Brian Devlin tizenkét éves pillanatnyilag kicsi és semmiképpen sem sportos korához képest. Apja, Gary, keresztülnéz a fián, könyvmoly kisfián, akivel nem lát semmi közös vonást önmagában.
Gary maga magas, tartása stramm és tele van pökhendiségől származó önbizalommal, és szinte mindig dühítően csínytevő. Gary fáradozik fia önbizalmának építésén, de minél nagyobb erőfeszítéseket tesz, Brian még jobban elhúzódik.
Brian intelligens, amit Gary nem tagadhat. Sőt, Brian ösztöndíjat kapott egy rangos magánközépiskolába a város másik végében. A fiú a buszozástól tart, de szerencsére az apja munkahelyén van a közeli iskola, így Gary mindennap hazaviszi őt.
Gary az őrsen dolgozik mint íróasztalos őrmester és munkája délután 5 órakor véget ér. Brian az iskolai nap végén télen a könyvtárban várakozik és elvégzi a házi feladatát. Nyáron viszont az iskolai lépcsőn ül és sütkérezik a napsugárban, amíg apja megérkezik.
Egyik délután, amikor Gary megérkezik, meglepetésére nem találja Brian-t a lépcsőn. A fiú az iskola kapujában áll és egy kutyát simogat. Brian a boldog vigyorgó arccal néz fel apjára.
„Nézd, apa!” – mondja boldogan, majd a kutyának utasít: „Táncolj!”
A kutya hirtelen felugrik a hátsó lábára és kis táncot ad elő. Egyik mancsát a levegőbe emeli, nyelve pedig boldogan ki lóg a szájából.
„Tetszik?” – kérdezi Brian.
„Igen, igen.” – mondja Gary, meglepetve a fiával
„És kié ez a kutya?” – teszi fel a kérdést.
„Carlé” – válaszol Brian, és mutat a járdán ülő férfira, aki az iskola kerítéséhez dől. A férfi valószínűleg hajléktalan, a negyvenes éveire tippelhető, és rongyok között pihen. Viszont a kutya jól gondozottnak tűnik. Egy golden retriever, jól ápolt csillogó szőrrel.
A férfi visszahúzódik, ahogy Gary ránéz, ezért azt mondja a fiának: „Gyerünk, ideje indulni.”
Hazafelé menet Gary azt mondja Brian-nek: „Brian, szeretném, ha elkerülnéd ezt az embert és a kutyáját, értetted?”
„De Carl rendben van, élvezem a társaságát Goblint!” – tiltakozik Brian.
„Goblin?” – kérdezi Gary meglepetten. „A kutya neve? Nos, Goblin igazán klassz kutya lehet, de Brian, nem akarom, hogy hajléktalanokkal barátkozz. Megértetted?”
„De apa…” – kezd mondani Brian.
„Egy szóval se több.” – erősíti meg Gary határozottan.
Másnap, amikor Gary eljött érte, Brian csendben ült a lépcsőn és olvasott. De azt gondolta otthon, hogy eltűnt a hűtőből az a fél sült csirke, ami Brian ebédének volt terhelve.
„Nem értem!” – kiált fel. „Félretettem, hogy szendvicseket csináljak belőle Brian-nak, és eltűnt!”