“Malacka!” – szólalt meg Micimackó.
“Igen?” – mondta Malacka.
“Félek!” – mondta Micimackó.
Egy pillanatra csönd lett.
“Szeretnél beszélni róla?” – kérdezte Malacka, amikor látta, hogy Micimackó nem akar többet mondani.
“Csak annyira félek!” – nyögte ki Micimackó. “Annyira szorongok. Mert nem érzem úgy, hogy a dolgok jobbra fordulnának. Sokkal inkább attól tartok, hogy minden rosszabbra fordul. Az emberek dühösek, mert félnek, és egymásnak esnek, és ebből semmi értelmes kiút nem látszik, és aggódok a barátaim meg a szeretteim miatt, és ANNYIRA vágyom rá, hogy mindet megöleljem, és óh, Malacka! Annyira rettegek, és nem tudom elmondani, hogy mennyire szeretném, ha ez nem így lenne!”
Malacka gondolkodóba esett, miközben az ég kékségét bámulta, az ágak közt kikandikálva a Százholdas Pagonyban, és a barátját hallgatta.
“Itt vagyok.” – mondta egyszerűen. “Hallak, Micimackó. És itt vagyok.”
Micimackó egy pillanatra elbizonytalanodott.
“Deee… nem fogod azt mondani nekem, hogy ne legyek már ennyire buta? Hogy ne adjam át magamat ennek az állapotnak, hanem szedjem össze magamat? Hogy most éppen mindenkinek nehéz?”
“Nem.” – mondta Malacka, meglehetősen eltökélten. “Nem, egyáltalán nem fogom mondani ezek közül egyiket sem.”
“Deee…” -kezdte Micimackó.
“Nem tudom most megváltoztatni a világot,” – folytatta Malacka – “És nem akarlak olyan közhelyekkel nyugtatni, hogy minden rendben lesz, mert nem tudhatom. Amit viszont meg tudok tenni, Micimackó, az az, hogy biztosítalak afelől, hogy itt vagyok. És hogy mindig itt leszek és meg foglak hallgatni; és támogatni foglak, és tudni fogod, hogy meghallgattak. Nem tudom elűzni az aggodalmaidat, nem igazán. De azt megígérhetem neked, hogy mindaddig, amíg van lélegzet a testemben, soha nem kell egyedül lenned ezekkel az aggodalmaiddal.”
Ez nagyon furcsa volt, mert ahogy Malacka kimondta ezt, Micimackó azt érezte, hogy az őt szorongató érzések egy része kezdi elengedni őt, és egy-kettő belőlük elillant az erdő felé, mintha a barátja riasztotta volna el őket, miközben egykedvűen üldögélt mellette.
Micimackó arra gondolt, hogy még soha nem volt ennyire hálás azért, hogy Malacka ott van az életében.”
/A szöveget szerintem nem Milne írta, így inkább azt írom, hogy “ismeretlen szerző”/
Fordította: Szücs Gábor (Gauranga Das)
