Ten egy tizenéves árva srác volt, aki szertejárva a várost, kézimunkával próbált meg a megbecsülhetetlen értéknél sokkal fontosabb becsületet keresni. Azonban egyik sötét éjszakán felborult eddigi értékrendszerének alapja, mikor az idős Mrs. White otthonába lopakodva feltárult előtte a saját múltja, belepillantva egy meglepő titokba.
Az eset hideg, borult délutánján Mrs. White otthonában csendesen elfogyaszott forró teájának kiélvezése zavartatta meg egy kíméletlen kopogás az ajtaján. A nyitás után egy fiatalemberrel találta szemben magát, aki már túlnőtt a tizenéves korosztályon, és szerszámosládájával minden kétséget kizáróan szakembert sejtetett.
“Ten vagyok,” – jelentette ki a srác, válaszolva a hölgy kérdéseire. “Hallottam, hogy szüksége lenne egy kézimunkásra.”
A hölgy rejtélyesen mosolygott, hiszen nem emlékezett rá, hogy ilyen segítséget kért volna. “És ki küldött titeket hozzám?” – kérdezett vissza.
“Senki” – felelt a fiú mosolyogva. “Csak arra jártam a környéken és szerencsémre pont kerestek szakembert.”
Mrs. White halkan felkacagott: “Mintha még a gyerekeimnél is fiatalabb lennél, drágám. Teljesen biztos vagy abban, hogy ezt meg tudod csinálni? Elvégre ez a ház nagyon öreg, nem egy egyhetes munka.”
Ezen elszörpintett a kamasz, majd mint aki jól mérte fel a helyzetet, bátran válaszolt: „Nincsenek szüleim, és menhelyen lakom. Már 12 éves korom óta dolgozom, hogy eltartsam magam.”
Az öreg hölgy megkönyörült rajta a fiú őszinte válasza miatt. “Gyere, nézz körül és jegyezd fel, miket kellene javítani.” Ten akkurátus körbejárást tartott a házban, és pillanatok alatt ezerrel pörögtek az agytekervényei: Mrs. White teljesen egyedül él.
“Önnek nincs családja?” – kérdezte arcátlanul, öt és fél fordulóval az után, hogy elkezdte a házinspekciót.
“Sajnos nem” – mondta szomorúan a nő. “Férjem évekkel ezelőtt elmúlt, és sosem voltak gyerekeink. Rokonok sem járnak meglátogatni. Egyedül kell boldogulnom a régimódi házzal.”
“Bárcsak lenne nekem családom” – morogta Ten. “Őszintén szólva, a maga házába beköltöznék…”
Amikor Ten összeállította a to-do listát, ami a ház karbantartásához szükséges volt, Mrs. White gyorsan elkészített neki egy bögre forró csokoládét és frissen sült süteményt. Megegyeztek abban, hogy másnap elkezdik a munkát.
Az idős hölgy nyugtalan volt: “Mennyit szeretne ennyi munkáért?” – kezdte a tárgyalás. “Biztos, hogy drága lenne.”
“Az biztos, hogy nem olcsó a karbantartás” – vágta rá Ten udvariasan. “De mivel imádtam a süteményét, adok egy kis engedményt az árból” – fejezte be, és Mrs. Whit zavarba hozta ezzel.
“Isten édesem!” – mondta Mrs. White, mosolyogva.
“Egyébként” – tette hozzá Ten. “Nem néztünk be a garázsba. Biztos benne, hogy ott nincs semmi javítanivaló?”
Ten azt vette észre, hogy Mrs. White kissé zavarba esett eme kérdés hallatán. “Tulajdonképpen..” – kezdte a hölgy nehezen. “Ugye te egy jó fiú vagy, így neked elmondhatom a titkomat. Vannak ott néhány személyes holmim… Igen, vannak. Férjemnek volt egy régiség boltja a városban, és még mindig megőriztem néhány értékes tárgyát. De senki sem mehet be oda.. senkit sem engedek be.”
Mrs. White története alapján Ten alattompának bizonyult, és megbízott benne. Így mikor történetét elmesélte, a fiúban megszületett egy terv. Szegény kis Mrs. White asszony barátságosnak hitte tint, de nem sejtette, hogy a fiú még aznap visszatér, és kirabolja otthonát.
***
Aznap este Ten célirányosan indult utnak a garázs felé a szerszámosládájával, és alig várta, hogy rábukkanjon a régiségekre. Az egész utca mélyen aludt, így könnyedén sikerült lefoglalnia a bejáratot.
Mikor sikersült berontania a garázsba, szinte hitetlenkedve nézte a gazdag kincseskamrát. Rengeteg értékes tétel sorakozott egymás után.
A vén nő elhallgatta a valóságot! Interjút adhatna a HVG-nek. Mit akar majd egyedül a sok kincseitek megegyezése? Úgyis pár éve van hátra! – gondolta Ten rosszindulatúan.
Ten tervszerűen gyűjtögette be a kézbe kerülő dolgokat, és magához vett mindent, amit csak tudott. Miközben éppen indulni készült, egy az ezüst doboz keltette fel az érdeklődését.
