Miért házasodna össze valaki, ha nem kívánja felvenni a házastársa vezetéknevét? – ez a kérdés a mostani szembenézésem forrása lett. Az esküvőm Péterrel már csak a számlálásnál tartunk. Egyetemi hallgatóként ismerkedtünk meg, és most úgy határoztunk, hogy hivatalosan is eggyé vált életünket. Minden készen áll: a meghívókat elküldtük, helyfoglalás történt, és a ruhám is elkészült.
Viszont van egy kis, de nagyon lényeges probléma – Péter vezetékneve.
Mikor valaki először hallja a nevét, Horkai, többen elnevetik magukat. Péter gyakran mesélt arról, hogyan cikizték gyerekként az iskolában a vezetéknevével, és a nevéhez kapcsolódó megbántó becenevekről. Az alapján, hogy meg kellett változtatnia iskolát, könnyen láthatjuk, mennyire megtorpant.
– Akkor még gyerekek voltunk, de ma már nem zavarnak – mondja Péter mosolyogva, majd hozzáteszi, hogy ma már tudon nevetni az egészen.
Úgy vélem, hogy a vezetéknév még mindig problémát okoz, kiváltképp a családunk között. Az én lánykori nevem, Vámosi, puha és meghitt. Képzeljétek el, hogy hirtelen Horkai lennék. Nem túl csábító prospectus.
Egy családi vacsorán említettem, hogy szeretném megtartani a saját nevemet. Azt gondoltam, ma már ez teljesen elfogadott. De az anyósom lángba borult.
– Mire gondolsz? Ha feleségül mész, fel kell venned a férjed nevét! Ez így megy! – mondta haraggal.
– De miért? – kérdeztem.
– Az emberek furán néznek majd rád. Másrészről, ha nem veszed fel a nevét, akkor miért megy valaki egyáltalán feleségül? Hogyan fogja tudni bárki, hogy egyáltalán házasok vagyunk? – magyarázta.
Az egész nagy vitává nőtte ki magát, és az anyósom meg van sértve, mert úgy érzi, hogy „lenézem és gyűlölöm a családjuk nevét.” Már nem akar részt venni az esküvői szervezésben.
De számomra ez nem a családjukról szól, hanem az én életemről. Nem szeretném megváltoztatni a nevemet, mert ez része annak, aki vagyok. 27 évig Vámosi voltam, és most hirtelen Horkai lennék? Az emberek nevetni fognak rajtam, ugyanúgy, ahogy Pétert is cikizték gyerekként.
Még a leendő gyerekeinket is félelemmel gondolom. Mi van, ha őket is cikizik majd az iskolában a vezetéknevük miatt? Péter pontosan tudja, milyen nehéz volt ezt átélni.
Ezért azt mondtam neki, hogy inkább vegye fel az én nevemet, legyen ő Vámosiado. Apám is örülne ennek, mert így a nevünk tovább élne, mivel nekem nincs fivérem, aki másképp tovább adná a családnevet.
Ez úgy hatott, mint olaj a tűzre, és Péter teljesen összeveszett velem, és kiabált.
– Az még hagyján, hogy meg akarod tartani a neved, de aztán miért kellene nekem felvennem a te nevet? Mégis mit szólnának a munkatársaim, vagy a családom, az apám? Normális vagy? Abszurd! – panaszkodott.
A vita oda jutott, hogy Péter ideiglenesen visszaköltözött a szüleihez. Bár az esküvőt nem mondta le, a feszültség nő közöttünk.
Sokan azt hiszik, hogy ez csak egy apró csepp a tengerben, és engednem kellene. De nekem ez több, mint egy névváltás. Úgy érzem, elveszíteném magam, ha feladnám a nevemet.
Tudom, hogy találkoznak majd furcsán, de néha még inkább vállalnék valamilyen hibát, mint hogy betesséklem egy ilyen helyzetbe.