Ed Stafford, a brit hadsereg egykori tisztje, nem idegen a kalandoktól és a kihívásoktól. Ám legdurvább projektjében nem a természetet vagy a rideg környezeti viszonyokat kellett legyőznie, hanem saját előítéleteit és félelmeit. 60 napot töltött az utcán, hajléktalanként, hogy saját bőrén érezze, mit jelent az emberi sors legkiszolgáltatottabb állapotában élni.
A hajléktalanok száma világszinten egyre nő, és nem csak a fejlődő országok, de a gazdag, iparilag fejlett államok sem tudják kezelni ezt a társadalmi problémát. Nagy-Britanniában jelenleg mintegy 320 ezer ember él az utcán, köztük számos volt katona.
Ed, aki maga is volt katona, meg akarta érteni, miért választják az emberek ezt az életmódot, ezért 60 napra ő is az utcára költözött – Londonba, Glasgow-ba és Manchesterbe.
Az extrém tapasztalat
Stafford nem idegen a kihívásoktól – ő volt az első ember, aki végig gyalogolta az Amazonas folyó hosszát, és túlélte a szigeten való lakótlanságot. Ezek a kihívások azonban fényévekre vannak a hajléktalanként eltöltött 60 naptól, amelyet ő maga a legmegpróbáltatóbb kihívásnak tartott karrierje során.
5 kilót hízott
A hajléktalanság bizonyos szempontból nyereségesnek bizonyult Ed számára. Egy éjszaka alatt 100-200 fontot kereshetett, ami több, mint egy átlagos londoni napi bér. Sok önkéntes kész volt adományként gyorsételeket osztani a hajléktalanoknak, így ételekből sem volt hiány. Az önkéntesek jóléte miatt Ed öt kilót hízott a hajléktalanság ideje alatt.
Furcsamód, pénzhiányban Ednek soha nem kell szenvednie, mivel kéregetéssel több pénzt tudott összeszedni, mint amennyit egy átlagos londoni munkavállaló keresne. Az utcán dolgozó emberek nem a pénzhiány miatt választják az életformát, hanem mert a szállásoknál több szabadságot biztosítanak.
Van, aki 100 fontot keres, majd hazamegy egy meleg fürdőre
A hajléktalanságnak számtalan oka lehet – drogfüggőség, családi problémák, elhanyagoltság stb. Az utcára kerülést megelőzni nem mindig egyszerű, és az élettől visszaállni még nehezebb. Sokszor nem a pénzhiány a fő ok, hanem a fejben dől el, hogy az ember képes-e az utcán élni, vagy pedig inkább a biztonságos, de talán szűkebb lehetőségeket kínáló szállásokat választja.
Ed különös példákkal találkozott az utcán. Olyanokat is ismert meg, akiknek volt lakása, mégis az utcán keresték a pénztük, majd visszamentek a meleg otthonba, hogy megfürdjenek és aludjanak az összespórolt pénzen. Volt, aki azt állította, hogy egy éjszaka alatt 600 fontot tudott összekoldulni a pubokban, majd hazament, otthon ette meg a vacsoráját, és egy meleg fürdőzés után bújt az ágyba.
De actin is volt olyan, aki új életet szeretett volna kezdeni a börtönből kiengedve, és az állam adott neki lakást. Megpróbált munkát keresni, de az átlagosan felajánlott 8 fontos órabért elfogadhatatlannak találta, ezért végül ismét az utcán kötött ki.
Ed megállapította, hogy sok hajléktalannak nem a pénzhiány a legnagyobb gondja, hanem az érzelmi támasz hiánya, amelyre szükség van ahhoz, hogy az ember ismét a társadalom részévé válhasson. Az utcán töltött 60 nap alatt Ed megismerkedett néhány hajléktalannal, és barátokká váltak, de azt mondta, hogy soha többé nem adna pénzt hajléktalanoknak.
Hogyan kerülhetsz az utcára?
A hajléktalan élet komoly kihívásokkal jár, és Ed számára a legnehezebb volt megszokni, hogy nincs otthona, ahol meleg és biztonságban van. Azt mondta, hogy az utcára kerülést semmi sem képes igazán felkészíteni az emberre, még ha előtte jó életviszonyok között is élt.
Volt, aki családi erőszak elől menekült az utcára, vagy a drugfüggő szülők háza elől futottak el. Manchesterben találkozott Ed Dinával, aki állítólag olyan neves márkáknak is modellkedett, mint a Debenhams és a Marks & Spencer. És akkor beszélt arról, hogy végül is mi süllyesztette őt a hajléktalanság mélyén. Ez a történet nagyon sokat mond arról, hogy az emberek milyen könnyen kerülhetnek utcára, és milyen veszélyeket rejt az élet ott.
Különös volt látni, ahogyan Ed az utcán élve kapcsolatokat alakított ki. Megpróbált kooperálni más hajléktalanokkal, és megfigyelte, hogy hogyan viselkednek a többi hajléktalannal. Egyesek másokkal kerültek összeütközésbe a jobb helyekért, mások pedig a drogok miatt kerültek co-függőbb helyzetekbe. Ed szerint a hajléktalanok között a drog és az erőszak sokszor kéz a kézben jár, és ezt nehezebb volt feldolgozni, mint a fizikai kihívásokat.
És végül Ed visszatért otthonába és családjához, de a hajléktalanként eltöltött 60 nap nem felejthető el. Már tudja, hogy senki sem választja az életmódot szabad akaratából, és mindez csak azt erősíti meg, hogy a hajléktalanság nem csak egy személyes probléma, hanem egy társadalmi probléma, amelyet meg kell oldani.
