Van egy három éves gyerkőcünk, aki nagy sírás közepéte könyörög, hogy ne vigyék el az óvodába. Az anyja súlyosan aggódik, ezért ragadja magát és látogatást tesz az óvodában. Döbbenetes, ami ott vár rá.
“Ne, anyu, ne!” – Johnny, a hároméves kisfiú, sírva veti magát a földre, amiért elmegynek otthonról. Órájára pillant Marla, és a fejét csóválja. Úgy néz ki, Johnny éppen hiszti közepette van, és ez az… eltúlzott szomorúság elkéslelteti őket megint.
Marla kiábrándultan néz rá kisfiára. Johnny már több mint 2 évig jár óvodába, amit eddig mindig nagyon is szeretett. Ám az utóbbi pár napban hirtelen teljesen megváltozott a hozzáállása. Könyörgött anyukájának, hogy ne kelljen elmennie.
Konzultált a pediáter dokibácsival is, és a doktori vélemény szerint a „szörnyű hármas” korban így is szoktak viselkedni a kisgyermekek “Hagyd abba!” – kiált rá Marla, szinte már önkéntelenül is. A szó hevében pedig észreveszi, hogy megrémült Johnny. Valami nem stimmel.
Az anya Johnyt mellé ülteti a földre, majd átöleli őt. Johnny viszont csak sír tovább, és az arcát anyukája arcához nyomja. Marla hirtelen sejti, hogy ez több mint que simpla hiszti. De mikor találja meg a válaszokat?
“Kicsim”, – kezdi Marla halkan, – “Sajnálom. Anya nem akart kiabálni veled.” Vár, amíg Johnny megnyugszik, aztán óvatosan feltessz ezeket a kérdéseket: “Miért kezdtél el utálni az óvodában?”
A kisfiú egész testében reszket, és alig hallhatóan súgja el: “Nem tetszik nekem!”
“De miért, babám? Vannak itt gonosz gyerekek?” – de Johnny nem akar válaszolni semmi esetre sem. Marla csak legyint egyet. “Drágácskám, anyának mennie kell dolgozni, de hadd mondjak meg neked valamit … Ma előbb jövök érted az óvodába, jó?”
Johnny az ölben tesz fel egy kérdést: “Az ebédem mit jelent? Az ebédem az nincs?”
Ebéd? Az aggódó anya összeráncolja a homlokát. Mi történt Johnnyval?
Ezután jönnek a túl sok kérdés, és Marla csak megígéri neki, hogy ebéd előtt érte jönnek. Johnny az óvodába besétál, viszont olyan könyörgő pillantást vet rájuk, Marla pedig szinte szívön szúrná magát saját maga miatt.
Ezután elmegy dolgozni, és délután a szabadnap kérése a főnökének, hogy kellene intézzen valami személyes féle ügyet. Szerencsére a főnökének is vannak gyerekei, így Marla nem esik váratlanul!
Marla úgy dönt, hogy meg kell értenie miért nem szeret Johnny óvodába menni. Ekkor kerül rá a sor, hogy elmegy — nem az étkezés előtt, ahogy megígérte Johnnynak – hanem az étkezés közepette.
Az óvónőknek mindig is szigorú szabályokat kell betartaniuk, így a szülők nem jöhetnek be a gyerekek játékoszógába vagy az étterembe, de az összes ajtóban nagy üvegablak van. Vajon Marla mit fog látni? Vajon valami történt?
Amikor ott van az óvodában a titkárnőtől kap választ, hogy a gyerekek ebédelnek. Marla viszont az étteremhez megy, és benéz az ablakon. A gyerekek ott ülnek az asztaluknál és esznek.
Minden asztalnál látható nők és férfiak, akik felügyelnek a gyerekekre. Marla gyorsan megtalálja Johnnyt. Ott ül egy nővel, akit Marla nem ismer.
Amíg Marla ott nézi őket, a nő felkapja Johnny kanalát, majd néhány falat krumplipürét töm az ajkába. “Egyél!” – kiáltja a nő. Johnny reszketve rázza a fejét, becsukja a száját, és könnyek kezdenek folyni az arcán.
