Valahányszor életünk kritikus pillanatait vesszük számba, a szemünk elé táruló kép időnként szívszorítóan szomorú és szörnyű lehet, akár egy három kisgyermekből álló családot nézve a temetőben, akik a világhoz kapcsolódó bizonytalanságaiktól izzadva, megdöbbenten állnak egy frissen ásott sír mellett.
A távolságot időnként borús felhők takarják el, melyek között a szivárgó napsugarak fanatikusan próbálnak áthatolni, ugyanakkor azt tapasztaljuk, hogy a nappalt a csípős, alkalmanként szitáló esők gyakrabban fenyegetik.
Ez a mesébe illő nap a temetőben három ártatlan kisgyermek számára közelről mutatja be a halál valóságát, miközben az édesanyjukat és idősebb testvérüket kénytelenek örökre búcsúra inteni.
Az ötéves hármasok a sírjuknál tartott csendben figyelik, ahogyan a síró közeli ismerősök nem képesek abbahagyni a könnyeiket, és azt mondják, csak a sors húzhat ilyet velük. Az összeroppant Crompton család története, mindössze öt évvel ezelőtt, teljesen más volt. Olyasféle tartalmas kapcsolatról árulkodott, melynek halhatatlannak kellene lennie.
Annie és Brandon, a középiskola óta összeillő pár, ifjúkorukat és az együtt eltöltött napjaikat azonosképpen élték meg, majd amikor az egyetem végére értek, közösen léptek az oltár elé. Rövid időn belül a reményteljes szerelem bárkája a szülőség feladataiba sodródott, amikor örömmel üdvözölték első gyermekük, James érkezését. A család létrejötte, mely egyfajta luxus életet jelentett, szükségessé tette, hogy Annie és Brandon még keményebben dolgozzanak a gyermekük eltartása érdekében.
Annie ilyenkor otthon készült lekvárokat árusított, miközben Brandon aktív üzleti életet élt, sokat utazott és konferenciákon vett részt. Ennek következtében az idő múlásával a szerelmük a kimerültség közönyével sokak előtt rejtőzködő, korábban elszakíthatatlanul közel járó szerelmes pár tagjai egymástól megdöbbentően távolságba kerültek.
A világban csak James, a gyermekük volt, aki Annie-t és Brandont összefogta. Tizenöt téli derűsnek ígérkező év képeinek virágait hozva, amikor James valamilyen iszonyatos dologból érti meg, hogy apja, akit hősnek tartott, összetört előtte.
A könnyektől áztatott arccal rohant Annie-hez: “Anya, valami borzalmasat láttam. Apa… egy másik nővel… hogyan kaphatott eszközt hozzá? Nem akarok újra a közelében lenni. Menjünk el innen!”
Annie tanácstalanul szétomlott, mivel már régóta sejtett valamit, így az események sorozata számára nem okozott meglepetést. Azon az éjszakán Annie és a férje végzetes veszekedése során nem csak otthonukban a dísztárgyak törtek össze. Az éjszaka, melyet a csepegő esőcseppek jelöltek, Annie elhagyta a házat gyermekével.
Megtakarítása nem volt túl nagy, de a jelenéttel szembesülve az apja mindketten, őt és fiát beengedte otthonába. Egy gondterhelt élet következett, melynek keretében Annie két munkát kellett vállalnia, majd hazaérve az édesapját, aki az ágyhoz volt kötve, ápolnia kellett. Egy anya és a fia éppen belekezdtek az új életfázisba, amikor az előre nem látott hírek ismét megrengették világukat.
Két hónappal a szakítás után Annie megtudta, hogy terhes. “Hármas ikrekkel!” – sikoltott ki tehetetlenül, és James megpróbálta megtartani.
Ez a káosz elszánt és elrettentő érzést váltott ki, ugyanakkor határtalanul örömteli és csalódást okozó volt.
James volt az, aki rámutatott a családi lelkiismeretre és a testvérek dilemma részére.
“Anya, buzdítom őket, hogy a boldogság ölébe fogadják őket. Szorgalmasabban fogunk dolgozni, többet fogunk megspórolni. És eljön az idő, amikor a gyerekeknek boldog gyerekkoruk lesz!” – ígérte meg az anyjának, miközben a kezét megragadta.
James hűségével megtartotta ígéretét. Ott volt az anyja mellett, amikor egyedül nem volt. Megszakította a tanulmányait a főiskolán, hogy éjjel-nappal dolgozhasson. Ott volt a késő esti vészhelyzetekben, a vidám és izgalmas pillanatokban, és abban a félelmetes éjszakában is, amikor a hármasikrek koraszülöttként a világra jöttek.