Amikor megragadta a dobozt, könnyen kezelhető volt, így kinyitva meglepetten észlelte, hogy egy fényképalbumot rejtett. Lefejelte az albumot, dobozt pedig vélhetően az értékeire való tekintettel becsomagolta a zsákjába. Csakhogy ő nem számított arra, amit ezután látott: Az album szinte már kinyílta magát, és Ten saját képét azonnal megpillantotta.
Önmagát látta gyerekként mosolyogva, amint egy ismerős férfinak pózol. Úgy érezte, hozzáértés nélkül is szakértőként gondolkodhatna arról, hogy honnan lehet ezt a férfi, még nem tudja.
Ismernem kellene ezt a hölgyet. Esetleg a rokonom? Mindegy, most inkább menjek!
Mégis magával ragadta az albumban bevontatott nosztalgikus képet, majd gyorsan elmenekült. Menhelyen pedig agyát tépázza a gondolat, hogy miként kerülhetett róla egy kép Mrs. White garázsának poros zajos zugába.
Másnap nem ment el Mrs. White-hozhoz. Sohasem látogatott meg kétszer ugyanazt a házat, amit már korábban kirabolt. De miután megtalálta a képet, ezúttal nem volt képes ellenállni a kísértésnek. Azt azonban nem akarta elmondani, hogy betért a garázsba.
***
“Ezt honnan hoztad, drágám?” – fogta a fejét az idősebb nő. “Sajnos, akár hiszed, akár nem, nekem eltűnt”
Ten rettentő tanácstalanul érezte magát. “Ó, dehogyis! Ez a pince mélyéről került elő! Mikor elindultam kijavítani a padlódeszkákat, megtaláltam ott. Gondolom, nagyon fontos lehet ez a fénykép számodra.”
“Maga” – mondta halkan, majd könnyek csordultak végig az arcán. “Ez a fénykép hihetetlenül személyes számomra.”
Ten nagyon rosszul érezte magát. Sokkal több házat ki volt már rabolva, de sohasem volt elég kegyetlen, hogy megbánthasson embereket. Sohasem tenne ilyet. Szó sem lehet róla.
“A fiam” – mondta halkan az idősebb nő egy kis szünet után. “A férfi, a kisgyerekkel a karján. Joshua a hozzátartozóm, aki sajnos a tűzvészben vesztette életét. Megpróbálta megmenteni a gyermeket és a szüleit a lángoktól, sajnos rajta is hatalmába kerített a lángtenger.”
“Le kell mondanom a rokonról” – folytatta Mrs. White asszony. “Azért dobtam belé a garázsba az összes képét. Legyen meg az a kis védelem nélküle. Hozzájuk pedig senkinek nincs elég bátorsága. Hunyjuk el hát a szemünket!”
“Részvétem a váratlan vesztegetés miatt” – válaszolt Ten, szinte már sírva fakadt a gyász miatt.
Miután Ten beszörnyülködött Mrs. White életén, vigaszt nyújtott Joshua szomszédja, aki elkezdett dolgozni rajta, hogy túlélje. Lakóhelyek keletkeztek a tűzben, és miután a mentőcsapat életben volt, reménykedett, hogy visszatérnek a szülei és Joshua ezzel együtt is.
Tíz éves volt akkor. Amikor rokonai nem vették ki a részüket a gondozásból, menhelyen kötött ki, és idővel elképzelhetövé vált az otthonok kirablása.
De megtalálta a hiányzó képet, és a mély sebe felismerése után megváltozott. Aznap még visszamenne Mrs. White-hoz, és abba is hagyná a házak kirablását. A hiba, amit elkövetett, nem tudta visszacsinálni, mert már eladta a lopott tárgyakat, de jóvá akarta tenni a dolgot, így abbahagyta a lopást, és elkezdte ingyen javítani az idős otthonokat.
Mit tanulhatunk ebből a történetből?
Hajlamosak vagyunk hibákat elkövetni, de a fontos az, hogy hajlandóak vagyunk-e helyrehozni őket. Ten hibázott, amikor abban hagyta magát, hogy idős Mrs. White otthonából kiraboljon pár régiséget, mégsem hagyta, hogy bűntudat gyötri, miután rádöbbent a hibájára, jóvá tette azt.
Az alattomos módon szerzett vagyon soha nem adja meg a boldogságot. Ten kirabolta Mrs. White otthonát, és pokolian rosszul érezte magát, amikor rájött, hogy a nő megmentőjének az édesanyja. Ten a zsákmány örömét nem tudta élvezni, és abbahagyta az egész lopászatot.
Oszd meg ezt a történetet a családtagokkal és barátokkal. Talán az ő napjukat is feldobhatja és motiválhatja őket.
Ez a cikk az élet tanulságainak gazdag történetein alapszik, és egy képzett író életművének egy darabja. A nevek és helyszínek közötti hasonlóság csak véletlen, minden kép pedig illusztrációs céllal készült.
