A nemrégi múltban ünnepeltük ikrek születésnapját. A kicsik betöltötték az öt évet, és egy barátságos kávézó adott helyet a nagy eseménynek. A buli jól sikerült, legalábbis első látásra. Annától volt egy kérése mindenkinek: ha lehet, akkor pénzzel lepjük meg a fiúkat. Úgy gondoltam, ez elfogadható, és a borítékban százezer forintot helyeztem el – azaz fejenként ötven-ötvenezer forintban gondolkodtam. Azt gondoltam, ez egy elég megtisztelő összeg.
Egy nappal később döntöttem úgy, meglátogatom őket. Szerettem volna látni az unokáim arcán az örömöt, hiszen én adtam nekik ezt az összeget. Azonban a látogatásom teljes meglepetés lett számomra.
Két felnőtt gyermekem van – lány és fiú. A lányom jelenleg Budapesten él, míg a fiam – akinek van egy családja – ugyanabban a városban él, ahol én. Miután elvesztettem a férjemet, az unokáim váltak életem központjává. Természetesen a fiam családjával van a legtöbb kapcsolatom, hiszen ők laknak a legközelebb hozzám. A fiúk, Márk és Máté, most már nagyon jól elvannak Annával, anyjukkal.
Többször is meghívtam már a fiúkat hétvégi kiruccanásokra, és az egész családdal is szívesen tölteném az időmet a természetben. A kapcsolatunk normális volt, de amikor időnként az zavart, hogy mit láttam a házukban, vagy hogy hogyan nevelik a gyerekeiket, inkább hallgattam. Azt gondoltam, minden generáció más és más nézőponttal tekint az életre.
Ám a mostani eset teljesen elképesztő volt!
A születésnapok alkalmával, Anna bejelentette, hogy pénzt szeretnének kapni ajándékba. Ezt egész logikusnak éreztem – a gyerekeknek már rengeteg játéka volt, és a szülők jobban tudják, mire van szükségük. Ezért én is úgy döntöttem, hogy adok nekik fejenként ötvenezer forintot. Az ünnep jó volt, látszólag mindenki boldog volt.
De tegnap csak ámultam és bámultam! Anna ajtót nyitva vett, és új, feltöltött ajkakkal nézett rám! El sem hittem a szememnek.
Kérdőre vontam: – „Mi történt? Mit vettetek a gyerekeknek? Miért változtattál meg magadon bármit is? Van ennek egyáltalán értelme?”
Mire szemrebbenés nélkül ezt felelte:
– „A gyerekeknek már mindenük megvan. Ne pakoljuk őket felesleges játékokkal. Az ajándékba kapott pénzt pedig egy régi, régóta dédelgetett álmomra költöttem. Éveken át csak a gyerekekre gondoltam, most pedig joggal gondolhatok magamra is.”
Hogy őszinte legyek, ez teljesen felháborított. Az a logika, hogy ezt a pénzt ennyire feleslegesen elköltse! Főleg ilyen nehezebb időkben!
És akkor jött a fiam. Mindent megkaptam tőle, csak azt nem, hogy mellettem álljon. Éppen ellenkezőleg, a felesége oldalán állt.
A családi szívcsavarás után csendben elhagytam a házukat. Otthon töprengtem… végül arra jutottam, végül is, visszakérem tőlük a pénzt! A gyerekeknek megveszem azt, amire valóban szükségük van, és nem erre a felesleges szépészeti beavatkozásra költöm el.
Bízom benne, hogy az olvasók egyetértenek velem. Várom, hogy olvassam a véleményeiket! Előre is köszönöm!
