Nem fog menni, amíg kényszerítjük, hajszoljuk, kétségbeesetten belefeszítjük magunkat egy változásba. Nem fog menni, amíg elbújunk önmagunk és a világ elől. Nem fog menni, amíg a helyzettel való szembenézés csak szomorúságot és szégyent kelt bennünk. Tartós pozitív változáshoz pozitív érzelmekre van szükség. Mert ha nem tudunk szeretettel, megértéssel és együttérzéssel kapcsolódni önmagunkhoz abban a helyzetben, amiben vagyunk, akkor nem tanuljuk meg, amit szükséges ahhoz, hogy tartósan a hátunk mögött tudjuk hagyni.
Persze ezt sokkal könnyebb mondani, mint megvalósítani. De az életünk során minden mintát addig ismétlünk, míg meg nem értjük és meg nem gyógyítjuk a mögötte rejlő sérült szükségletet. El lehet érni változást nyers kitartással, tervezéssel és akarattal, de amíg nem értjük a mélyebb mozgatórugóit annak, hogy miért kötöttünk ki ott, ahol, addig borzasztó hamar ugyanabban a helyzetben találhatjuk magunkat.
Megérteni valamit csak úgy lehet, ha közel megyünk hozzá, teret, időt adunk neki, ránézünk, anélkül, hogy szépíteni próbálnánk, de mégis elfogadással. Ha megtaláljuk magunkban, így, még a változás előtt a szerethetőt, az emberit, az esendőt. Ha kapcsolódunk önmagunkhoz. Mert pont azért kerültünk ebbe a helyzetbe, mert elveszítettük a kapcsolatot önmagunkkal, nem vigyáztunk magunkra, és emiatt kipörögtek a kezünk közül a dolgok. Ahhoz, hogy változtatni és gyógyulni tudjunk tehát rá kell jönnünk, hol és mikor szűntünk meg kapcsolódni, szeretettel, elfogadással, támogatással fordulni önmagunk felé. És ha megvan ez a pont, akkor kitalálni, hogyan tudjuk ezt gyógyítani. Aztán jöhetnek a konkrét célok, tervek, kivitelezés.
