Az édesanyját elveszítő fiúcska kertjében nevelgeti annak kedvenc virágait, hogy a nő hantjára vihessen belőlük. Egy nap erdős csokrok és egy levél várta a temetőben.
Ahogy a kis Liam anyukája kertjét szemlélte, könny szökött a szemébe. A rózsák, melyek régebben a kert díszei voltak, most hervadtak és szürkék. Ahogy tekintetét rászegezte a virágokra, csak édesanyjának emléke jutott eszébe, aki már nem volt köztük.
Megszorított egy hervadt rózsát, a szirmai hullani kezdtek, s Liam könnyei végképp kicsordultak. „Hiányzol, anya”, nyöszörögte. „Bánom, hogy nem segítettem neked.”
„Visszahoznád az életbe?”, szólalt meg egy gyengéd hang.
Liam nagymamája, Dorothy volt az. „Hiányzik anya, nagymama”, zúgolódott a fiú. „Szerette a kertjét. Boldog akarom tenni. Boldog lesz, ha én is olyan virágokat ültetek, mint ő?”
„Amennyire ismertem Cynthiát, büszke lenne, és tele lenne mosollyal. Tudod, mennyire sokat jelentett neki ez a kert, édesem.”
Mielőtt megfordult volna a fiú fejében, már a kertben volt a nagymamájával, és új rózsákat ültetett – azokat a virágokat, amelyek Cynthia kedvencei voltak, és amelyek minden alkalommal boldogsággal töltötték el, mikor ránézett.
Néhány hónappal korábban Cynthia testében rákot találtak. Az orvosok szerint már a 4. stádiumban volt. A diagnózis után Cynthia felhagyott a kerti munkával és Liam ellátásával. Kórházba került, és Dorothyra bízta unokája gondoskodását.
Cynthia imádta a kertjét, és minden nap ott dolgozott, bármennyire is kimerült volt. Mások lehet, hogy csak munkának tekintik, de számára ez a stresszlevezetés és a gyógyulás egyik formája volt. A kert segített neki férje halála utáni lelki sebeit begyógyítani.
Cynthia halála után Liam megbánta, hogy nem segített neki a kertben. Bántotta, hogy nem töltött vele több időt, ehelyett inkább egész nap játszott.
Ezért, hogy kárpótolja, elkezdett a kertben dolgozni. Kivette a hervadt növényeket, új magokat vetett, napi szinten öntözte a virágokat, és órákat töltött kertészeti könyvek olvasásával, hogy újra gyönyörűvé varázsolja néhai édesanyja kertjét. Úgy érezte, az anya jelenléte még mindig ott van a kertben, és ez vigasztalta fájó szívét.
Nem sokkal később Liam erőfeszítései minden erőlködés ellenére meghozták gyümölcsüket. A kert, mely Cynthia halála után üresnek és szomorúnak tűnt, hirtelen tündöklővé vált. A rózsák nyíltak, gyöngéden ringatóztak a szélben, és felidézték emlékeit.
“Gyönyörűek, nagyi! De olyan sok van belőlük! Mit csináljunk velük?”
Dorothy nevetett. “Ezek virágok, Liam, gyorsan elszáradnak. El lehet őket ajándékozni vagy el lehet őket adni. Minden attól függ, mit akarsz csinálni.”
“Eladni vagy elajándékozni őket?” – gondolkodott el Liam. Aztán eszébe jutott valami.
Aznap letépte a virágokat, csokrokat készített belőlük. Aztán végigjárta a kisvárosát, és elosztotta őket az összes nőnek – hölgyeknek, lányoknak és idős nagymamáknak. Mivel a városuk olyan kicsi volt, szinte mindenki ismert mindenkit.
“Ohh, köszönöm, kicsim” – mondta egy idősasszony, amikor átvette a csokrot. “Az Úr áldjon meg téged!” Liam arcára ráült a boldogság.
Liam két napig ezt csinálta. Sikerült feldobnia mások napját és mosolyt csalt az emberek arcára a virágajándékokkal.
A harmadik napon, az utolsó csokorral, ami nála volt, Cynthia hantjánál köszönt be, és várta a meglepetés.
Amikor Liam megérkezett édesanyja sírjához, több mint 50 csokrot talált körülötte. A vágott virágok sokféle virágból készültek – rózsákból, körömvirágból és liliomokból. Dorothy elkísérte őt, és egy közelben lévő padon ült.
“Ki hozott ennyi virágot anyámnak?”, gondolkodott, miközben leült és szemügyre vette a csokrokat. A virágok frissek voltak. Valaki nemrégiben tette oda őket.
Egy levelet talált az egyik csokorban. Kibontotta és elolvasta.
“Kedves Liam!
Köszönünk a gyönyörű virágokat. Ahogy a virágok, úgy a mosolyod is édes. Bátor és gyönyörű fiú vagy!
Fájdalmasan szomorúak voltunk édesanyád halálától, és szerettünk volna tenni valamit, hogy mosolyt csaljunk az arcodra, ahogy te is tetted velünk. Ezért gyönyörű édesanyád emlékének tiszteletére mi is elhoztuk neki virágainkat, és imádkoztunk lelkéért és a családja biztonságáért. Csodálatos fiút nevelt, és reméljük, hogy békében nyugszik. Mosolyogj csupán, gyermekünk. Isten áldása rád legyen mindig. Köszönjük szép gesztusodat.
– Azok a nők, akik miattad mosolyogtak”
Liam arcán feltűnt a mosoly, ahogy Cynthia neki szánt csokrát a nő hantjára helyezte. “Sokan kedveltek téged, anya. Én is nagyon szeretlek. Megígérem, jó fiú leszek, és továbbra is gondoskodok a kertünkről…”
Aznap Liam édesanyja hantja mellett ült, és órákig beszélgetett vele. Amikor elment, érezte, hogy édesanyja az égből rámosolyog. Ez megnyugvást hozott a szívébe. Boldoggá tette az édesanyját.
Mit tanulhatunk ebből a történetből?
Fájdalmas halál sem törheti meg az egymás iránt érzett szerelmet. Cynthia talán már nincs velük, de Liam még mindig érzi édesanyja jelenlétét a kertben és a szívében.
A jócselekedetek gyakran vissza is térnek hozzánk. Liam jócselekedete, hogy virágot adott a város nőinek, szeretet és áldás formájában tért vissza hozzá.
Oszd meg ezt a történetet a családoddal és barátaiddal. Hátha feldobhatja a napjukat és inspirálóan hat rájuk.
Ezt a cikket a mindennapi életben tapasztalt történetek inspirálták, és egy hivatásos író fogalmazta meg. A nevekkel és/vagy helyszínekkel való esetleges egyezés merő véletlen. A képek kizárólag illusztrációs célokat szolgálnak.
