Szép jó napot mindenki! Olyan esemény történt velem ma a városban, ami teljességgel váratlan volt számomra és amit nem szeretnék szó nélkül hagyni. Az esetemet szeretném most veletek megosztani, hiszen ennél furcsább buszos „kalandba” nem minden nap keveredik az ember.
Minden a szokásos mederben folyt, felszálltam a buszra, jegyet vásároltam a sofőrnél, mint ahogyan azt szoktam. Csupán aprópénzzel fizettem, ötvenforintos pénzekkel, húszas- és tízes érmékkel, néhány ötös forintos is volt a kezemben – pont annyi, amennyi a jegyért járó összeg. A sofőrnek azonban ez nem tűnt túlannyira ízlésesnek. Hozzám fordult, majd megkérdezte: „Apróbb nincsen?”
Még el sem tudtam mondani a válaszomat, amikor is a megállóban megállva, több ember szeme láttára, egységes mozdulattal kihajította az ajtón az összes aprópénzt. Némi készletként csörgő-hangok hangzottak el és az érmék beterítették a járdát. A buszon csend lett, mindannyian döbbenten néztünk.
Készültülten és bántva éreztem magamat ettől a gesztustól. Ácsorogtam, tragikusan bámulva a járda színén heverő pénzem. Nekem nem csupán a pénzről volt szó itt – az apróban összeadott pénz ugyanúgy számít értéknek, még ha nem is nagy mennyiségben. A sofőr cselekménye viszont egyértelművé tette, hogy ez a kis összeg, és én is, nem jelentünk számára semmit.
Tudom, hogy az aprópénz nem mindenki kedvence, de azt is meg kell érteni, hogy nem minden utas úszik a pénzben, én mégsem várnék el ilyen reakciót egy buszsofőrtől. A tömegközlekedés alapjait az emberség és a tisztelet alkotják, legalábbis szerintem. És bár nem állíthatom, hogy ez minden buszsofőrre lenne jellemző, de úgy gondoltam, megosztom veletek ezt az esetet, hogy lássátok: Budapest utcáin néha ilyen helyzetekkel is találkozhat az utas.
Az élményemet azért osztom meg, remélve, hogy így több figyelmet és tiszteletet kapnánk mi, utasok, függetlenül attól, hogy milyen formában fizetünk.
