„Ha szerelmes vagy, nem hiányzik semmi. De ha nem vagy szerelmes, mindig hiányzik valami.” Bizonyára ismerős a helyzet, amikor a pénzszűke, az éhség, vagy a rossz idő elfedésére a szerelem ad megoldást. Legyél bármennyi hóban, szélviharban, vagy komisz időben, a szerelem mindig az igazi menedék. Nem kell kimenned a hidegbe, mindig együtt lehetsz azzal, aki a „mindened”. Az élet akadályait is könnyedén veszed, mert van valakiért élned.
Érthető azonban, ha nincs senki, hiányérzetben élsz. Gyakran vágyakozunk többért, másként, tél helyett nyárért, de a nyár túl meleg, inkább a tél… Pedig hiába ragyog a Nap, és esik a karácsonyi hó, ha a lelkedben tartós rossz idő uralkodik. Ilyenkor az életnek elveszíti értelmét. Élsz – de minek? A szerelemben azonban véleményem szerint ez a kérdés nem merül fel, mert az igazi szerelem értelmet ad az életednek.
Most azonban figyeljetek, kiterjesztem a „szerelem” szó értelmét: ha igazán szeretünk valamit, akkor abba már-már szerelmesek lehetünk. Ha kertész vagy, a virágokba, ha szakács, a főzésbe, ha anya a gyermekeibe, ha költő a verseibe…
Élni nem csak közmunka és robot, hanem művészet is. Valaha a harc is művészet volt, és a teaivás is… Élni csak szerelmes lélekkel lehet, különben kihűl a lelked, s rideg lesz körülötted a világ… valami mindig hiányzik… Ez a szerelem. ”
Müller Péter
