót birtokló személynek sem. Továbbá, a kerítést nem őrzik, csupán néha járőráutók közlekednek mellette, és mivel a kerítést folyamatosan karbantartják, ez azt sugallja, hogy még ma is fontos szerepet tölt be. De kitől vagy mitől kellett elkülöníteni egy olyan nagy részét Ausztráliának?
Gyaníthatóan a kerítést az Európából bevándorló új lakosok hozatták magukkal kedvenc háziállataikkal skatulyázva. Ám a kedvenc háziállataik jójártáták és sikeresen alkalmazkodtak az új helyi körülményekhez, sőt, beszüremkedtek a gazdák területeire is. A legfontosabb táplálékforrásuk, a juhok eltávolítása nem vezetett jelentős eredményekhez.
Az állatok számára szánt terület létrehozásának ötlete az 1880-as években vetődött fel, majd öt évvel később már el is készült. Az 1960-as években a kerítés összes kisebb szakaszát egyetlen nagy kerítéssé kötötték össze. Ez lett a „Nagy Ausztrál Fal”.
A kerítés karbantartásához évente körülbelül 15 millió ausztrál dollárt különítenek el, mert a nyulak (egy másik elvadult faj) szívesen ásnak alagutakat a kerítés alatt, és az idő múlásával néha az oszlopok is kidőlhetnek.
Az, ahogyan ezek a dingók megjelentek Ausztráliában, szintén meglehetősen érdekes. Miért nem voltak más domináns ragadozók a kontinensen? Az erszényesfarkas nem bírt versenyben maradni ezzel a fajjal. A dingók monogámok, életre szóló párt választanak, ami nem jellemző a kutyákra, mivel ők éjszakai vadászok, és rendkívül óvatosak. A szokásaik alapján tehát sokkal inkább a farkasokra hasonlítanak, mint a kutyákra.
Dokumentumfilm az ausztrál kerítésről:
Ugyancsak Ausztráliában, 1907-ben állítottak fel egy 1833 kilométernyi kerítést az elvadult európai nyulak ellen, amelyeket a telepesek hoztak be a 18. században. A vadonban élve a nyulak kiválóan alkalmazkodtak. Néhány éve alkalmazkodik, mivel a ragadozók hiányában (a dingókon kívül) a populáció gyors szaporodásához vezetett.
A lelövésük nem segített – túl sok nyulat egyszerűen nem lehet levadászni. A lelőtt nyulakat remekül pótolta a populáció. Ráadásul Ausztráliában egész évben rendelkezésre áll számukra a legfőbb táplálékuk – a fű és a cserjék. A nyulak hatására Ausztrália egyes területei elsivatagosodtak.
Az 1950-es években a tudósok egy myxomatosis nevű vírust terjesztettek el a nyúlpopulációban. Néhány évvel később a nyulak ehhez is sikeresen alkalmazkodtak. Az elvadult hosszúfülű ellen a legmegbízhatóbb védelmet tehát a kerítés nyújtotta. A kerítés ma már háromszintű, és teljes hossza már eléri a 3256 kilométert is.
Nézzük meg a nyugat-ausztráliai nyúlkerítésen található térképet. Az 1. kerítés piros, a 2. zöld, míg a 3. lila színű. A nyulak gyorsan elszaporodtak Ausztráliában, és nagy károkat okoztak a helyi mezőgazdaságban.
Ráadásul Ausztráliában találtak egy harmadik elvadult fajt is – a tevéket, melyet a telepesek hoztak magukkal. Neki is sikerült remekül alkalmazkodniuk a helyi körülményekhez, és gyakran benéztek a gazdák el nem kerített földjeire.
Összefoglalva tehát, már a tények felületes vizsgálata során kijelenthető, hogy nincs semmiféle titkos összeesküvés a nagy ausztrál kerítés mögött. Valódi célja az volt, hogy megvédjék az új otthonukat kívülről behozott állatoktól, akik a ragadozók hiányában nagyszámú populációként szaporodtak el.
