Nem vágyom más ember lenni, hogy szeressenek. Már nem. Évek teltek el, aztán csak ráeszméltem, hogy a legjobb mégis az, ha az embert önmagáért szeretik. Nagyon fárasztó valakinek lenni, aki nem vagy. Mint egy helyben járni egész álló nap és azt várni, hogy megérkezz. Fárasztó és beteggé teszi a lelket. Azt akarom, hogy úgy szeressenek, pont olyan esetlennek és tökéletlennek, amilyen vagyok. De ha nem szeretnek úgy, hát menjenek el. Nem maradt már több időm játszmákra és megalkuvásokra, felesleges bántalmakra. És azt is akarom, hogy a lelkem egészséges legyen. Eleget éltem, hogy tudjam: nincs időm.
Nincs időm másra, csak a szeretetre.
