Egy csendes délutánon képzeljük el, ahogy egy tanárnő, Mrs. Wilson, szemlélődva figyeli a hatalmas iskolai menza hangzavarát. Minden napi rutinja közepette felkelti az érdeklődését egy fiatal lány, Isabella, aki szokatlan módon minden nap megkéri a menza személyzetét, hogy adja oda neki a maradék ételt. Amikor Isabellát megkéri, hogy indokolja meg a tetteit, a lány kezdetben kitérő választ ad.
Mrs. Wilson arra lett figyelmes, hogy a diáklány, miközben osztálytársai a szabadban fociznak vagy mászkálnak, rendszeresen a menza felé veszi az irányt. Kíváncsisága győzedelmeskedik, és úgy határoz, hogy utánanéz ennek a szokatlan kis jelenetnek.
A büfében a személyzet megerősíti Mrs. Wilson gyanúját, Isabella valóban minden nap elviszi az odafelejtett maradékokat. Mrs. Wilson nyugtalan lesz, és odalép Isabellához megkérdezni, hogy vajon miért szükséges ennek a cselekvéssorozatnak.
Az izgatott Isabella letagadja, hogy bármi probléma lenne. „Igen, Mrs. Wilson. Az anyukám most próbál egyedül minket eltartani, azóta, hogy az apukám eltávozott innen. Az én feladatom, hogy besegítsek neki, ezért viszem haza a menzán megmaradt ételt” – bocsátja megértésre szavait.
Mrs. Wilson meghökkent, hiszen előtte Isabella édesanyjával is találkozott már. Tudta, hogy az édesanya kiválóan fizető munkahellyel rendelkezik, mely bőven elegendő arra, hogy gond nélkül gondoskodjon a családjáról.
Mrs. Wilson határozottan eldönti, hogy kideríti a helyzet valós hátterét. Döntése értelmében úgy határoz, hogy követi az iskolából elsétáló Isabellát. Hamarosan észreveszi, hogy a lány egy idős, elhagyatott ház felé tart, és nem saját, otthonos lakása felé.
