Aztán eljön a „kit érdekel” napja.
Kit érdekel, ha nem vagyok elég jó másoknak, elég, ha jó vagyok magamnak és azoknak, akik igazán szeretnek olyannak, amilyen vagyok.
Kit érdekel, ha vannak hibáim, esetleg van valaki akinek véletlenül nincsenek? Jól vagyok így.
Kit érdekel, ha mindenki egy irányba megy, szabadon úszhatom az áramlat ellen.
Kit érdekel a harag, rájöttem, hogy a düh az életem visszaszámlálását jelenti.
Akit érdekel a harag, rájöttem, hogy a dühösség felturbózza az életem visszaszámlálását.
Kit érdekelnek a kudarcok, nem vesztegethetem tovább az időt arra, hogy sírjak valami miatt, amin már nem tudok változtatni. Inkább előre nézek, és tanulok abból, ami nem a tervem szerint ment.
Kit érdekelnek a suttogás a hátam mögött, a haszontalan fecsegés, a de, a ha, a talán.
Le akarom rázni az összes port a dolgokról, amik elszegényítik a létezésemet.
. Szeretnék továbbra is úgy élni, hogy csak azoknak a dolgoknak a súlyát cipelem a vállamon, amelyek gazdagítanak, izgatnak, jó érzéssel töltenek el.
Szeretnék előrelépni úgy, hogy jobban szeretem és jobban tisztelem magam. Mert az élet egy, mert nincs visszaút, mert már nem akarok órákat, napokat vesztegetni, mert igazán élni akarom az életet, mélyen be akarom lélegezni, a legvégéig.
(Sabrina Ferri)
