Fenyő Miklós, a magyar rock and roll ikonikus alakja, kénytelen volt lemondani a december 26-ra tervezett ünnepi koncertjét egy makacs felsőlégúti fertőzés miatt.
A zenész elmondása szerint egy hónappal a koncert előtt influenzaszerű tünetekkel küzdött, amelyek hangszálgyulladáshoz vezettek. Annak ellenére, hogy orvosi kezelést kapott és mindent megtett a gyógyulás érdekében, a főpróbán kiderült, hogy nem tudja megfelelően előadni a dalokat. Ezért úgy döntött, hogy nem kockáztatja a közönség csalódását, és lemondta a fellépést.
– Nagyjából egy hónappal a koncert előtt belázasodtam. Ledöntött az influenzavírus, ami azért furcsa, mert soha nem szoktam beteg lenni. Még akkor sem kapok el semmit, ha a közvetlen környezetemben valaki megbetegszik. Úgy voltam vele, egy-két hét alatt rendbe jövök. Csakhogy a betegségnek szövődménye lett. Begyulladtak a hangszálaim, a torkomban afféle duzzanat keletkezett. Szorított az idő, már visszaszámoltunk a koncertig, és még mindig nem tudtam énekelni. Felkerestem az ország két legjobb gégészét, mert mindenáron találkozni akartam a közönségemmel. Kaptam antibiotikumot, folyamatosan inhaláltam, és végig bíztam benne, hogy nem marad el a koncert.
Fenyő Miklós a közösségi médiában köszönte meg rajongóinak a támogatást és a jókívánságokat, hangsúlyozva, hogy a szeretet kölcsönös. Bár ez volt az első alkalom 56 éves pályafutása során, hogy le kellett mondania egy ünnepi koncertet, bízik benne, hogy hamarosan újra találkozhat a közönségével.
Két nappal az előadás előtt, a főpróbán még két számot tökéletesen sikerült elénekelnem, aztán mintha elvágták volna… Nem ment tovább.
Borzalmas érzés volt. S mellé a folyamatos vívódás, hogy akkor most mi legyen, megpróbáljak-e színpadra állni. De úgy voltam vele, nem csaphatom be a nézőket azzal, hogy nem tökéletes a hangom, és helyettem valamiféle playback szól…
Fotó:RTL