A Smith család évek óta hiába várja a gyermekáldást, így nagy nehezen arra az elhatározásra jutnak, hogy fogadnak egy bérapát.
A nagy nap reggelén Mrs Smith idegesen várja a jelentkezőt.
Eközben egy házaló fotós csenget be az ajtón, hátha sikerül egy kis munkát találnia.
Mrs Smith ajtót nyit.
– Jó reggelt asszonyom, azért jöttem…
– Ó, tudom miért jött.
Már nagyon vártam – mondja Mrs Smith.
– Tényleg?
– lepődik meg a fotós.
– Nagyon jó.
Tudja, a gyerekek a specialitásom.
– Ebben bíztunk a férjemmel.
Jöjjön be és foglaljon helyet!
Hamarosan Mrs Smith a tárgyra tér:
– Nos, akkor hol kezdjük?
– Bízzon csak mindent rám!
Azt hiszem, kettőt csinálnék a fürdőkádban, egyet a kanapén és talán néhányat az ágyon.
Esetleg a nappali is mókás lehet…
– Fürdőkád, nappali?
Nem csoda, ha a férjemnek nem sikerült eddig.
– Nos, asszonyom, senki nem tud minden alkalommal tökéletes dolgokat produkálni.
De ha kipróbáljuk több pozícióban, különböző irányokból, biztos vagyok benne, hogy elégedett lesz az eredménnyel.
– Úristen, az nagyon sok… – sóhajtja Mrs Smith.
– Asszonyom, az én szakmámban az embernek muszáj időt szánnia a munkájára.
Meg tudnám csinálni öt perc alatt is, de biztos vagyok benne, hogy elégedetlen lenne vele.
– Hát, nem is tudom… – motyogja Mrs Smith.
A fotós előveszi a tárcáját és kihúz belőle egy sorozatot a legjobban sikerült gyerekfényképeiből.
Megmutatja az elsőt:
– Nézze csak, ezt például London belvárosában, egy busz tetején csináltam!
– Úristen!
– kiált fel Mrs Smith előhúzva zsebkendőjét.
– És ezek az ikrek is elég jól sikerültek, pedig az anyjuk nagyon megnehezítette a dolgomat.
– Megnehezítette?
– Igen.
Végül ki kellett mennünk a Hyde parkba, egyébként nem is sikerült volna.
Képzelheti, milyen nehéz volt ott a sok ember között.
Annyian jöttek oda, hogy négy-öt sorban is lökdösték egymást.
– Négy-öt sorban?
– kérdezi Mrs Smith tágra nyílt szemmel.
– Igen – mondja a fotós.
– Az anyjuk nagyon hisztis volt.
több, mint három óra hosszat sikítozott folyamatosan.
Gondolhatja, milyen nehéz volt koncentrálnom.
Aztán besötétedett, úgyhogy a végét már sietve kellett ellőnöm.
Amikor meg a mókusok elkezdték rágcsálni a felszerelésemet, csomagoltam és hazamentem.
– Azt mondja, tényleg megrágcsálták a, hmm… felszerelését?
– hajol előre Mrs Smith.
– Igen, így volt.
Nos, asszonyom, ha készen áll, akkor behoznám az állványomat.
– Állványát?
– Persze.
Szükségem van rá, a felszerelés olyan nagy, hogy nem tudom sokáig tartani.
Asszonyom?
Asszonyom?… A fenébe, hát nem elájult?