“Ti vagytok az én napsugaraim – első, második és … harmadik!” – James minden este gyengéden megpöckölte a három iker orrát, mielőtt közvetlenül mellettük aludt volna az ágyban.
A regenerálódás nehéz évei után Annie újra felállt és lekvárokat árult, míg James stabil pozíciót talált egy call centerben.
A hármasikrek minden egyes születésnapjával egyre könyebb lett számukra, hogy Annie és James mindent megadnak, amit csak kérhetnek.
Majd egy esős estén, amikor Annie és James az óvodába tartottak a hármasikrekért a piacci bevásárlásból hazafelé, egy szembejövő teherautóba ütköztek..
Tehát, amikor Judie, John és Julia egy csokor virággal a kezükben álltak, nem tudták, hogy hová tovább sodródik az életük.
És nem tudtak semmit az egész embercről, aki a tömegben megbújva, mögöttük nézte őket.
Az apa, Brandon már más embernek hatott. A szemei gyulladtak voltak, teste soványodott, keze pedig remegett a reményvesztett elkeseredettségtől.
Az élete szétesett, nem sokkal azután, hogy Annie és James otthagyta őt. Soha nem bocsátotta meg magának, hogy megcsalta a feleségét, és az összetörtségét és fájdalmát olcsó üvegekben próbálta fojtogatni. De nem volt elegendő ital a világon ahhoz, hogy elfelejtse az életét, amit lemondott róla.
Ennek eredményeképpen, amikor megtudta, hogy az élete szerelme és a szeretett fia odavész, alig tudta folytatni saját szeretettjeiből.
Szinte a földbe süllyedt volna, ha a szerelmes Annie-jának és Jamesnek nem kéri bocsánatát. Brandon is megtudja, hogy van három kisebb gyermeke is, amiről korábban még soha nem hallott. És a remény, hogy láthatja a gyerekek arcát, lehetővé teszi számára, hogy megkönnyebbüljön egy pillanatra a traumától.
Azok az emberek, akik felismerték Brandont, bosszús tekintettel néztek rá és egymás közt suttogva pletykáltak, miközben ő könnyes szemmel csókolta meg a sírhalmokat.
“Annyira sajnálom, Annie! Annyira sajnálom, James!” – sírt, mint egy gyermek, és a levegőt is szorosan megfeszítve, míg a körülött lévő ismeretlenek dühösen és egy kis undorral figyelték.
Egyszer csak Brandon három kis kar puhaságát érzi és egy hangot, amely még a lelkét is megnyugtatja.
“Hé, semmi baj! Semmi baj!”
“Ne sírj, úr! Az emberek azt mondják, hogy már remek helyen vannak.”
“Bocsánatot kértél, ezért már nem haragszanak rád. Most már abba lehet hagyni a sírást, úr.”
A gyászolók csendben nézték, ahogy a gyerekek átölelik és vigasztalják a férfit, mintha valamiféle isteni belátásból tudnák, hogy ő az apjuk.
Attól a naptól kezdve Brandon szilárdan kezdte megjáratni az új életkapuját, és szándékosan ígérte meg magának, hogy a gyerekei irányába változtat. Két hónappal azután, hogy Annie és James életét örökre elhagyták, Brandon megszerezte Judie, John és Julia gondozási jogát.
Soha nem vett természetesnek egy újabb esélyt. Megtalálta a stabil munkáját, kitartóan dolgozott, hogy jobban keressen, és törekedett arra, hogy a gyerekei életében csodálatos jelenlétet mutasson. Brandon élete maradékát a gyerek szeretetében és ellátásában töltötte, tudván, hogy csak ők maradtak szeretett Annie-ból.
Mit tanulhatunk meg ebből a történetből?
A családod a szeretet legnagyobb forrása; vigyázz rá. Brandon elkövette azt a hibát, hogy elhanyagolta a feleségét és a fiát és ezért elvesztette a velük töltött időt.
A gyermekeknek a legtisztább a szívük. Amikor senki más nem volt hajlandó odamenni Brandondhoz, hogy megvigasztalja őt, mert elvesztette a feleségét és fiát, Judie, John és Julia voltak azok, akik megölelték és vigasztalták.
Ossza meg ezt a történetet családjával és barátaival. Fel lehetne dobni a napjukat és inspirálni őket.
Ezt a cikket valós történetek ihlették a mindennapi életből, az írásában egy profi író munkálkodott. A nevek és/vagy a színhelyekkel való bármilyen hasonlóság tiszta véletlen. Minden kép illusztrációs célokat szolgál.