A Kultuszminisztériumban kiadják az irányelvet, hogy az oktatást sokkal praktikusabban, sokkal életszerűbbé kell alakítani.
A tanítónő:
– Gyerekek, ma a telefonálásról lesz szó.
Bekapcsolom a hangszórót és felhívok egy tetszőleges számot.
Kapcsolás, aztán:
– Itt Horváth-lakás.
– Jó napot kívánok, szeretnék Zolikával beszélni.
– Bocsánat asszonyom, de nekünk nincs Zolikánk.
Valószínűleg egy hibás számot tetszett felhívni.
Kezét csókolom!
– Látjátok gyerekek, így viselkedik egy jól nevelt, udvarias ember az alapfokon.
A tanítónő felhívja ugyanazt a számot még egyszer.
– Itt Horváth-lakás.
– Jó napot kívánok, szeretnék Zolikával beszélni.
– Hát kérem, maga engem az előbb hívott fel.
Még egyszer:
Itt nincs egyetlen egy Zolika sem!
Megértette?
Hallottátok, hogy reagál egy ember a második fokon.
Most jön a legmagasabb fok.
A tanító néni felhívja ugyanazt a számot:
– Itt Horváth-lakás.
– Jó napot kívánok, szeretnék Zolikával beszélni.
– Már megint te vagy, te hülye k..va?
Menjél vissza a jó k..va anyádba, ahonnan jöttél.
Vagy gyagya vagy, vagy engem akarsz csesztetni.
Gyerekek, ez a felizgatottság legmagasabb foka.
Egy vörös hajú gyerek jelentkezik az utolsó sorból:
– Tanító néni, szerintem még ennél is van egy magasabb fokozat!
– Mutasd meg, Jenőke.
A gyerek felhívja ugyanazt a számot:
– Itt Horváth-lakás.
– Zolika vagyok,….nem kerestek?
