Miután Andrea 50 perccel korábban megérkezett anyósához, meghallgatta a férje és az anyja közötti beszélgetést, amely alapjaiban változtatta meg az életét.
Amikor Andrea hozzáment Mátéhoz, biztos volt benne, hogy megtalálta az igazi lelki társát. Máté udvarias és gondoskodó volt, aki mindenben támogatta őt. Házasságuk első éveiben Máté gyakran szervezett meglepetéseket: gyertyafényes vacsorákat, váratlan utazásokat. Még a hétköznapi napokon is próbált valami kellemeset csinálni a kapcsolatukban.
Andrea mindig is irigylésre méltó menyasszonynak számított. Apja, gazdag és befolyásos ember volt. Amikor Andrea férjhez ment, apja egy tágas lakást adott nekik a város szívében, valamint egy vidéki házikót. Luxusautóval közlekedtek, és Andrea egy tervezőirodában kapott munkát. Életük gondtalan és boldog volt.
De egy napon, egy teljesen átlagos napon, Tamara néni telefonált Andreának.
– Helló, Tamara néni – köszönt Andrea, miközben mosolygott. Már régen nem beszéltek.
– Andrea… itt… valami történt… baleset… apáddal…
Tamara néni alig tudott beszélni, Andrea pedig feszülten szorította a telefont. Minden ereje elhagyta.
– Mi történt? – kérdezte Andrea, miközben rémisztő gondolatok kavarogtak a fejében.
– Nem tudom, édesem… baleset… te… csak gyere… – zokogta Tamara néni.
A következő napok egyetlen homályba vesztek. Andrea nem hagyta el apját, nap mint nap verset olvasott neki, imádkozott és csodát várt. De a csoda nem következett be. Néhány nappal később az apja elhunyt, anélkül, hogy magához tért volna.
Máté szorosan átölelte Andreát, próbálta vigasztalni, de nem értette, hogyan lehet folytatni az életet egy olyan személy nélkül, aki mindig ott volt és támogatta őket. A gondolatai össze-vissza kavarogtak, nem tudott koncentrálni.
A napok mintha ködben teltek volna. az apja rokonai, barátai és kollégái eljöttek, hogy kifejezzék részvétüket. Andreában szívében üresség volt, mintha egy része apjával együtt távozott volna.
Elzárkózott, abbahagyta a rajzolást, és kerülte a barátokat. A közjegyző több napon keresztül próbált kapcsolatba lépni vele, de Andrea nem válaszolt. Végül Máté, aki belefáradt a felesége közömbösségébe, felvette a telefont.
– Halló?
– Helló, Zoltán vagyok. Beszélhetek Andreával?
Máté a feleségére nézett, aki a kanapén ült és zavarodottan bámult maga elé.
– Most nem tud beszélni. Mondd meg, mire van szükséged, és megadom.
– Rendben, öröklésről van szó. Mindent meg kell beszélnünk.
– Jó lesz holnap? – kérdezte a közjegyző.
– Igen, megoldjuk – válaszolta Máté.
Miután letette a telefont, Máté odament a feleségéhez és óvatosan megsimogatta a haját.
– Drágám, holnap megyünk a közjegyzőhöz. Az örökséggel kell foglalkoznunk. Tudom, hogy nehéz neked, de meg kell tennünk.
Andrea bólintott, de nem igazán értette, miről beszél a férje.
Másnap elmentek a közjegyzőhöz. Zoltán barátságos mosollyal üdvözölte őket.
– Andrea, Máté, kérlek, gyertek be. Tudom, hogy ez most nehéz számodra, de fontos kérdéseket kell megbeszélnünk.
Andrea leült, és úgy érezte, hogy minden ereje elhagyta.
– Apád végrendeletet hagyott hátra – kezdte a közjegyző. – Te vagy az egyetlen örököse a teljes vagyonának.
Zoltán szavai visszhangoztak a fejében. Mindent örökölt: házat, lakást, autót és pénzt.
