A parasztbácsika bemegy az üzletbe, és így szól:
– Kéne egy villa!
– Uram, mostanában a villát úgy hívjuk, hogy „nők”.
– A villa mos’ mér’ nők?
Vicc: A tömeg meg akar egy hűtlen asszonyt kövezni, de Jézus látva ezt, elkezd nekik prédikálni:
– Híveim, az vesse rá az első követ, aki még sohasem vétkezett.
Ekkor egy fekete ruhás nő kilép a tömegből, kezében egy nagy kő, hozzávágja a hűtlen asszonyhoz, aki halva esik össze.
Amint a tömeg eloszlik, Jézus odaszól a fekete ruhás nőhöz:
– Ne haragudj anyám, de néha nagyon az idegeimre tudsz menni…
Vicc: Kovácsné bejelenti a rendőrségen, hogy eltűnt a férje
Óránként telefonál, hogy van-e már valami eredmény.
Egy alkalommal az ügyeletes tiszt így biztatja:
– Jó hírem van asszonyom, már majdnem megvan a férje.
– Hogyhogy majdnem?
– A kabátját és a cipőjét már megtaláltuk a Lánchídon.
Vicc: Ügyvéd kérdezi a védencét:
– Amit elmondott, az a tiszta igazság?
– A tiszta igazat mondtam.
A többit majd tegye hozzá az ügyvéd úr.
Vicc: – Ki az abszolút alacsony?
– ???
– Aki a szőnyeg alá létrával mászik be.
Vicc: – Mi a különbség a cirkusz és a Parlament között?
– ???
– A cirkuszban okos emberek hülyéskednek, a Parlamentben meg hülye emberek okoskodnak.
Vicc: A rendőr megállítja a szőke nőt:
– Jogosítványt, forgalmit, személyit kérek!
– Mi az a személyi?
– kérdezi a szőke nő.
– Az egy olyan kis tárgy, hogyha kinyitja, akkor ott látja benne a saját képét.
Keresgél a szőke nő a retiküljében, talál egy tükröt, belenéz, és látja benne magát, odaadja a rendőrnek.
Nézi a rendőr, és megszólal:
– Jaj, hát miért nem azzal kezdte, hogy kolléga?
Vicc: Móricka bemegy az első nap a suliba, és megkérdezi a tanárnőtől:
– Tanárnő!
Hazamehetek?
– Miért Móricka?
– Mert nemi problémáim vannak.
– Jó, menjél.
Másnap:
– Tanárnő!
Hazamehetek?
– Miért?
– Mert nemi promblémáim vannak!
– Jó, menjél.
Harmadnap:
– Tanárnő!
Hazamehetek?
– Miért?
– Mert nemi problémáim vannak!
– Móricka de mi a te nemi problémád?
– Hát csak annyi, hogy a tököm tele van a sulival.
Vicc: Az etióp gyerekekhez ellátogat a Mikulás
Körbeállják a gyerekek, és a mikulás kérdi:
– Gyerekek miért vagytok ilyen soványak?
– Mert nem eszünk rendesen!
– Jaaa, aki nem eszik rendesen, annak nincs ajándék!
Vicc: Az 50-es években szovjet katonák menetelnek Szibériában
Találkoznak egy öregemberrel.
Az öreg amint meglátja őket, nagyon megörül.
Kérdezi tőlük:
– No aztán, hogy haladtok, kiűztétek már a németeket Leningrádból?
Mire a katonák:
– De bácsi, a háborúnak már vége!
– Affene, én meg csak robbantgatom a vonatokat, robbantgatom!
Vicc: – És miért jó, ha egyszerre vagy Alzheimer-kóros és Parkinson-kóros?
– ???
– Mert elfelejtesz remegni.
Vicc: Az anyós így szól a vejéhez:
– Fiam!
Miért öltöztél egy hétköznapi vacsorához talpig feketébe?
– Azzal ne törődjön mama!
Egye inkább azt a finom gombapaprikást!
Vicc: Árkon-bokron túl, Óperenciás tengeren is túl, de még az üveghegyeken is túl lakik a kurtafarkú malac
Reggel felkel, kinyitja az ablakot, kihajol és így szól:
– Hú a franc essen bele… de rohadt messze lakom!
Vicc: – Miért szeretik a vakok a szezámmagos zsemlét?
– ???
– Mert mindegyiken más mese van!
Vicc: Egy utazó ügynök becsenget egy házba
Egy kisgyerek nyit ajtót, egyik kezében cigaretta, a másikban egy üveg pálinka.
– Itthon vannak a szüleid?
– kérdezi az ügynök.
– Na mégis, mit gondolsz?
