Juan és Pedro Sanchez, testvérparos. Egy megszokott napnak indult minden, 2000-ben. Aznap is, mint minden másik munkanapon, ők és a bányatársak buzgón dolgoztak a fullasztó bányában, remélve, hogy hamarosan végzhetnek a munkával.
A dolguk nem volt könnyű: a kibírhatatlan hőségben a verejtékük önálló patakokban folyt, miközben az új alagút kialakítását fúrták, a vízpumpálás zajától visszhangzó bányában.
290 méteres mélységben, amikor egy újabb mészkőréteget tapasztottak, egy nyílás tűnt fel. A nyílásból forró levegő lüktetett, ami teljesen megzavaró volt a férfinak. Miután magukhoz tértek, a Sanchez testvérek és az összegyűlt kollégák úgy döntöttek, megnézik, mi rejtőzik a lyukban.
A zseblámpák fénye nem volt elegendő a teljes terem bevilágításához, de a testvérek azonnal érezték, hogy valami rendkívülibe botlottak. Valamilyen olyan dologba, amit még soha nem láttak, és amint kiderült, a világ sem. A hatalmas barlangban több tucat gigantikus fehér kristály hevert összevissza, sőt, több mint száz!
Az Industrias Peñoles által tulajdonolt Naica bánya Észak-Mexikóban, a hangulatosan elnevezett Chihuahua államban helyezkedik el. Itt ólmot, ezüstöt és cinket termeltek.
A bányának egy különleges tulajdonsága volt: közvetlenül alatta, 5 km mélységben izzó magmakamra húzódott, melynek hője jelentősen megnehezítette a bányászok munkáját. Ugyanakkor ez a hőszigetelés olyan ásványi kincsek kitermelését tette lehetővé, ami a bánya tulajdonosait gazdagságba hozta.
Roberto Gonzalez mérnök csak kapkodta a fejét, amikor a munkások szaladtak fel hozzá meglepő arcokkal, és főbe hullajtották az információt: hatalmas kristályokkal teli szokatlan barlangra bukkantak.
De egy pillantás a leletre, és az eszes Roberto gyorsan megértette, mivel áll szemben. A mérnök azonnal arra utasította a csapatot, hogy változtassák meg a tervezett alagút pályáját, hogy megőrizzék a feltárt üreget, amit hamarosan Kristálybarlangnak neveztek el. És azonnal értesítette a tudósokat a felfedezésről.
A kíváncsi bányászok maguk is meg akarták kutatni a hirtelen feltárt szokatlan világot. De hamarosan rájöttek, hogy a lelethez tisztelettel és óvatossággal kell közelíteni: a kristályos barlang saját szaunája volt, ahol lehetetlen volt lélegezni. Az őrlő személyző beüzemelt központ, nehéz vasajtót szereltek fel, hogy megakadályozzák a bányász-felfedezők zokogó rohamát.
De az ajtót, mint tudjuk, ebben az esetben sem sikerült tartósan zárva tartani. Az egyik munkásnak sikerült belopóznia a barlangba. Azon a véleményen volt, hogy mintákat vesz a szokatlan kristályokból, hogy aztán azokat tovább tudja adni a különleges természeti darabok gyűjtőinek. De az ominózus munkás soha nem jött ki onnan.
A helyszínre érkező geológusok teljesen el voltak ragadtatva. A 109 méter hosszú, patkó alakú barlang 290 méter mélyen helyezkedett el egy mészkőrétegben (térfogata 5000-6000 köbméter).
A teljes teret nagy kristályok töltötték ki, amelyek kaotikus módon nőttek ki a falakból, a padlóból és a mennyezetből. A padló egyébként szintén ugyanabból az anyagból állt. A legnagyobb itt talált kristály 11 méter hosszú és 4 méter széles volt, a becsült tömege pedig meghaladta az 55 tonnát.
Az emberrel nem barátságos Kristálybarlangban a hőmérséklet 54-58 °C, a páratartalom pedig 90-100 %. Az ember itt tovább mint 15 percnél nem tartózkodhat: utána víz kezd felgyülemleni a tüdőben, ami egyre nehezebbé teszi a légzést. Az emberi tüdő sokkal hidegebb, mint a Kristálybarlang párás levegője, ezért a belsejében lecsapódik a víz.
Az igazi csodába öltözött Kristálybarlang nemcsak a tudományt kápráztatta el, de bebizonyította, hogy a természet által rejtett varázslatok még mindig várják, hogy az emberek felfedezzék őket.