„Van egy kis probléma” – folytatta a közjegyző, miközben az iratokat nézegette. – Apád jótékonysági kötelezettségeket hagyott hátra, amelyeket teljesíteni kell.
Andrea bólintott, és Máté, aki mellette ült, megszorította a kezét.
– Kibírjuk, Andrea – mondta halkan.
Több hónap telt el, és Andrea fokozatosan magához tért. Visszatért dolgozni, és egyre inkább elmerült apja jótékonysági projektjeiben. Ez segített neki megbirkózni a fájdalmas veszteséggel.
A jótékonyságban való részvétele révén úgy érezte, hogy apja nem élhetett hiába, és vállalkozása továbbra is segít másokon.
Egyik nap, miután a munkanapja korábban véget ért, Andrea és kollégái befejezték egy nagy projektet, és a főnökség hazaküldte őket. Amikor hazatért, a lakásuk ajtaja kissé nyitva volt. Ahogy belépett, fojtott hangokat hallott a konyhából. Éppen belépett volna, hogy üdvözölje férjét és anyósát, de valami megállította.
– Máté, gyorsítanunk kell a dolgokon – hangzott Anna feszült hangja.
– Értem, anya – válaszolta Máté. – De nagyon kevés idő telt el. Nem tudok csak úgy bejönni és megkérni őt, hogy adja át nekem az ingatlan egy részét.
– Kitartóbbnak kell lenned, fiam – emelte fel a hangját az anyós. – Mindent elveszítünk! Látod, mennyire lelkesedik e jótékonysági szervezetéért? Ő teljesen bolond! Cselekednünk kell, mielőtt mindent az alapba utal.
Andrea megdermedt. A szíve összeszorult. Nem hitt a fülének.
– De hogyan? – kérdezte Máté. – Meg fogja érteni, hogy csalok.
– Akkor mondd, hogy üzletet akarsz nyitni. Sürgősen pénzre van szükségünk. Naiv, el fogja hinni.
– És mi van, ha később emiatt feljelentést fog tenni?
– Ó, mondd, hogy jótékonykodni akarsz az apja emlékére. Nyiss egy központot, vagy valami hasonlót. Akkor biztos nem fog gyanakodni. Na, találj ki valamit! Ő szeret téged. Ha nem teszünk semmit, mindent elveszítünk. Egy lakás, egy ház – minden ránk marad.
Andrea a falnak dőlt, hallgatta a beszélgetést, és nem tudta elhinni, hogy Máté és anyja ennyi időn keresztül csak arra vártak, hogy elvegyék apja örökségét.
Miután összeszedte magát, Andrea belépett a konyhába, és hirtelen kinyitotta az ajtót.
Máté és Anna meglepődve néztek rá.
– Andrea, itthon vagy már? – kérdezte Máté zavartan.
– Igen, hamarabb végeztem a munkával – válaszolta nyugodtan.
Anna, miután rádöbbent, hogy mindent meghallott, gyorsan barátságosan mosolygott.
– Andrea, kedves, milyen jó, hogy eljöttél! Éppen teát készítettünk. Csatlakozz hozzánk.
Andrea úgy ült le az asztalhoz, mintha mi sem történt volna. Nem mutatta, hogy tud valamit. De másnap beadta a válókeresetet.
Máté dühös volt, nem hitte, hogy tervük kudarcot vallott. Natalja dühbe gurult, és Andreát kommercializmussal és önzőséggel vádolta.
A válás nehéz volt. Matvey és édesanyja megpróbálták rossz színben tüntetni Andreát, de senki sem hitt nekik. Andrea barátai és kollégái kedves, nagylelkű és őszinte nőnek ismerték.
A válás után Andreának sok időbe telt, mire magához tért. Matvey és édesanyja nem tudtak beletörődni a pénz- és pozícióvesztésbe. Andrea már nem gondolt rájuk, de hallotta, hogy állandóan veszekednek és veszekednek. Így legyen. Az élete a megszokott módon ment tovább.