“Nyisd ki a szád és egyél!” – kiabál rá a nő igen dühösen. Johnny már teljesen elkeseredett. A nő viszont csak ront a helyzeten: “Addig itt fogsz ülni, amíg el nem takarítod a tányérodat!”
Marla látja, hogy Johnny tányérján egy kis adag hús, püré és zöldség van, és Johnnyról továbbá azt is meg kell említeni, hogy ő nem egy nagyevő; sosem erőltette, amikor a fiú azt mondta, hogy eleget evett.
A tanár a tiltakozó Johnnykból is evett nasit. Marla pedig látja a fia arcától, hogyan fullad el majdnem. Ezt nem lehet tovább nézni! Marla benyitott ajtón és rögtön benyomul.
“Ez itt az én gyerekem!” – rivall rá a nőre.
A nő is felkapja a fejét, és azt mondja “A szülők nem léphetnek be az étterembe!”.
“És mégis szükséges!” – válaszolja Marla, próbálva visszafogni a dühét. „Nem látod, hogy Johnnynak már elege van? Ő egy egészséges gyerek, de ő nem olyan, aki sokat eszik. Egy pedagógiával foglalkozó személynek tudnia kéne, hogyan juthatnak a gyerekek el a traumák feldolgozásában azáltal, hogy az étkezést kényszerképpen fokozza az egészben!”
“Az, hogy valakit arra kényszerítünk, hogy kitakarítson egy tányért, kiirtott fogalom. Tisztában kell lennünk számtalan statisztikával és az okokkal, hogy miért híznak meg a gyerekek és miért alakulnak ki étkezési zavarok lényegében.”
“És ezek közül az egyik az, hogy az étkezést fontossá teszik! Kicsi Johnny aktív, bátor és ha úgy érzi, hogy eleget evett, akkor ezt tiszteletben kell tartani, és soha nem szabad erőltetni az evést.”
“Ami a tanár nőt illeti: az étel betuszkolása a gyermek szájába, gusztustalan! Ezt jobban kellene tudnod. A gyerekek nem bábok, akaratom szerint manipulálhatók!”
“Ők kis emberek, akiknek vannak szükségleteik és saját akaratuk. Ha nem tisztelik a személyes határaikat, azt tanítanak nekik, hogy nem érdemelnek tiszteletet. Nem hiszem, hogy ezt az üzenetet akarod átadni!”
A tanárnő azt mondja: “Aztán” – kezdte.
“Sajnálatos” – feleli Marla. “Mert ha olyasmi történne még egyszer, megpróbálom, hogy elveszítsd az állásod! Nem vinném el a gyerekemet egy olyan helyre, ahol bántalmazhatják őket!”
Ezután Marla Johnny felé megy, és óvatosan megtörli a száját, majd azt mondja neki: “Gyerünk, kincsünk” – Mondd gyengéden.
Ezt követően Marla szót ért Johnnyval, és a következő reggel már nem volt hiszti. A következő hetekben sokat ment az óvodába, csak hogy lássa, mi történik.
A tanárnő már soha nem kényszerítette Johnnyt az evésre, és Johnny újra jó kedélyűvé és szorgosnak tűnt.
Mi a tanulsága ennek a történetnek?
A gyerekekkel való kapcsolatot, és az ők határaikat tiszteletben kell tartani. Johnny tanárnője abba az irányba terelgette a dolgokat, hogy rendben van, ha a felnőttek a saját akaratukat a gyerekek jólétével szemben rákényszerítik. A gyermeknevelésről szóló probléma az, hogy kerül sor a határok kijelölésére és betartására. Az olyan gyerek, aki nem tiszteli a határait, bizonytalan, és alacsony az önbecsülése.
Jelezzétek ezt a történetet a családotoknak és a barátaitoknak. Talán ez lesz az, ami megdobogtathatja a szívüket és ihat nyújthat kicsit nekik.
Ez a cikk a mindennapi életből vett történetekből származik, és egy profi író írta. A nevekkel és/vagy helyszínekkel való bármilyen hasonlóság csak véletlenszerű. Minden kép csakis illusztrációnak szolgál.
