„Ez a női bölcsesség titka!
A női sors legnehezebb része, hogy sokféle szerepet kell eljátszani benne. Szerető, feleség, anya, munkatárs, melós, barátnő, családfenntartó, mosónő, takarítónő, szakács, néha pincér, ráadásul pszichológus, ideggyógyász és háziorvos (egy férjnek kell!), nem beszélve az olyan szerepekről, mint a kislány, a nagymama és az öregasszony.
Ennyi szerepnek nem könnyű megfelelni.(…)
Az alakváltozások csodáit láttam abban a nőben is, aki nekem az anyám volt és apámnak a felesége. Mosott, főzött ránk, pénzt keresett; a rákospalotai bűzös Bőrkonfekcióban anyagkönyvelő volt és kultúros – este pedig az amatőrszínpadok csillaga, Csehov és Gogol hősnője, Irina, Szonja és Azucena cigányasszony, a Trubadurból.
Én most nem a strapáról, és nem a nők társadalmi helyzetéről akarok beszélni, csupán ennek a lélektani részéről.
Egy lélek annál gazdagabb, minél több sorsszerepet tud eljátszani. Egyetlen életben nem lehet benne minden. A legtöbb inkarnációban csak néhány sorsszerepet vállalunk. Azok közül is csak egyben vagy kettőben vagyunk igazán jók. Rendszerint abban, amit már tudunk és ismerünk. Amit – hogy úgy mondjam – “hoztunk magunkkal.” Ezek már kidolgozott, valaha megtanult szerepeink.
Van nő, akinek maga a női szerep is nehéz és problematikus. Láthatóan nem tudja működtetni a nőiségét. Nem tud azonosulni vele. Nem tud hatni – úgy működik a női testében, mint egy új autóban a tanuló vezető. Olyan, mintha ebben az életében lenne először nő. Egy kicsit idegenül éli meg a testét, a lelkét és a férfiakkal való kapcsolatát is.
Vannak kislányok, akik már hároméves korukban tudják, hogyan kell egy férfival bánni – és vannak, akik sohasem tanulják meg. Kissé elvontabban fogalmazva: nem ismerik a női princípium mágiáját.
Anyám ezt úgy mondta: – “Nem tudnak nőül.” Ő tudott.
Nemcsak nőül, de azon felül még százféle nyelven. Fölsorolni sem tudnám, mert lehetetlen. Barát volt, művész, szerető, író, énekes, melós, forradalmár, papnő, bölcs guru, „lelki szemétláda”, ahogy magát nevezte, mert mindenki neki öntötte ki a baját.
De otthon érezte magát gazdag úrilányként, fölszerszámozott lovas kocsijának bakján éppúgy, mint a szenespincében, az óvóhelyen és a lövészárokban.
Számára nem létezett miniszterelnök és proli, tábornok vagy közlegény, gazdag vagy koldus, német, magyar, orosz, tót, cigány, zsidó, román vagy dúsgazdag amerikai nagybácsi.
Egy pillanat alatt otthon volt mindenhol. És hangot talált mindenkivel.
Az ilyenre mondják, hogy bölcs asszony. A bölcsesség titka pedig az, hogy egy élet alatt sok életet élt meg. Ha kellett, sok sorsszerepet tudott nemcsak megérteni, de eljátszani is. Rengeteg inkarnáció tapasztalatait hordozta magában. Ezért is tudott bárkinek tanácsot adni, mert mindenki problémája ismerős volt neki.
Minél gazdagabb egy lélek, annál többen laknak benne. Akár ezer életet is tudna élni! Mintha ez lenne az életünk célja! Hogy megtanuljunk mindenné lenni!
Anyám nagy játékos volt, könnyen váltogatta az életszerepeit. Semmiféle gondot nem okozott neki, amikor gazdag úrilányból prolivá kellett lennie, amikor kiszakadva végre a pokollá vált házasságából, újra férfiakat kellett keresnie, mert nem akart egyedül élni. Legalább tíz-tizenöt férfit próbált ki, akik között mindenféle volt, bohém alkoholistától, az öregedő bárzongoristán át, a jólelkű féllábúig, amíg az igazit megtalálta. Hatvanhét éves korában!”
(Müller Péter)