Vicc: – Jean, kérem öntözzön meg!
– Minek uram?
– Ki akarok kelni magamból!
Vicc: Két nő beszélget:
– Mondd, a hímvessző mérete szerinted is elhanyagolható az örömszerzés szempontjából?
– Persze.
Kivéve, ha kicsi.
Vicc: Egy csinos kis szőke nő úszni tanul
Egy idő után így szól az úszóoktatóhoz:
– Mondja, tényleg elsüllyedek, ha kihúzza a lábaim közül az ujját?
Vicc: Egy kocsmában együtt sörözik egy angol, egy ír és egy skót
Azt mondja az angol büszkén:
– Nekem tíz fiam van… Az egy híján egy futballcsapat.
Az ír nagyot legyint:
– Erre vágsz fel?
Nekem tizennégy fiam van.
Az egy híján egy rögbicsapat.
Mire a skót:
– Na és?
Nekem tizenhét lányom van.
Az egy híján egy golfpálya!
Vicc: – Mi 8 hobbit?
– ???
– Egy hobbájt.
Vicc: Egy zsebtovaj a bíróságon az ítéletre vár
A bíró kihírdeti:
– Vádlottat bűnösnek találtam többrendbeli lopás elkövetésében.
A bírság 45 ezer forint.
Erre feláll a vádlott ügyvédje:
– Tisztelt bíró úr, védencemnek most csak mindössze 20 ezer forintja van, de ha adnak neki tíz percet kint a tömegben, hamarosan előteremti a többit is.
Vicc: Öreg székely, meg a fia sétáltak a hegyekben, egyszer csak a gyerek beleesik egy szakadékba
– Élsz még, fiam?
– Élek, apám!
– Ki tudsz mászni?
– Nem, kezem-lábam összetörött!
– Nesze, leengedek egy kötelet, a szádba veszed és kimászol.
Így is történik, mászik a székely gyerek, már csak egy méterre van a szakadék szélétől, megkérdezi az apja:
– Bírod még, fiam?
– Bíróóóóóóóm!
(visszaesik)
Vicc: Megy az utcán a szívhalál és az agyhalál
Azon vitatkoznak, hogy melyikük az erősebb.
Azt mondja a szívhalál:
– Látod ott azt a férfit?
Ennyit csinálok (csattint egyet) és a férfi összeesik.
Erre az agyhalál:
– Ez semmi, ezt nézd.
Látod ott azt a szőke nőt?
Figyelj!
Csattint egyet, kettőt… de semmi.
Vicc: A polgármester összefut a cigánnyal és mondja neki:
– Te cigány, hát miért nem segítesz a többieknek és mégy ki a gátra dolgozni?
Hamarosan mindnyájunkat elönt a Tisza!
– Drága polgármester úr, mondja már meg nekem, hogy ez közügy vagy magánügy?
– Közügy ez bizony!
– Na látja polgármester úr, a közügyektől én 5 évre el vagyok tiltva!
Vicc: Aisztid és Tasziló egy fogadáson találkoznak
Taszilónak feltűnik, hogy a barátja nagyon bánatos.
Megkérdi tőle:
– Mi a bajod, Arisztid?
– Hát, barátom, nagy az én bánatom.
Vadászaton voltam Afrikában.
A puskámmal éppen megcéloztam egy gyönyörű antilopot, amikor a bozótból hirtelen előugrott egy jól megtermett gorilla, és a magáévá tett!
– Hát ez tényleg szörnyű!
– Az bizony!
Ennek már három hete, és azóta se egy telefon, se egy levél…
Vicc: Értelmező szótár focistákhoz:
„Vazze’ spori!
” = Nincs igaza bíró sporttárs!
„Bedarálom, he!
” = Nem adok lehetőséget az ellenfél játékosának gólszerzésre.
„Zanyám van ma, he?!
” = Mi a helyzet?
„Rámozdúttam aszt bement” = Szép gólt lőttem!
„Nekema zéletem a fradi!
” = Nagyon szeretem a Ferencvárosi TC-t!
„Törd szét!
” = Te se adj lehetőséget az ellenfél játékosának a gólszerzésre!
„Minnyá gyövök Gyuszi!
” = Nemsokára folytatom a gyakorlatokat edző úr, csak elszívok egy cigarettát!
„Lűjjé má’ tökös” = Ne késlekedj a kapuralövéssel fiatal csatártársam!
„Ez a játék bazzeg!
” = Továbbra is így kell játszanunk, ha nyerni akarunk!
„Eeekentük a szájukat” = Vereséget mértünk a nálunk gyengébb teljesítményt nyújtó ellenfélre!
„Mit akarol?
