Mai szemmel nézve szokatlannak és szigorúnak tűnhetnek egyes keleti kultúrák büntetési szokásai, például kézlevágás a tolvajok számára az Egyesült Arab Emírségekben. Azonban amikor visszatekintünk az európai történelemre, különösen a középkorra és az újkorra, szembesülhetünk azzal, hogy itt a dolgok sem voltak kevésbé közönyösek.
Például ha túlságosan csinosnak születtél és a szomszédod féltékeny lett, boszorkánysággal vádolhattak meg, majd tűzhalált szabhattak ki. Vagy hiába vigyáztál jobban az egészségedre, a pestis során kézmosással és tiszta víz ivásával; a szomszédok éppen attól gyanakodhattak, hogy te boszorkányságban részesülsz.
És persze ott volt a pestis is, ami az egyik legijesztőbb betegség volt akkoriban. Az emberek jogosan rettegtek ettől a rettenetes kórtól, mivel az egész klasszikus Európát halomra pusztította. Az üvegpestis azonban egy másik betegség volt, amitől szintén rettegtek a középkorban.
A pestishez, tífuszhoz és hasmenéshez hasonlóan – amelyek mind abban az időben jellemzőek voltak – az üvegpestis is egy rettegett és flokkolt jelenség volt. Ez a betegség azonban nem a szokásos módon terjedt az emberek között, és nem is volt olyan halálos, mint az előbbiek; csupán három áldozatot szedett.
De mi is pontosan az üvegpestis? A XV. században, amikor az üveggyártás fokozatosan fejlődött Európában, ez a titokzatos „pestis” csak az újonnan elkészített, színes „művészi” üvegtárgyakat érintette. Különösen a nemesek, gazdagok, papok és a királyi családok körében voltak népszerűek ezek a színes üvegtárgyak.
Az irizáló, piros, narancssárga és kék színű üvegeket kifejezetten az királyi családoknak készítették, és ezeket a tárgyakat kívánatos luxuscikkeknek tekintették. Az üvegtárgyak elkészítése azonban bonyolult és kockázatos volt: az üvegfúvás színezésekor utánozhatatlan véletlenszerű eredmények születtek, és az alapanyagok drágának számítottak.
A különleges színű üvegtárgyak azonban a készítésüktől számított pár éven belül elkezdtek elhalványulni és repedezni, végül pedig piszkos, tejszerű színt öltöttek. Mintha maga az üveg betegedett volna meg, a tünetek mégis visszafordíthatatlanok voltak; semmilyen tisztítószerszer sem tudta eltávolítani a szennyeződéseket.
A feltűnő tünetek és színelhalványodás rossz előjelekre utalt a középkori Európában. Az elit ritkán drágán vásárolt színes üvegtárgyai a királyi hatalom és a tisztaság szimbólumai voltak, így a tünetek rossz omenként értelmeződtek. A kor emberei – főleg az inkvizíció – a halványodó színű üvegeket az államország elkövetkező nagy bajainak előjelének tekintették.
Végül az üvegpestis tehát több mint csak fizikai „betegséget” jelentett a tárgyak számára. Az államot és az egyéneket is rettegéssel töltötte el, mivel a közelgő vészhíradóként értelmeződtek. Ezekben az esetekben, hogy megakadályozhassák a rossz előjelek bekövetkezését, gyakran az üvegfúvó mester került tűzhalálra ítélve. Európa üvegfúvó történetében összesen csak három ilyen eset következett be, azonban még ez a szám is elég volt ahhoz, hogy a mesterek még jobban odafigyeljenek az üvegtárgyak készítésére.
