Évtizedeken át, nap mint nap, esőben, hóban, mondvacsinált forróságban is, az öreg postás kitartóan kézbesítette a küldeményeket. Már lassacskán elérte a nyugdíjkorhatárt is.
Őt, aki oly sokáig gondosan szállította csomagjaikat, ismerősei és barátai utolsó munkanapján megajándékozták. Ajándékait egytől egyig kezébe nyomták.
Az egyik család egészével ott állt, és akadt aki egy kis csomagot is nyomott a karjába.
A másik helyen egy doboz finom szivarra lelt. Volt ahol nagy doboz, ízletes csalinak örülhetett.
Nem maradt el a meglepetés egy másik háznál sem, ahol a gyönyörű, szőke fiatal háziasszony érzéki hálóruhában fogadta. Bevezette a hálószobába, majd páratlan szenvedélyes együttlétenog részesítette az idős postást.
Feledhetetlen órák után, a asszony a konyhába pártolt, hogy mindenáron meglepje postásunkat egy ízletesen megkreált reggelivel.
Reggeli közt eltelt időben, postásunk észrevett az asztalon a kávéscsésze alatt egy ezres címletű papírpénzt. Nem tudott szó nélkül elmenni eme furcsa gesztus mellett.
Megkerdezte: „Amai eddig kaptam, annyira felejthetetlen és szép, hogy képtelen lennék szavakba önteni. De mit jelent ez az ezres bankó?”
A szőke nő felnevetett: „Tegnap este elővettem a témát férjem előtt, hogy holnap lesz az utolsó munkanapod és azt kérdeztem tőle, mivel lephetnélek meg. Ő erre azt felelte: „B*szd meg, adj neki egy ezrest!””
Rövid csend után, a nő hozzáteszi: „De a reggeli már az én ötlete volt…”