Még fussak is ennyiér, vazze’?” = Nem vagyok elégedett a heti 200 ezer forintos fizetésemmel!
„Mehecc a levesbe, krumpli!
” = Te nem vagy olyan jó játékos, mint én!
Vicc: 40 éves feleségemet elcserélném két 20 évesre
Vicc: Stirlitz ül a moziban, ahol tűz üt ki
– Hmm, már megint elfogyott a Gestapo lőszere – gondolja Stirlitz.
Vicc: – Rossz a kocsim fékje, javítsa meg!
– Rendben, hét végére meglesz.
– Hamarabb nem lehetne?
– Nem.
– De nagyon sürgős lenne.
– Ha ennyire siet, akkor minek a fék?
Vicc: Kisgyerekek mondták:
– Ez a kép egy polipot ábrázol.
A polipnak nyolc heréje van.
– A kagyló golyóját gyöngynek hívjuk.
– Ha valamit víz vesz körül, azt szigetnek hívják.
Ha nincs körülötte víz, akkor szárazföld.
– A delfinek a fejük tetején lévő végbélnyíláson keresztül lélegeznek.
– Amikor a hajóknak még vitorláik voltak, a szél segítségével úsztak a tengeren.
Ha nem fújt a szél, a matrózok elkezdtek fütyülni, hátha feltámad.
A bátyám szerint inkább babot kellett volna enniük.
Vicc: Megy az orosz vonat Szibériában
Egyszer csak megáll.
Az utasok kérdezősködnek:
– Mi történt?
– Mozdonyt cserélnek.
– Mire?
– Vodkára!
– És akkor hogy fogunk tovább menni?
– Részegen!
Vicc: A buszmegállóban két ember beszélget
– Hallotta, a város külföldről rendelt autóbuszokat?
– Ez rémes!
– Tessék?
Miért, mi ebben a borzasztó?
– Már vagy húsz perce várunk a buszra… mikor fognak azok ideérni?
Vicc: A falusi iskolában olyan mondatot kell mondani, amiben benne vannak azok a szavak, hogy „mennyi”, „ennyi”,
A falusi iskolában olyan mondatot kell mondani, amiben benne vannak azok a szavak, hogy „mennyi”, „ennyi”, „annyi”.
– Pistike, mondj egy mondatot ezekkel a szavakkal!
– kéri a tanárnéni.
– Mikor anyukámék nyem voltak ottyhon, gondoltam, hogy ki kénye mennyi a disznyóknak ennyi annyi.
Vicc: A rabbi, sok évi lemondás után elhatározza, hogy megkóstolja a disznóhúst
Bemegy egy étterembe, rendel egy sült malacot, ám miközben várja, hogy a pincér kihozza az ételt, hirtelen ismerőseinek egy csoportját pillantja meg.
Azok is észreveszik és odaülnek az asztalához.
Ekkor megjelenik a pincér, kezében egy hatalmas tálcával, amin egy egész sült malac fekszik, a szájában egy almával.
Döbbent csend, ám a rabbi feltalálja magát:
– Ez igen!
Az előbb rendeltem egy sült almát, és nézzétek, milyen tálcán hozták!
Vicc: Egy nagyon csúnya nő elmegy a pszichológushoz:
– Jaj, doktor úr, én annyira csúnya vagyok, hogy senki nem akar velem szóba állni, megérinteni, vagy akár csak rámnézni!
Tud rajtam segíteni?
– Természetesen.
Az Ön legnagyobb baja az, hogy nincsen önbizalma.
Mindenki hordoz magában szépséget, ezt kell a külvilág számára megmutatni.
Meglátja, ha véget ér a terápia, akkor annyival jobban fogja becsülni magát, hogy az a kisugárzik majd a külsejére, és nem lesz gondja az emberekkel.
– Doktor úr, ez nagyszerű, mikor kezdhetjük a terápiát?
– Most azonnal.
Jöjjön kérem, feküdjön le ide a díványra, de arccal lefelé…
Vicc: Az öreg indián a fiával eltéved a sivatagban
– Fiam, adjál le egy lövést, hátha meghallja valaki!
– A fia lead egy lövést, de semmi válasz.
– Mennek tovább, majd néhány óra múlva az öreg újra mondja:
– Fiam nagyon fáradt vagyok már, adj le még egy lövést, hátha meghallja valaki!
– A fiú megint lő egyet, de most sincs válasz.
Tovább mennek, az öreg alig vonszolja magát, és megint megszólal:
– Fiam, nem bírom tovább, mindjárt meghalok, adj le egy utolsó lövést, hátha meghallja valaki!
Mire a fiú:
– Nem tudok többet lőni apám.
Elfogyott a nyílvesszőm!