A tündérszép királykisasszony elhatározza, hogy férjhez megy.
El is mondja apja urának, hogy hirdesse szét heted-hét országra.
De csak ahhoz megy, aki kiállja a próbát.
Kihirdeti a király, s özönlenek a hercegek, grófok, válogatott cigány legények.
Igen ám, de sorra megbuknak a vizsgán.
Egyszer arra jár a szegény vándorlegény, és beáll a sorba ő is, szerencsét próbálni.
Nevetik is a hercegek, grófok, válogatott cigány legények, hogy mit akar itt ez a csóró, szerencsétlen, hiszen ők sorban kudarcot vallottak.
Mivel azonban mindenki próbálkozhat, egyszer a vándorlegény is sorra kerül.
– Menjünk ki, sétáljunk egyet a tündérkertben!
– invitálja a királylány.
Kimennek, és elmennek a csilingelő aranyalmafa alatt, átmennek a szólószőlők között, és elérnek az ezüstpatak partjára.
Ott a tündérszép lány lehúzza az ujjáról a gyémántokkal ékesített aranygyűrűjét, és bedobja a patakba, majd ezt mondja a legénynek:
– Vedd ki, és add a kezembe!
A szegény vándorlegény úgy tesz, ahogy a királykisasszony kérte, mire az megszólal:
– Ez a sok idióta meg mind a patakba ugrott!
